A dolgok természetes rendjéből fakadóan a mindenkori hatalom csak ritkán szól elismerően az ellenzék munkájáról. A „fiatalabb” demokráciákban az ellenzék már annak is örülhet, ha elfogadják létezését, és olykor hagyják szóhoz jutni, nem pedig adott esetben több száz hatalmi törvénymódosítási indítvány benyújtásával próbálják ellehetetleníteni, hogy a parlamenti vita során hangját hallassa. Éppen ezért volt meglepő, hogy az aktuális hatalom szinte maradéktalanul alkalmazta az ellenzék eddigi taktikáját.
A 2012-es általános választások megtartása óta komatózus állapotban vegetáló ellenzék eddigi egyetlen politikai érve az volt, hogy „mennyire rossz és gonosz Aleksandar Vučić”, illetve a Szerb Haladó Párt, amely „csírájában fojtja el a demokráciát és a joguralmat”. Olyan gyakran emlegették Aleksandar Vučićot, hogy annak már szinte nem is kellett volna médiaszereplést vállalnia, mégis mindenki tudta volna, hogy körülötte forog a világ, azaz Szerbia.
Az üzleti élet útvesztőiben jártas Dragan Đilas az első megdöbbenés feldolgozását követően valószínűleg köszönetet rebegett ezért a hatalmiaknak. Mert kell-e jobb reklám a belgrádi helyhatósági választásokra készülődő Đilasnak annál, hogy az SZHP kádere irányította munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium visszautasította 280 ezer dináros adományát, amelyet egy gyermekotthonnak szánt? Aligha. Néhány hónappal a választásokat megelőzően vajon mekkora öngólnak számít a 83 ezer eurós belgrádi központi karácsonyfa, vagy a 800 ezer euróba kerülő újévi rendezvénysorozat? Az említettekhez hasonló aktuális baklövések mellett szinte felesleges a közvéleményt a főváros élén álló személyek utóbbi néhány évben elkövetett botlásaira emlékeztetni.
Azt, hogy a valamikori polgármester ismét megpróbálja megszerezni a főváros első emberének tisztségét, már hosszabb ideje rebesgetik. Tekintettel Đilas korábbi népszerűségére, valamint a fővárost az utóbbi négy évben irányító gárda kezdettől fogva jellemző tévelygésére, illetve visszás ügyeire, nem volt meglepő, hogy a haladók szinte pánikba estek ezektől a hírektől. Állítólag annyira, hogy októberben megfenyegették Đilast: ha valamelyik választási lista listavezetőjeként indul a választásokon és választási eredményének mentén megválasztják polgármesternek, másnap letartóztattatják, és ennek érdekében már gyűjtik az ellene szóló bizonyítékokat. Azokban a napokban Đilas még azt mondta, hogy egyelőre nem döntött a választásokon való részvételéről és csakis akkor vállalja a listavezető tisztségét, ha a polgári és demokratikus értékeket képviselő, jelenleg ellenzékből politizáló politikai pártok, csoportosulások java része közösen állít listát. December közepén mégis úgy jelentette be a helyhatósági választásokon való részvételét, hogy hivatalosan egyetlen politikai csoportosulás sem biztosította támogatásáról. Nem sokkal később a Saša Janković vezette Szabad Polgárok Mozgalma erősítette meg támogatását. A Demokrata Párt ezúttal sem tudott felülkerekedni hiúságán, Dragan Šutanovac pártelnök közölte, hogy nem támogatják a valamikori pártelnököt. Boris Tadić, aki Đilas előtt állt a DP élén, azt mondta, hogy pártja majd akkor dönt Đilas támogatásáról, ha aktuálissá válnak a helyhatósági választások. Az újbelgrádiak kedvence, az egykor a Demokrata Pártból politizáló Aleksandar Šapić, szintén nem kíván elállni abbéli szándékától, hogy A mi városunkért polgári csoportosulás listavezetőjeként induljon a választásokon.
Érveket és ellenérveket lehet felsorakoztatni az ellenzékből politizáló demokratikus erők összefogásának, de azok felaprózásának tekintetében is. Az viszont biztos, hogy ha a kampány során egyedüli érvük az lesz, hogy a haladók és Vučić a gonosz megtestesítői, akkor valóban semmi értelme az összefogásnak. Nem a „valami ellen”, hanem kizárólag a „valamiért” elve mentén van értelme az összefogásnak. A főváros szavazópolgárai feltehetőleg pontosan tudják, hogy mi felel meg számukra városukban, és mi az, amit mindenféleképpen megváltoztatnának. Nem lenne szabad alábecsülni a szavazópolgárt, annak pedig nem lenne szabad megengednie, hogy bolondot csináljanak belőle. A támogatást kizárólag az érdemelné meg, aki konkrét tervekkel és számon kérhető ígéretekkel próbálja elnyerni a polgárok támogatását. A fővárosban esedékes helyhatósági választások mindenki érettségi vizsgája lesz, mind a polgároké, mind a politikai és egyéb csoportosulásoké. Kiderül, hogy a polgárok képesek-e megbüntetni azokat, akik iszapbirkózáshoz hasonló „mocskos”, ám sportszerűtlen sportággá alacsonyították le a választásokat. Ami Belgrádban fog történni, az sok mindent előrevetít a következő köztársasági választások tekintetében is, amelyek, ha a haladók esetleg túlságosan megrémülnek Đilastól, talán mégis előbb lesznek esedékesek, mint azt gondolnánk.
Dragan Đilas 1967-ben Belgrádban született. A Belgrádi Egyetem Gépészmérnöki Karán diplomázott. Négy gyermek édesapja. Egyetemistaként a Slobodan Milošević elleni tüntetések egyik vezéregyéniségeként vált ismertté. Mégsem kívánt egyik politikai párthoz sem csatlakozni, mert mint azt a kilencvenes évek elején kifejtette, „előbb szeretne meggazdagodni”. Azóta is szinte az egyetlen olyan szerbiai politikus, aki előbb halmozott sikereket az üzleti szférában és csak azt követően evezett a politika vizeire, nem pedig fordítva. Néhány éves újságírói gyakorlatot követően – egyike volt a B92 Rádió alapítóinak, majd a rádió egyik hírszerkesztőjeként dolgozott – megalapította első vállalatát. Pillanatnyilag a Multicom Group és a Direct Media társtulajdonosa. Verica Barać, a Korrupcióellenes Tanács néhai elnöke 2011-ben azt állította, hogy a DP egyebek mellett Đilas, a média területén tevékenykedő vállalatai által tenyerel rá a szerbiai médiaszférára. Az állami szféra finanszírozta hirdetések egynegyede valósul meg Đilas vállalatainak közreműködésével, ami komolyan aláássa a sajtószabadság vélelmét, figyelmeztetett annak idején Barać.
Đilas 2004-ben lépett be a DP-be. 2006-ban a párt belgrádi városi szervezetének elnökévé választották meg, 2010-ben a párt alelnökévé, majd 2012-ben a párt elnökévé. Ezt a tisztséget 2014-ig töltötte be.
A 2008-as belgrádi választásokat követően a városi képviselő-testület augusztus 19-i ülésén megválasztották polgármesternek. A 2012-es belgrádi választásokat szintén megnyerte a demokratáknak, így ismét megválasztották polgármesternek, ugyanakkor egy évvel később a Szerbiai Szocialista Párt „árulásának” köszönhetően a vkt többsége bizalmatlanságot szavazott Đilasnak, aki a DP listavezetőjeként a 2014-es helyhatósági választásokon alulmaradt a haladók Vučić nevével fémjelezett listájával szemben.
