„Akkor is, ha pancsolt ország,
ha forog a gyomrom tőle,
ha szöknék, mint a kurva,
tüzes prófécia a kúra.”
(Diagnózis)
Ez a borító… Gyönyörű! És ironikus, kacagtató, ugyanakkor már-már megható, ahogy Nagy József Tisza-parton eltaposott, kiszáradt békája a vadgesztenye mint Föld burkának tüskéibe ragadva „prófétál”, lábával a magas ég felé fohászkodva próbálván visszacsalni tanúságtételül az űrkárpit mögé rejtőzött/száműzött angyalokat. Lenyűgöz a humora.
Ugorgyunk, csapjuk fel a könyvet. Orcsik Roland ötödik verseskötetének próféciái már nem ennyire egyértelműen rezgik át az elmúlás, a „világvége” csendes derűjét; valóban az ószövetségi próféták dühével vonhatók párhuzamba, akik bizony szintén hajlamosak voltak kizárólag eföldi létben, emberben gondolkodni – miközben teremtőjük valószínűleg elnézően mosolygott a felhők felett. Az orcsiki legalja és a weöresi legmélye között több mint nüánsznyi a különbség. Az olvasóban felmerül a kérdés, az előbbi képes-e hinni abban, hogy „minden körbeér”. Míg a legmélyétől csupán egy hajszálnyira a megújulás és megtisztulás, addig a legalja a puszta iszap, amibe beleragadsz, ami végül kiszárad, elporlik, és végleg elenyész.
Félreértés ne essék, Orcsik prófétai dühe szintén lenyűgöző, letaglózó erejű, és földi mértékkel számítva kétségkívül hiteles! Minden egyes versében. Ugyanakkor markánsan kirajzolódik, mely darabok születtek hirtelen haragból, felindulásból és kiábrándultságból, és melyek azok, amikből a költészet tüze már kiégette dühének salakját.
Első kérdés: lehetséges-e vajon az aktuálpolitika nyelvezetét, terminológiáját igaz költészetté nemesíteni? Alkimistai kihívás. De gustibus… szerény véleményem szerint azonban sokkalta erőteljesebb, kifejezőbb és – nem utolsósorban – lelket gyönyörködtetőbb, amikor a szerző az „új időknek” lenyomatát, nemes párlatát vetíti elénk, ahelyett, hogy aktuálpolitikai eseményeket idéz egy az egyben (ókori próféta megtehette – lelke rajta –, jelen kori poétához viszont nem méltó). Szerencsé(m)re a kötetben az előbbiek vannak jelentős túlsúlyban.
Nagy erénye még Orcsiknak, ahogyan új verseiben a transzcendenset és a profánt egymás tetejére vetíti: egy család – anya, apa, gyerekek, öregedő Dezső kutya – már-már idillinek tekinthető hétköznapjaira vetül az apokalipszis szemétfelhőjének baljóslatú árnyéka. Mindenesetre számomra, aki ezt a „világvégét” nem feltétlenül érzi végtelenül tragikusnak, ezek a „családi” költemények a legmegkapóbbak a kötetben. Alapvető bájuk mellett éppen az örök megújhodást szimbolizálják – amit a szerző-apa borúlátásában pillanatnyilag talán nem is érez át kellő súlyában.
…azután Orcsik Roland utazni kezd. Kelet felé. Eközben nem prófétál, csupán átrezeg. Megmerítkezik Gangeszben, Tiszában. Megmássza – noha csak taxival – az előtte feltárulkozó magaslatokat, saját énje szentélyeibe lép, megmárt, beavat, megtisztít –, noha nem hív magával; mert: „tanulj meg evezni, jobban mint én”. Ekkor a tanár elmosolyodik, a tanítvány megnyugszik. És ettől én is nyugodtabb lettem, mert egyelőre vége. Úgy tűnik, megúszták mind a ketten. Az oldalsó falakon rácsos ablakdíszítés. Méhkaptár a sírkamra; a szentnek mézédes a halál.
Több mint eklektikus itt ez a formai és tematikai bőség – mást ne említsek, olyan „darálmányok”, fragmentáltságba törött indulatok és Domonkost idéző „nyelvrontások” sorakoznak jelentős gondolkodók szellemszikráiból, hogy egyszer csak azon kapod magad, a Jelenések könyve A kommunista kiáltvány ellentétpárhuzamába ragad. Kebled dagad: újkori próféták szenvedélye feszíti. Szikkadt sziklaföldből újabb forrás fakad.
Egyszerre befut a szerelvény az állomásra; a szerelvény, ahol nincs / kar / kapasz / kodjon ahogy / tud nincs kar / mester csupán / a kopasz én / ek fütyül / indul a / vonat. A masiniszta meg mintha nem látná a fény végén az alagutat.
Végül rádöbben: mindhiába fújkál már a kagylóba – a vonal szakadozik, a kisasszony elszunnyadt a központban, a hívott nem jelentkezik többé, íme a jelenkori próféta sirámai: elejtettem a telefonom, megrepedt a kijelzője, nem tudom bekapcsolni, nem tudnak felhívni, nincs navigációs programom, hogy jutok vissza, haza.
Roland evangéliumában – énekében, persze, persze – tüzes prófécia a kúra. Ó- s Újszövetség action-ganxsta mix. Hebegve szólal, mint Mózes, ám tisztán, mint Maitréja. Újrajátssza a Történet kuglibajnokságát: teli gurítás – a tűz oszlopai – tekebábuk – parancs – tarolás. De vajh ki tarol a végén? Ki lesz kakukk vesztére?
