Aki egyszer hallgatta a méltán legendásnak tartott Jung Károly előadását a balladáról, talán örök életére megjegyezte Greguss Ágost híres balladadefinícióját, miszerint a ballada tragédia dalban elbeszélve. Eme rövid, és erősen leegyszerűsített meghatározás világos képet ad erről a műfajról, ami ugyebár igen gyakran párbeszédes formában született meg, illetve leginkább tartalmaz párbeszédet is, emellett szinte mindig verses formában ölt testet, ugyanakkor az elbeszélés, tehát a próza jegyeit is magán hordozza, hisz minden esetben történetet mesél el. Mi, magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy igen gazdag balladai örökséggel rendelkezünk, népballadáinkat sokan gyűjtötték, sokan publikálták, és sokan foglalkoztak velük elméleti szinten is. Ez irányú tudásom elég hiányos, és ezen a helyen nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy napjainkban születnek-e népballadák. Mindenesetre születhetnének, a társadalmi környezet ezt lehetővé teszi, hisz számos olyan témát kínál tálcán, ami egy-egy, vagy akár több ballada alapanyagául szolgálhatna, gondoljunk csak a hírekben hallott/látott gyilkosságokra, emberrablásokra, balesetekre, vagy éppen az elvándorlásra, a sok kis egyéni tragédiára, amelyek egyetemes volta is megkérdőjelezhetetlen. De ne feledkezzünk el a tréfás, vagy éppen szatirikus balladákról, amelyekhez szintén találnánk alapanyagot.
Ugyanakkor a műballadák tekintetében is nagy hagyományokkal rendelkezünk, elég ha csak az utánozhatatlan és elérhetetlen magasságokban lebegő Arany János-balladákat vesszük figyelembe. (E helyütt nem engedhetjük meg magunknak, hogy meg ne említsük a vajdasági rapper[?], Bongor Menyegző című számát, ami igencsak balladás jegyeket hordoz magán.)
Pál Sándor Attila a Magvető Kiadó Időmérték sorozatában megjelent legújabb, harmadik kötete a Balladáskönyv címet viseli, és ilyen értelemben nem tartogat meglepetéseket, balladákat, illetve balladatöredékeket tartalmaz – olyan kisebb-nagyobb alkotásokat, amelyek mindegyikére érvényes Greguss Ágost fentebb idézett definíciója.
Pál Sándor Attila balladáiból a vidéki Magyarország tragédiája olvasható ki, a lehetőségek hiánya, az igénytelenség, az elvándorlás. A balladákban nincs nosztalgia, nincsenek jók és rosszak, csak szomorúság van és lemondás. Mindent beleng a reménytelenség, a szépséget csak a természet képviseli, csupán a madarak és a növények emelik ki a környezetet a teljes szürkeségből. Az emberi élet a kistelepülésen, amelynek nevét olykor leírja a szerző, Szankon, de ez tetszés szerint behelyesíthető, nem sokat ér. Itt a hiábavalóság érzése az uralkodó, születünk és meghalunk, mert így kell lennie, mert másképp nem lehet.
A Balladáskönyv darabjai változatos formában mesélik el a történeteket, olykor rímes (akár még énekelhető is) formában, olykor prózaversben vagy éppen szabadversben. A balladatöredékek annak ellenére, hogy a megnevezésükben szerepel a töredék szó, mégsem tekinthetőek egy nagyobb egész töredékeinek, részeinek, hanem tömörségükben, rövidségükben is teljes egészet képeznek, sőt azáltal, hogy csak egy-egy szóval, mondattöredékkel mesélik el magának a balladának a történéseit, olyan szabadságot adnak az olvasónak, amit az, felvértezve a balladáról szóló előtudásával, illetve a kötetben lévő balladákban olvasottakkal, továbbgondolhat, és a saját tudatában konstruálhatja meg a teljes balladát. Személyes kedvencem a Balladatöredékek a temetőből cím alatt szereplő egyik töredék, amely így hangzik: a régi temetőbe üreginyúl-kolónia költözött, de az Ornitológiai balladatöredékek cím alatt található egyszavas ballada is igazi tudatfolyamot képes elindítani: őszapó.
Pál Sándor Attila korábbi köteteiben bebizonyította, hogy otthonosan mozog a magyar népköltészetben, illetve népművészetben, és erre jelen kötetben is találhatunk konkrét utalásokat, mint például A falba épített asszony című darabban, amely könnyen dekódolható módon Kőmíves Kelemenné történetével folytat párbeszédet, míg a Kádár János balladája című műben több ballada egy-egy sora, sorpárja is felismerhető.
A ballada kötelező tananyag az általános iskolákban és középiskolákban egyaránt, és amennyiben a műfajt szeretnénk a kortárs irodalomból vett példákkal illusztrálni, mindenféleképpen érdemes Pál Sándor Attila Balladáskönyvéhez nyúlni, és azon belül is például a Farkas Sándor balladájához, vagy éppen az Andrei Crişan balladája címet viselő darabhoz, amelyek a műfaj iskolapéldái. Utóbbi a külföldön balesetben elhunyt fiú kategóriájába tartozik, és az aktualitása megkérdőjelezhetetlen.
