Amikor újra hallunk vagy elolvasunk egy-egy szentírási szakaszt, hajlamosak vagyunk, engedve a kísértésnek, azt mondani, amit a gonosz súg nekünk: „Ezt az evangéliumi részt már ismerem.” Ezt a kísértést a gonosz ülteti a szívünkbe, hogy eltávolítson bennünket Isten igéjétől. Habár néha úgy tűnik, hogy Isten szava ismétlődik, számodra, számomra mindig különleges. Az unoka, amikor látogatóba jött a nagymamához, mindig azt látta, hogy ugyanazt a könyvet, a Bibliát olvassa. Egy alkalommal megkérdezte: „Nagymama, miért mindig ugyanazt olvasod? Így semmi nem változik. Olvass valami mást.” „Igazad van, a könyv ugyanaz, de én vagyok másmilyen” – válaszolta a nagymama.
Mindennap másmilyenek vagyunk, mert minden nap valami újat hoz, így Isten szava számunkra valami újat jelent. Az Úr mindig ugyanolyan, mégis más, hiszen mindig valami újat tud mondani ugyanazzal a szentírási résszel, amelyet éppen olvasunk, hallgatunk, amelyről elmélkedünk. A legfontosabb Isten szava, hogy azt meghalljad, vele csöndben legyél, maradj. A legfontosabb, hogy Isten szava maradjon meg a fülünkben, az maradjon meg velünk. Ez a csoda, ez az újdonság.
A gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben (Mk 12,1–12) „egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített”. Mit jelenthet ez az én életemben?
Amikor az Úr a szőlőt ültette, az az a pillanat, amikor az Úr életet adott nekem. Az az első, legnagyobb ajándék, amelyet adott nekünk, mert annyira szeretett bennünket, azt akarta, hogy éljünk. Annyira szeret, hogy azt akarja, hogy éljél. A szőlőt bekerítette sövénnyel, azaz kerítéssel, az a mi védelmünk: a Szentlélek. Tehát az Úr nemcsak életet adott nekünk, hanem megajándékozott a Szentlélekkel. Így minden alkalommal segítségül hívom a Szentlelket, hogy megvédjen, bevezessen az igazságba. Aztán az Úr kiásta a présgödröt, amely szükséges a termés préseléséhez.
Nekünk, neked, nekem kell termést hoznunk. A mi életünknek, az én életemnek kell termést hoznia. Akkor az Egyház, a prés fogja használni a te termésedet, mert te egy nagyobb valóságnak, az Egyháznak, Krisztus misztikus Testének vagy a része. Aztán az Úr őrtornyot épített. Mert azt akarja, hogy felemelkedjünk, az a személy legyünk, aki figyel, őrködik, vigyáz, aki óvatos, aki messze lát.
Az Úr olyan sok mindent ajándékoz nekünk, mert szeret. Keljünk fel, nézzünk a távolba, menjünk fel a saját őrtornyunkba. János evangéliumában arról olvasunk, hogy a szőlőtőről és a szőlőművesről szóló példabeszédben (Jn 15,9–17) Jézus tanítva az apostolokat kiemeli, hogy: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (15,13), és „Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek…” (15,16b).
Minden az életünkben Isten nagyobb tervének a része. Természetesen nem szabad úgy gondolkoznunk, hogy Isten akarja, hogy mi vétkezzünk, elessünk, szenvedjünk. Ő azt akarja, hogy szeressük, szabadon szeressük, de az emberek sokszor a szabadságukat helytelenül használják.
Jézus barátainak nevezi az apostolokat, barátainak nevez bennünket: „…barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek” (Jn 15,15b). Időről időre legyünk egyedül az Úrral. A templom csendes zugában is ott lehetünk vele. Engedjük meg, hogy átvonuljon a múltunkon. Minden eseményen, örömteli és fájdalmas pillanaton, amelyet átéltünk, és mindazokon a sebeken, amelyeket hordoz(t)unk. Ezt engedjük meg neki.
Még annyi minden vár ránk. Isten élvezi, hogy beengedjük az életünkbe és nem zárkózunk be sebzett énünkbe. Új kalandba hív, hogy kilépjünk a saját terveinkből, és belépjünk az Úr terveibe, mert azok nagyobbak, mint a mieink. Induljunk el az Úr új kalandjaiba, amelyeket ajándékoz nekünk.
Isten akarata, nagyobb terve, hogy Jézushoz hasonlóan gondolkodjunk, cselekedjünk, és hogy mások is hozzá hasonlóvá váljanak. Minden, ami ehhez a célhoz vezet, az Isten akarata.
Mi az Istennek az akarata a mi életünkre vonatkozóan?
Talán azt kérdezzük, milyen munkát kellene választanom? Férjhez menjek? Megnősüljek? Naponta hogyan döntsek az életem apróbb kérdéseiben? Hogyan tudjuk, mi az ő akarata?
„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes” – mondja Pál apostol (Róm 12,2). Beszél arról, hogy „különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban” (12,6–8).
Isten az ő igéje által fokozatosan alakítja a Bibliát olvasó ember gondolkodását, szavait és cselekedeteit. Szentlelke által megvilágosítja, hogy fel tudja mérni, Jézus hogyan gondolkodna egy-egy kérdésről, és arra tanít, hogyan hozzuk meg a döntéseinket.
Amikor Isten szaván elmélkedünk, jobban megértjük, milyen a mi Istenünk, mit szeret. Egyesek mégis attól tartanak, hogy Isten ránk vonatkozó akarata tele van nehézséggel. Mások viszont azt gondolják, valójában kedvező alkalmakat jelent: valaki felkínált munkát, akkor az Isten akarata, vagy a bank hitelt kínált, akkor azt el kell fogadnom. Természetesen más a helyzet, ha imádságban kértem, valamilyen jellel mutassa meg, jónak tartja-e számomra a felkínált munkát, elfogadjam-e.
Isten fő akarata, hogy meg legyünk váltva. Üdvözítő Istenünk „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,3–4). „Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek a bűnbánatra” (2Pt 3,9).
Isten további akarata arra vonatkozik, hogy egyes dolgokat szeretné, ha megtennénk, másokat pedig, hogy ne tegyük.
Isten akarata arra vonatkozik, amit tennünk kell, mert az nem elegendő, hogy valamit csak tudjunk, higgyünk, elismerjünk.
Mivel Isten szeret bennünket, az ő akarata a mi javunkat is szolgálja. Ahová ő akar bennünket, az a legjobb hely, ahol lehetünk, számunkra az az egyedüli biztonságos hely. Ami pedig az ő dicsőségére van, az a mi javunkra is válik (Mt 16,26).
Bátran mondhatjuk: Istenem, ahová tettél, ott szolgállak, ahol megsejtelek, megcsodállak. Ahol vagyok, Istennek ott van rám szüksége, azt akarja, hogy a munkatársaként ott gyümölcsöt teremjek.
