„Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” – olvassuk Jézus szavait a János-evangélium 16. fejezetének 23b-től 24-ig terjedő versében, miközben a nyári hónapokban az emberek minden kívánsága (legalább) Görögországba jutni…
Amikor elgondolkozunk Jézus szaván, akkor talán nem értjük, hogy a mi kéréseinkre egyes esetben a mennyei Atya nemmel válaszol. Pedig ő, aki belelát minden gondolatunkba, tettünkbe, és aki jövőbeli cselekedetünket ismeri, tudja, hogy a törlesztéseket hosszú hónapokon keresztül fogjuk nyögni, s más dolgokra – tanszerekre, télire valóra, vagy éppen új szemüvegre, fogjavításra, a házban a szelepek, csapok lecserélésére, tető felújítására – szükségesebb az az összeg, amelyet nyaralásra költöttük volna. Vagy lehet, hogy Isten a kérő imánkra nem nemmel válaszol, hanem azt mondja: „Hagyjuk ezt most! Mert van számodra valami jobb.”
Jézus ahogy a tanítványait, minket is arra biztat: imádkozzunk, kérjünk, s kapni fogunk. Imádkozzunk a legapróbb dolgokért is, amikre szükségünk van az életünkben. E szentírási szakaszból megtudjuk Jézustól, hogyan imádkozzunk, és hogy mindazt, amit az Atyától kérünk az ő nevében, azt megkapjuk. Tehát nemcsak arra biztat bennünket, hogy imádkozzunk, hanem, hogy az ő nevében imádkozzunk. Az egyház, a pap és a hívők közössége is ezt teszi a szentmisén. Például a hívek könyörgése alkalmával a pap záróimájára azt válaszoljuk: „A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.”
Az egyház Krisztus nevében fordul a mennyei Atyához. De ez nem azt jelenti, hogy összeköttetést keresve akarunk az Atyához jutni, mint amikor ügyeink intézésekor tapasztalt tolongás alkalmával azt mondjuk a hivatalnoknak: engem N. N. küldött… S akkor a helyzet egyszerre megváltozik – kitárulnak előttünk az ajtók, és például rövidebb időn belül megkapjuk az útlevelet.
Jézus nem ilyen korrupciót kínál fel, hogy könnyebben az Atyához jussunk. Ő mást kínál nekünk: azt, hogy hogyan kerüljünk közelebb az Atyához. Mi viszont nem hallunk semmit az ő szelíd szavából, azt hisszük, nem hall bennünket – nem figyel ránk. Pedig az a gond, hogy túl távol vagyunk Istentől, hogy meg tudnánk hallani imáinkra, sóhajainkra, kéréseinkre a feleletet. Ezért az Atya előtt nem csupán szavakkal kell hivatkozni Jézus szavára, hanem tetteinkkel. Amikor a szentmisében a papnak az imádságára ámennel (igennel) felelünk, megvalljuk, hogy Jézus szerint élünk, az ő tanítványai vagyunk, követjük a tanítását. Bátor dolog ezt nyilvánosan megvallani. Nem elegendő azonban csak szavainkkal kifejezni, mert ha nem élünk e szerint, hanem csak kérünk az Atyától valamit Jézus nevében, de azt nem éljük, az korrupció. Kísérlet arra, hogy a közelébe férkőzzünk, s „összeköttetés” által kapjunk tőle valamit. Értelmetlen cselekedet, mert mindent, amire szükségünk van, Isten megad nekünk teljesen ingyen. Csak hozzá kell mennünk, az ő szavát a szívünkbe fogadni, Jézus tanítványává válnunk, s akkor mindent, amit cselekszünk, amit imádkozunk, Jézus nevében lesz. És az alábbi történetben a fiatalasszonnyal tanulunk a virágárus néni szavaiból, viselkedéséből is.
A nagyváros egyik nagyon forgalmas főutcája tele volt munkába siető emberekkel. A virágárus néni a régi helyen, az átjáró kezdetén ült. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. Miközben rendezgette őket mosolygott, idős, ráncos arca benső örömtől sugárzott.
Egy jól öltözött fiatalasszony lépett hozzá, nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot, és közben megkérdezte:
– Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
– Miért ne lennék? – válaszolta. – Minden rendben van, hát nem?
A fiatalasszony meglepődött a válaszon, mert az asszony igen öreg volt, és nagyon toprongyos.
– Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog. Úgy látszik, jól viseli a bajokat! – mondta a fiatalasszony.
– Bizony így van. Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek… – mondta a megviselt idős asszony, s akkor elhallgatott.
– Mint micsoda? – kérdezte a fiatalasszony.
– Mondom, mint Jézus és a nagypéntek… Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor csőstül jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.
A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai: „Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen. Várj három napot!” Sőt naponta hálát ad Krisztus Urunknak, hogy az Atya letekint a mennyből őrá és a föld minden lakójára. Hálát mond azért, hogy ő a mi segítőnk, oltalmazónk, akiben benne örvend szíve, s aki jól ismeri minden tettét. Kéri, hogy meg tudja tartani a parancsait, és adja meg neki az ő bölcsességét ahhoz, hogy ma senkit meg ne szomorítson, hanem mindenkit megörvendeztessen, akivel csak találkozik…
