Olyan ez a Vojislav Šešelj elleni jogerős bírósági ítélet, mint a kecske esete a káposztával: Hága és a nemzetközi közösség lemosta magáról a szégyenfoltot, amelyet az elsőfokú ítélet ejtett rajta, annak okán, hogy az értékelések szerint Šešelj legyőzte a törvényszéket; habár a Szerb Radikális Párt elnökét fegyházelzárásra ítélték, büntetését mégsem kell letöltenie, a törvényszék pedig nem kényszerül kártérítés fizetésére a majdnem 12 évet előzetes letartóztatásban töltő Šešeljnek; tekintettel a körülményekre, Szerbiának, azaz az államvezetésnek nem okoz fejfájást Šešelj kiadatása, illetve az arra vonatkozó beadvány.
Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), a hágai törvényszék utódja múlt héten hatályon kívül helyezte a hágai törvényszék 2016 márciusában hozott ítéletét és részben helyt adva az ügyészség fellebbezésének, a herkócai horvát nemzetiségű lakosság üldöztetése és üldöztetésére való felbujtatás címén másodfokon 10 év fegyházelzárásra ítélte Vojislav Šešeljt, akit szinte pontosan két évvel korábban a hágai törvényszék első fokon a kilenc pontos vádirat minden egyes pontja alól felmentett, azzal indokolván döntését, hogy az eljárás során az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania a Šešelj ellen felhozott vádakat. Az SZRP elnöke ellen az 1990-es években Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Vajdaság területén elkövetett gyűlöletszítás és háborús gaztettek elkövetése miatt emeltek vádat.
Egy, politikai pályafutását a radikális pártban kezdő, majd a Szerb Haladó Pártban folytató személy – miután látta arckifejezésemet párthovatartozásának hallatán – egy magánjellegű beszélgetés alkalmával cinikusan somolyogva szegezte nekem a kérdést: „Csak nem hiszed, hogy mindent komolyan gondolt, amit mondott? Mivel személyesen ismerem, merem állítani, hogy nem. Egyszerűen csak be kellett tölteni az akkori politikai színtér addig betöltetlen szegmensét, hiszen az jelentette a legjobb esélyt a sikerre. És mi számít sikernek a politikában? Minél több szavazat a választásokon és minél nagyobb szelet a hatalom tortájából, ezt a célt azokban az években pedig a gyűlölettel lehetett a leghatékonyabban elérni.”
Ha ebből a megközelítésből elemezzük a folyamatokat, megállapíthatjuk, hogy Šešelj sikeres ember. Nála csak kevesen lovagolták meg sikeresebben a gyűlöletet és a nemzeti türelmetlenséget. Šešelj szimbólumává vált mindazoknak, akik saját kezűleg egyetlen emberéletet sem oltottak ki – legalábbis ennek egyelőre senki nem bizonyította az ellenkezőjét – propaganda jellegű köztevékenységükkel viszont több száz, vagy akár több ezer embert motiváltak mások életének a kioltására.
„Szerb testvéreim! Herkócán semmi keresnivalója a horvátoknak. Elfuvarozzuk őket a szerb föld határáig, onnan meg menjenek tovább gyalog, nem lesz hová visszajönniük. Biztos vagyok benne, hogy a helyi és a környéken élő szerbség képes lesz összefogni és minél gyorsabban megszabadulni az itt maradt horvátoktól” – fogalmazott 1992. május 6-án Herkócán a radikálisok nagygyűlésén Šešelj, majd ezt követően a rendezvényen felolvasták a 17 legkevésbé kívánatos helyi horvát nevét.
Az azt követő hetekben mind több helyi horvát hagyta el otthonát. Egyesek önként távoztak, mások az ellenük alkalmazott erőszak hatására döntöttek az „önkéntes” távozás mellett. Az akkori herkócai katolikus papot szinte halálra verték. Rövid idő alatt összesen 1200, javarészt horvát nemzetiségű lakos hagyta el Herkócát. Az Al Jazeera tavalyi összeállítása szerint az elüldözött horvátok közül mindössze két személy tért vissza a háborús éveket követően otthonába. Két idős asszony, akik közül az egyik nem sokkal később elhunyt.
Šešelj a jogerős ítéletet követően esetleg egy dolgot veszíthet el – mivel egykori, esetlegesen meglévő becsületét és tekintélyét már réges-régen elveszítette –: köztársasági parlamenti mandátumát. Milan Antonijević, az Emberi Jogi Jogászok Bizottságának igazgatója szerint semmi kétség nem fér hozzá, hogy Šešeljtől meg kell vonni mandátumát, hiszen a köztársasági képviselők megválasztásáról szóló törvény 88. szakasza kimondja: amennyiben parlamenti képviselőt legalább fél évig tartó letöltendő börtönbüntetésre ítélnek, mandátuma megszűnik. Másként vélekedik erről Zoran Ivošević, a valamikori Szerbiai Legfelsőbb Bíróság volt bírája, aki szerint Šešelj valójában már letöltötte börtönbüntetését, így nem indokolt elvenni képviselői mandátumát. Aleksandar Martinović, a köztársasági parlament illetékes bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy majd esetleg akkor foglalkozik Šešelj mandátuma visszahívásának a kérdésével, ha a MICT hivatalosan is tájékoztatja az elmarasztaló ítéletről, „addig mit tudja ő, hogy kit milyen büntetésre ítéltek el”. Ha Hága nem küldi el az ítéletet, Šešelj biztosan képviselő marad, mondta a politikus.
A radikális pártelnököt egyébként egyáltalán nem rázta meg az elmarasztaló ítélet. Egyrészről felháborodásának adott hangot annak kapcsán, másrészről pedig közölte: a jövőben is szívesen megismétli háborús gaztetteit és azoknak végrehajtását Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és Tomislav Žigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke – akik a kilencvenes évek háborúi áldozatainak érdek-képviseleti szervezeteivel és egyes közéleti szereplőkkel egyetemben üdvözölték a Šešelj bűnösségét kimondó ítéletet – ellen kezdi meg.
Vojislav Šešelj 1954-ben született Szarajevóban. A helyi egyetem jogi karát két év és nyolc hónap alatt fejezte be 1976-ban. Ugyanitt 1977-ben megvédte A felfegyverkezett nép marxista terve című magiszteri munkáját, majd A militarizmus és a fasizmus lényege című doktori disszertációját 1979-ben védte meg a Belgrádi Egyetem Jogi Karán. 1981 és 1984 között a Szarajevói Egyetem Politikai Tudományok Karán adott elő. A Jugoszláv Szocialista Szövetséghez 17 évesen csatlakozott, később azonban megtagadta a szocializmus és a kommunizmus elveit. A nyolcvanas évek elején kapcsolatba került a belgrádi nacionalista elittel, majd ennek okán egyre gyakrabban került összetűzésbe a bosznia-hercegovinai vezetéssel. Vitája Branko Miljuš akkori fiatal szocialista politikussal annyira elfajult, hogy elbocsátották a Szarajevói Egyetemről, majd bírósági eljárásban nyolc év fegyházelzárásra ítélték. A Jugoszláv Legfelsőbb Bíróság először hat, majd négy, végül pedig két év letöltendő fegyházelzárásra csökkentette büntetését, amelyből 22 hónapot töltött le a zenicai börtönben. A Szerb Radikális Párt egyik alapítója és annak elnöke 1991 óta. Tíz éven át folyamatosan megválasztották köztársasági parlamenti képviselőnek, négyszer volt államfőjelölt, 1998 és 2000 között a kormány alelnökének tisztségét töltötte be, 1996 és 1998 között pedig Zimony polgármestere volt.
1989. június 28-án, Vid napján, Momčilo Đujić, az akkori rangidős csetnik vajdától a szerb nemzeti érdekekért folytatott küzdelem területén való kiemelkedő tevékenységéért elnyerte a csetnik vajda tisztséget. 1998-ban Đujić bocsánatot kért a szerb nemzettől, amiért kilenc évvel korábban tévedett és alkalmatlan személynek adományozta a szóban forgó tisztséget. Az ENSZ szerint a Bosznia-Hercegovinában elkövetett etnikai tisztogatásért elsősorban a Šešeljjel összefüggésbe hozható csetnikek, valamint Željko Ražnatović Arkan „Tigrisei” tehetők felelőssé, míg Šešelj csetnikjei emellett a vajdasági és a koszovói etnikai tisztogatásokért, valamint a nemzeti kisebbségek ellen irányuló gyűlöletszításért is felelősek. Šešelj 2003. február végén – nem sokkal Zoran Đinđić meggyilkolását megelőzően – önként utazott Hágába, ahonnan 2014 novemberében állítólag súlyos egészségügyi állapotának okán szabadult a fogdából.
