Lórúgás

A kötetbe sorolt írásokat három ciklusra osztotta a szerző (vagy a szerkesztő, Orbán János Dénes), az első szövegtömb a Sietőknek, a következő a Ráérőknek, míg a harmadik a Kirándulóknak szól. Már az első novella indítása is remekbe szabott, egy jó kezdést követően az olvasót már bizsergeti a szövegben rá váró élvezet izgalma: „Géza 1960-ban született, és kedvenc énekese Salvatore (beceneve: Toto) Cotugno (1943) volt. Feleségét 1980-ban ismerte meg, és még abban az évben nőül vette. Két gyermekük született, Lacika (1986) és Patrik (1990). És most, múlt héten, felesége (Gizi, 1962) megcsalta Gézát Tibivel (1961), a szomszéddal.” Géza sorsának szerencsétlen alakulását követően nyomban feltűnik az angoltanár, aki nem titkon azonos a szerzővel, de ezúttal maffiózók körében, ahol igyekszik belesimulni a gengszterek barátság-nyilvánításának sajátos módszereibe, aminek szerencsétlen vége az lesz, hogy ugyanúgy felkopik az álla, mint amikor nem gengszterek várták tőle, hogy gyorstalpalón megtanítsa velük az angol nyelvet összes rejtelmével egyetemben. Csakhogy most előbb levágják a lábujját, majd a lábát is, kezén az összes ujját eltörik, és ripityára zúzzák a pofáját.

Nagy Koppány Zsolt korábbi írásaiból tudjuk, hogy legszívesebben a pedagógusi hajlamú egyedek közül választja hőseit, és ez még akkor is így van, ha szövegének beszélőjéül történetesen egy állatot választ, ebben a kötetben például egy pedikűr-hal okítja – mint kiderül – eredménytelenül faj- és sorstársait.

Az egyik történetben (Mi lakik a szívben) a főhős, Gábor az informatika- és rajztanár, mire a csattanóhoz érünk, már Lászlóként szerepel. Hát, ilyen a novellahősök sorsa, nem csupán a fejüket, a nevüket is elveszítik, ha az író úgy akarja. (Vagy esetleg az olvasó elbambul az olvasás során.) A szerzőnek a tréfás helyzetek mellett bizarr ötletek is témául szolgálnak. Egyik középszerű, de feltörekvő író-hősével a babaváró napló mintájára megíratja a halálváró naplót, amibe a rákos betegek tehetnek szubjektív és objektív bejegyzéseket, majd elhalálozásukat követően a hozzátartozók egészíthetik ki a könyv oldalait. Ne tagadjuk, ne kerteljünk, végül a szerencsétlen, de ezzel a könyvével szépen kereső író is kénytelen lesz belekezdeni a halálváró naplójába. A novellahősök némelyike önmagában is különös figura. Az egyik filmstatiszta, akinek élete során egyetlen feladata van a kamerák előtt, át kell kelnie az úttesten. Olyan jelentőségteljesen és lélektanilag dramatizálva sétál, iparkodik vagy fut a tülkölő autók között, hogy az kész művészi produkció. Egy másik szereplője öt évtizeden keresztül egy létrán állva szemléli a Balatont, a vízen surranó jachtokat, a járműveken napozó és viháncoló nőket, miközben elképzeli, hogy hamarosan ő is jachttulajdonossá válik, és fehér nadrágban, kigombolt fehér ingben grasszál a hölgyek gyűrűjében. A harmadik másodállásban hivatásos megbotránkozó. Nagy Koppány Zsolt olyan típusokat talál, figurákat eszel ki, helyzeteket teremt és mondatokat fundál ki, amelyek után/miatt a humoros vénájú prózaírók némelyike nem csupán a tíz ujját, hanem a billentyűzetet és a képernyőt is megnyalná.

Íme egy remek példa: „A hölgy ezúttal rózsaszín rakott szoknyát viselt, amely térdközépig ért (1997-es párizsi modell, már akkor sem volt túl sikeres, hamar elsüllyedt kultúrkincs lett belőle). Onnan futott le két harisnyás, vastag lábszár (1975-ös, magyar repedtsark-modell) a cipőjéig. Sárga pulóver volt rajta, gyanús foltokkal, bábura emlékeztetően átfestett arcot hordott, amit nappal valami üdítőbbre, de szintén lehangolóra cserélt. Ujjai között – melyek végén a körömről letöredezett a vörös lakk – az elmaradhatatlan cigarettát tartotta. A szűrő rúzsos volt, éppen úgy, ahogy kell. Az ízléstelenség rikító példája állt a sötét kapualjban, szárnyát valahol a bérház udvarán hagyta.”

Most lássuk, mit kínál az író a Ráérőknek. A ciklus alcíme szerint nagy tragédiákat. Az első két történetben van szex orrvérzésig, kielégítetlen vágyak és az ördöggel kötött paktum, majd mérséklődik a hevület, már csak annyi szex marad az írásokban, amennyi egy normális életbe belefér, csakhogy a megjelenített életek, sorsok nem normálisak. Az egyik hős például meghal, majd minden úgy folytatódik vele, ahogy életében történt: „A pokol az – merengett –, hogy a megváltónak remélt halálod után ugyanúgy folytatódik tovább az életed.”

A nagy tragédiákat műfaji meghatározásuk szerint játékok követik a Kirándulóknak című fejezetben. A szerző el is játszik például saját, férfiasan viselt életkorával, belesimulásával a mindennapok egyhangúságába, aztán Arany János Vörös Rébék című balladáját ülteti át prózába, amelyben a csalfa asszony nyolcvanévesen emlékszik vissza a hatvan évvel korábbi eseményekre – mert ugye, némi irodalmi áthallás, intertextualitás soha nem árt egy jó szövegnek. Arany után Petőfi kerül sorra, az elbeszélő A francia királylány panaszai megfogalmazásához kitalál egy franciásan hangzó prózanyelvet. A játék folytatódik, immár Aranynak és Petőfinek egyaránt ajánlott Családi pör című szöveggel. Az írás egy újsághírből indul ki, ami nem ritkaság a magyar irodalomban, kezdve Mikszáth Kálmántól Kontra Ferencig, és Nagy Koppány Zsolt is szívesen bont ki történeteket újsághírekből, majd versben folytatódik a textus, ami viszont Nagy Koppány Zsolt esetében szokatlan. A Családi körre utaló cím ellenére a vers nem paródia, bár György Attila szerint a paródiairodalom a székelység igen életképes műfaja, hanem egy kurva, a stricije és egy kuncsaft történetének balladája, benne Arany, Petőfi, Romhányi József és Sántha Attila mondatfordulataival. Aztán szépen sorra kerül egy Jókainak ajánlott szöveg, benne az örök igazsággal, miszerint: „Vannak mesék, és igen, vannak életek is, szép számmal, amelyek egyszerűen rosszul végződnek.”

Nagy Koppány Zsolt írásai előtt gyakran szerepel ajánlás, most taglalt könyvének harmadik ciklusában szinte minden szöveget valakinek ajánl. Furcsálltam, mert mostanság nem divatos az ilyesmi. Ám ezeknek a neveknek gyakorlati szerepe van, meghatározzák az utánuk következő írás témáját, vagy stílusát. Írhatnám azt is: ihletőjét, mert a téma és a stílus gyakran egymásba fonódik, egyik erősíti a másikat, például a Nem ezért küldtelek, fiam! címűben, ahol az Atyaúristen és Villon, a nem éppen makulátlan életű középkori, reneszánsz költő egy szellemes asztali beszélgetés során a költészet mibenlétét taglalja, ami kétséget kizáróan emberi találmány, mert az Úristen csak racionális és kézenfekvő dolgokat teremtett. Hogy könnyebben megértsük ezt az eljárást, a Kafkának ajánlott szövegében annak Az átváltozás című fikciós novellájának a fordítottját írta meg az elbeszélő. Palettája igen színes – történeteiben elkalandozik az őskorba, miként a római császárság és Jézus idejébe is. Egyes szövegeiben itt már nem a humor viszi a prímet, hanem a tragédia. Ami csupán erősíti elbeszélői tehetségét.

Viszont, ha valaki rájön, hogy miért éppen Lórúgás gyomorszájra a kötet címe, ne legyen rest, és közölje velem a megoldást! Ilyen című elbeszélés vagy mondat ugyanis nem szerepel a kötetben. Viszont az élmény maga lehet akár egy lórúgás is.