Garaczi László kultikus, egy lemur vallomásai alcímmel ellátott regénysorozatának legújabb darabja Hasítás címmel az idén látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában. A szerző a sorozat eddigi darabjaihoz hasonlóan, jelen regényében is saját múltjába kalauzolja olvasóit, önéletrajzi ihletésű művében azonban nehezen tudjuk eldönteni, ha egyáltalán akarjuk, hogy hol húzódik a határ valóság és fikció között, mi az, ami teljes egészében a szerző emlékeiből eredeztethető, és mi az, ami csupán a fantázia szüleménye.
A Lemur-sorozat darabjai minden időrendet felrúgnak, hol az elbeszélő gyermekkorában járunk, hol a harmincéves problémájával szembesülünk, hogy azután visszaugorjunk a középiskolás évekhez, és a következő oldalon már azt tapasztaljuk, hogy ismét a gyerekkorból olvashatunk egy epizódot. Ugyanez a Hasításban is megfigyelhető, ugyanakkor az idősíkok közötti ugrás jól felvezetett, így az olvasó előtt mindig világos, hogy az adott részben mely időszakban jár. Ebben nagy segítségünkre vannak bizonyos popkulturális utalások, illetve a világpolitikai események megemlítése, „Abban az évben kezdik el forgatni A keresztapát, a bíróság ítéletet hirdet Charles Manson ügyében, újraválasztják Todor Zsivkovot” (44.), de arra is találunk példát, hogy az elbeszélő életkora nyújt támaszt, „Harmincnyolc éves vagyok” (107.).
A könyvben nagy szerepet kap az elbeszélő íróvá válása, így akár művészregényként is tekinthetünk a műre. A főhős mint kérdezőbiztos, különböző kérdőívekkel házal, és amikor ezt megunja, saját maga tölti ki azokat, fiktív nevekkel és adatokkal, a hihetőség határán egyensúlyozó válaszokkal, mintha egyfajta írói ujjgyakorlatoknak lennénk tanúi – ha az elbeszélő nem írhat prózát, más módon kamatoztatja fantáziáját. A kérdőív ihletforrásként szolgál. A mű keretein belül nyomon követhetjük az elbeszélő novellái megszületésének körülményeit, és megismerhetjük magukat az írástermékeket is, de arra is találunk példát, hogy az elbeszélő írói válságba kerül. Emellett a főhőssel tartva beutazzuk az 1980-as évek underground irodalmi életét, a performance-ok világát.
A lázadás a főhős minden cselekedetét végigkíséri, munkavégzés vagy írás közben is ki akar törni a mindennapokból, felrúgni a szabályokat, és szabadon élni, szabadon mákot szüretelni a szlovák határnál, szabadon keresni a boldogságot, szabadon élni a nők vonzásában, akik be-be hálózzák a férfi életét az óvodától kezdve, utazásai során, írásaiban és a mindennapjaiban – ám még itt is a határokat feszegeti, a nőket folyamatosan rangsorolja, és bizony nem minden esetben az aktuális partnerét helyezi az első helyre, sokkal vonzóbbak számára az elérhetetlen színésznők – különösen Maria Schneider ragadja meg a fantáziáját.
Persze, mint ahogy az lenni szokott, a lázadás sem tart örökké. Az érdeklődés elveszítése elején a lázadó még igyekszik visszaszerezni a régi tüzet: „A rakendrollból a hétköznapokba, a hasításból a punnyadásba, a pörgésből a töppedésbe hülyülést régi, megbízható zenékkel próbálom fájdalommentesíteni” (111-112.). Majd rájön, hogy mindez felesleges: „Alkalmazkodni, megbocsátani, elfogadni a játékszabályokat. Elég a harcból, a lázadásból, az őrjöngésből, fuck ambaradan.” (121.)
A boldogságkeresés az utolsó oldalakon sem áll meg, nem ér célt, a szerző nyitva hagyja a történet befejezését, és a folytatás továbbra is ott lóg a levegőben.
Végezetül szót kell ejtenünk arról is, hogy a fülszövegben olvasható kijelentésre, miszerint Garaczi a magyar próza egyik legjobb stilisztája, számos bizonyítékot találunk a műben, például olyan költői képekben, mint „A fikusz levelei saját árnyékukhoz simulnak.” (50.) vagy „Belóg az előszobába a köményszagú ég” (132.). Emellett a szerző folyamatosan arra készteti olvasóját, hogy hangosan felkiáltson a nagy felismerések alkalmával, például, amikor arról mesél, hogy Hasítás címmel regényt ír, ami egy nagy durranásnak ígérkezik, vagy amikor az egész regénysorozat címadó állata, a lemur kerül szóba valamilyen formában, az olvasó úgy érzi, valami olyat fedezett fel, amit előtte még talán senki, ami pontosabban rávilágít a regény tartalmára, a mélyebb mondanivalóra.
A fentebb leírtak a mű csak néhány összetevőjére igyekeztek felhívni a figyelmet, maga a regény azonban jóval több elemet mozgat meg. Éppen ezért érdemes kézbe venni a kötetet, és elmerülni e helyenként nosztalgiával telt világban.
