Szívesen olvasom a Teremtés (Mózes első) könyvét a „kezdetek kezdetéről”. E szentírási könyv nem keletkezésének kora, hanem tartalma miatt áll a Biblia elején. Megnyugtató újraolvasnom (Ter 1,1–2,4), hogy – miután Isten megteremtette az eget és a földet, a növényeket, állatokat, majd a maga hasonlatosságára és képére az embert férfinak és nőnek, megáldva őket, hogy szaporodjanak, sokasodjanak, töltsék be a földet –, látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó. Bizony az Úr örömét lelte művében, gyönyörködött minden teremtményében. Növeli a biztonságérzetemet, hogy az ember hivatása, hogy Istennek a társa legyen, a férfi és a nő pedig egyenrangúak. A Teremtés könyve nem képes és nem is akar választ adni természettudományos vagy biológiai kérdésekre, mégis újra elolvasom az említett szentírási helyeket. Az abortuszt, a homoszexualitást vagy a gender-elméletet népszerűsítő törekvések alkalmával újra tudatosítom, az Úr férfinak és nőnek teremtett, és örömét leli bennünk.
„Férfinak és nőnek teremtette őket” címet kapta a Katolikus Nevelés Kongregációjának nemrég megjelent dokumentuma a gender-elméletről, az emberi szexualitás egyik legvitatottabb kérdéséről. A cím folytatása pedig Genderkérdés a nevelésben – a párbeszéd útja lett. A vatikáni dokumentum elsősorban a katolikus iskoláknak, szülőknek, diákoknak, nevelőknek segít letisztázni, kik vagyunk, minek nevezzük a másik embert ebben a fejtetőre állított mai világunkban. Giuseppe Versaldi bíboros, a dikasztérium vezetője a téma kapcsán a Vatikáni Rádiónak elmondta: A vatikáni dokumentum értékeli azt az igényt, hogy a gyerekeket tiszteletre neveljék minden ember iránt, a maga egyediségében és különbözőségében úgy, hogy senki ne váljon kirekesztés, erőszak, zaklatás, diszkrimináció áldozatává fogyatékossága, faja, vallása, érzelmi irányultsága miatt.
Pozitívnak mondta az antropológiai megértés fejlődésében a nőiség értékeinek kiemelését, ami megjelenik a gender-gondolatban. A nők készsége az emberi kapcsolatok ápolásában, főként a gyengék javára érzelmi, kulturális és lelki anyaságot jelent, ami fölbecsülhetetlen érték az emberi személy fejlődése és a társadalom jövője szempontjából. Kritikus pontnak számít azonban a természettől való eltávolodás, a tudomány által (például a kromoszómák szintjén) bizonyított szexuális különbözőség tagadása.
A bíboros hangsúlyozta: Mi mindenkit tiszteletben tartunk, de elvárjuk, hogy minket is tiszteljenek.
A Katolikus Nevelés Kongregációjának dokumentuma a keresztény antropológia szemszögéből vizsgálva az emberi természetet kiemeli: a Teremtés könyvében olvassuk, hogy „Isten férfinak és nőnek teremtette őket”. Az emberi természetet test és lélek egységeként értjük meg, amely vízszintes síkon a személyek között, függőleges síkon az Istennel való szeretetközösséggel egészül ki. Nem foszthatjuk meg a családot a nevelés jogától és kötelességétől.
Vajon a keresztény ember, a keresztény család miért nem fogadhatja el a gender-elméletet? Erre a kérdésre a fontos téma egyik jeles szakértőjének az előadásaiból keressük a választ. A pszichoanalitikus és szociálpszichológus Tony Anatrella atya, akinek Párizsban orvosi praxisa van, a Párizsi Szabadegyetemen (IPC) és a Collège des Bernardins-ben filozófiát és pszichológiát oktat, a férfi és nő egymást kiegészítő volta és a gender kérdése témára tartott előadásokat a 2016 őszi Családpasztorációs Papi Találkozón. A Család és az Egészségügy Pápai Tanácsának konzulense hangsúlyozta: a szeretet és a házaspár, a házasság és a család, és a társadalmi kapcsolat csak a nemi különbözőségen alapulhat. A másik mindig a másik nem, és nem egyszerűen az enyémtől eltérő másik személyiség. A nemi különbözőség minden különbség alapja. A gyermeket mindig annak megfelelően kell nevelni, amire teremtetett, egy férfi és egy nő között. Anatrella atya elmondta: néhány év leforgása alatt azonban a polgári törvények módosították a házasság és a gyermek jelentését. A gender-elmélet a szexualitással kapcsolatban is új fogalmat vezetett be, amely megváltoztatta az egy férfi és egy nő alkotta házaspár felfogást és a gyermek jelenlétét is a felnőttek életében. Ez a változás hatással van a gyermek nevelésére és a gyermek egyik alapszükségletére, a biztonságára a családi életben.
Minél inkább kapcsolatban vannak a gyermekek a szüleikkel, akik egy férfi és egy nő alkotta házaspár házaséletét élik, annál nagyobb biztonságban lesznek és tudnak majd kibontakozni felnőtt ilyen módon koherens (összetartozó) és folytatólagos, valós kapcsolat van a foganásuk, a megszületésük és a házaspár szexualitása között. Az énjük, ami az arra való képességük, hogy önmaguk legyenek, autentikus és bizalomteljes lesz. Az önbizalom többek között a szülők által kínált biztonságból származik. A gyermeknek egy nő és egy férfi (akik a szülei) alkotta családra van szüksége. Érzelmi közelségre van szüksége, amely az apján és az anyján keresztül fejeződik ki. Egyes vélekedések szerint a gyermeknek lehet két apja, vagy két anyja, vagy két azonos nemű személy közül az egyik tudja az apa szerepét játszani, a másik pedig anyáét. A valóságnak ez a meghazudtolása nem segít a gyermeknek abban, hogy férfias vagy nőies mintát találjon a család benső életében. A gyermek azonosulás segítségével sajátítja el a különböző pszichikai tartalmakat, amelyek lehetővé teszik számára, hogy kialakítsa a személyiségét érzelmi, szellemi, erkölcsi és társadalmi élete alapján. Az egynemű látásmód helyett arra van szüksége, hogy a világ teljességét egy férfi és egy nő személyén keresztül ismerje meg. Szüksége van arra, hogy függjön az apjától és az anyjától, hogy később önállósulhasson, és kiléphessen abból a fuzionális kapcsolatból, amelyre az élete első hónapjaiban szüksége volt, hogy kialakulhasson az önbizalma. A függőségére támaszkodva azonban el tud majd szakadni ettől és önállóvá válik: megtalálja a belső biztonságát, képes lesz önállóan megoldani a dolgait, és kialakulhat a különbözőség tudata. A gyermek szubjektivitása csak olyan mértékben tud kifejlődni, amilyen mértékben a gyermek konfrontálódik a valóság objektivitásával, melynek a szülei is részei, akik egy nő és egy férfi.
A szülők tanítják meg a gyermeket kiskorától kezdve a pontos viszonyítási pontokra, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy kibontakoztathassa a lehetőségeit, szocializálódhasson, és a létezés spirituális és morális vetületét is felfogja. A szülők életadó szerepe döntő jelentőségű abban, hogy a gyermeket bevezessék a keresztény hitbe, az egyházba. Krisztus szeretete és követése azt is jelenti, hogy az egyházban növekedünk, szeretjük és meghallgatjuk az egyház tanítását.
Visszatérve a vatikáni dokumentumra, kiemeljük: Minden gyermeknek joga van egy anya és egy apa mellett felnőni, és éppen a családon belül tapasztalhatja meg a szexuális különbözőség szépségét. Az iskolának az a feladata, hogy segítő módon együttműködjön a családdal a nevelésben, és párbeszédet folytasson vele, tiszteletben tartva kultúráját. Újra kell építeni a szövetséget iskola, család és társadalom között.
