Vajon hol húzódik a határ álom és ébrenlét között? Mikor és mennyire lehetünk biztosak abban, hogy az álomból átléptünk a valóság birodalmába? Elegendő-e az, ha megcsípjük magunkat? Vajon fájdalmat csak az ébrenlét állapotában érezhetünk? És a tűpontos leírás, a számtalan parányi részlet bemutatása megdönthetetlen bizonyítékul szolgál arra vonatkozóan, hogy a valóságot látjuk? Szükséges-e a két világ szétválasztása? Vagy elfogadjuk, hogy mindkettő ugyanúgy egy nagyobb egész részét képezi? Mindezek olyan kérdések, amelyek Baróthy Zoltán első novelláskötetének olvasása közben megfogalmazódhatnak az olvasóban.
TALÁN nem véletlen, hogy a kötetben éppen a szimbolikus számnak tekinthető hét elbeszélés kapott helyet, amelyek szinte mindegyike magában hordozza a fenti kérdéseket, viszont a válaszra nem térnek ki, az olvasó maga döntheti el, hogy a leírtakat álomnak vagy valóságnak tekinti, esetleg e kettő határvidékén lejátszódó történetnek. A novellák főhősei egyszerű, hétköznapi emberek, egy kereskedelmi utazó, egy fapados légitársaság alkalmazottja, egy albérletből albérletbe vándorló polgártársunk, aki végül saját lakáshoz jut, vagy éppen egy ingatlanszakértő, aki eltéved Budapesten, és TALÁN egy párhuzamos valóságban találja magát, hidegben, teljesen egyedül.
Már a kötet felütése, az Emigráció című elbeszélés első mondata elbizonytalanítja az olvasót: Nem ismerős a saját szagom – elbizonytalanítja, ugyanakkor nagy fokú elidegenedést feltételez, az ember nem ismer magára, és ezzel szorosan összefügg az is, hogy nem találja a helyét a világban. A főhős felébred, és nem ismeri fel saját szagát, ugyanakkor nem tudja, hogy hívják, és hol van. Majd amikor emberek jelennek meg előtte, azokat sem ismeri fel, annak ellenére, hogy TALÁN a családjáról, a feleségéről és két gyermekéről van szó. De vajon tényleg felébredt-e? Vajon hús-vér emberek jelentek meg előtte? Vajon tényleg Hollandiában van, mint ahogy azt a különböző feliratok, nevek mutatják? TALÁN… Jelen kötetismertető esetében kiemelt szerepe van a TALÁN szónak – itt minden bizonytalan, megfoghatatlan, elmosódó – nemcsak képletesen, hanem ténylegesen az, az Emigráció című műben félhomály és köd van, a külvilág hangjai tompán jutnak el a főhőshöz, aki mintha a semmiben lebegne a valószerűség felhőjén. Ugyanakkor arra utaló jelekkel is találkozhatunk, hogy igenis a puszta valóság talaján járunk, a hősnek erős vizelési ingere van, emellett jó megfigyelőként mindent alaposan feltérképez maga körül, és az olvasó a leírások alapján pontosan rekonstruálhatja magában a szobát (hajókabint?) – ez alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a szoba TALÁN tényleg létezik. A nő és a gyerekek valóságosak. A nő világa valóságos. A nő szempontjából a főhősünk is valóságos. Az elbeszélő szempontjából viszont minden nyitott kérdésként fogalmazódik meg. A főhős Budapesten a Mátyás király téren lévő lakásában alszik el, és Hollandiában ébred erőszakoskodó alkoholistaként. Mi történt? Mi csúszott félre? És a nyelv… A főhős maga sem tudja eldönteni, hogy milyen nyelven beszél holland feleségével és holland gyermekeivel.
A korábban ismertetett kérdések megfogalmazódhatnak a Be fog következni című elbeszéléssel kapcsolatban is. Az elbeszélő tisztában van azzal, hogy minden bizonytalan körülötte. Nem próbálja megérteni a körülötte lévő dolgokat, csak a kérdésfeltevésig jut, illetve a bizonytalanság megfogalmazásáig – ha akarom félhomály, ha akarom, a kezdődő nap első fénye; Amióta a hang felzavarta, tisztában van vele, hogy álmodik – ő legalábbis így érzi –; álma terében most egyszerre igaz minden, múlt és jövő valamiféle nehéz, fullasztó ködre emlékeztető, egybefüggő, áthatolhatatlan gomolygássá sűrűsödik.
A kötet címadó novellája, Az Amcsalat hegység tiszta levegője egy egzotikus vidékre kalauzol bennünket, és a történetben mintha Thomas Mann Mario és a varázsló című alkotásának misztikus világával találkoznánk, békésebb végkimenetellel. A Vissza, ahonnan jöttél című novellában a már említett ingatlanszakértő eltéved, a mobilja haldoklik, pedig TALÁN az jelenti az egyetlen esélyt arra, hogy visszatérjen saját világába, ahonnan jött. A kötetet záró Szépség című elbeszélésben a főhős egy gyorsétteremben dolgozó nő nyomába szegődik, és különös titokra derít fényt. A korábbi borongós hangvételű, titkokkal teli, ugyanakkor hétköznapinak is tekinthető történetekből ezúttal akciódús sci-fi kerekedik, amelyből a humor sem hiányzik, hisz ki gondolná, hogy annak, hogy a gyorséttermi pultos lány valódi emberré váljon, az egyetlen módja az olvasás.
