Az osztott kép bal felén egy Marvel-szuperhős, a jobb felén egy fiatal lány látható, laza, otthoni öltözékben. A felirat: nem gondoltam, hogy ha megmentem a világot, a mackónadrágomban teszem majd, a kanapén ülve, a tévé előtt. Hát, igen. Különös módon nehéz idők ezek. Most abszolút igaz az a közhely, miszerint egyelőre még nem is fogjuk föl. (Észak-Olaszországban már igen.) Azokból a hollywoodi filmekből, amelyekben az emberiséget kipusztítja valamilyen vírus, nem az marad meg a nézőben, hogy otthon kell kuksolni, hanem a szkafanderszerű védőöltözetbe bújt, heroikus küzdelmet folytató kutatók és a bátor katonák, meg a határozott, vagy éppen határozatlan politikusok alakjai. Persze, ha majd egyszer 2020-ról és a Covid-19-ről is filmeket forgatnak Hollywoodban (fognak), a hangsúly vélhetően azokban az alkotásokban sem mackónadrágos lányokon és fiúkon lesz, hanem szkafanderszerű védőöltözetbe bújt, heroikus küzdelmet folytató kutatókon és bátor katonákon meg határozott, vagy éppen határozatlan politikusokon. „A katona csatázott, a kancellár cselt szőtt – írja Ottlik Géza Történelem című tárcájában −; de amiről a történelemkönyv hallgat, mit csináltak az emberek?” Nos, ezúttal éppen ültek otthon, illetve ülniük kellett volna otthon, kinyúlt mackónadrágban, könyvvel a kezükben, vagy csak úgy, egy kicsit a semmibe révedve, a szerencsésebbek esetleg egymás kezét szorongatva. Mi ez ahhoz képest, amit például a feleségem nagymamájának kellett átélnie?
A száz évvel ezelőtt elcsatolt nyugat-bácskai Doroszló 1941-ben visszakerült Magyarországhoz. A feleségem nagymamájának az első férjét nemsokára besorozták honvédnak. Telt-múlt az idő, a hadiszerencse forgandó, és a sógorát, a férje öccsét már nem honvédnak vitték, hanem Tito-partizánnak a Petőfi-brigádba. Mind a ketten hősi halált haltak. És a két fiú anyja úgy élte le az életét, hogy az egyik gyermekének az emlékét is elátkozták, a másikat pedig a nép hőseként magasztalták. Holott ugyanazt cselekedték mind a ketten: elmentek harcolni, mert nem tehettek mást, s mivel nem volt hozzájuk kegyes az ég, mind a ketten elestek. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.) A feleségem nagymamája egyedül maradt egy kislánnyal. Aztán nőül ment a feleségem nagypapájához, aki a hadifogságból tért haza, Doroszlóra, ami akkorra újra Jugoszlávia lett. És nemsokára meghalt a kislánya. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.) Született egy fia, születtek unokái, úgy tűnt, lehet az élet még napfényes tengerpart. Aztán jött a délszláv háború, a fia ideiglenesen áttelepült Magyarországra, hisz mit keresett volna a balkáni téves csatatéren? És az ideiglenesség szépen-lassan véglegességgé változott a hosszúra nyúlt háború miatt. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.)
Hát, igen. Különös módon nehéz idők ezek.
