2024. szeptember 11., szerda

Andre Agassi

Divattá vált a tenisz legújabb korszakában, hogy az élvonalbeli játékosok a múlt leghíresebb és legsikeresebb versenyzői közül választják meg edzőjüket, akiknek addig semmilyen gyakorlati tapasztalatuk nem volt a szakmában. A sort Andy Murray nyitotta, amikor Ivan Lendlt szerződtette, Roger Federer Stefan Edberggel válaszolt, Kej Nisikori Michael Changot ültette maga mögé, Novak Đoković pedig már a második ilyen teniszóriással dolgozik. Előbb Boris Becker volt a mestere, a Roland Garros idejére pedig Andre Agassit győzte meg, hogy a segítségére van szüksége. Lehetséges, hogy már a napokban megtudjuk, az együttműködés valóban csak ideiglenes és kimondottan rövid életű lesz-e, vagy pedig a 47 éves amerikai megkívánja, hogy huzamosabb időn át foglalkozzon a volt világelsővel, és annak szekerét a csúcsra is visszatolja.

Agassi, mondhatnánk, hogy John McEnroe-val és Ilie Nastasevel együtt, a sportág egyik legszínesebb egyéniségének számított. Elérte, hogy a pályán és azon kívül is körülötte forogjon a világ, szüntelenül foglalkoztatta a sajtót, színességét pedig azzal is fokozta, hogy teniszdivatot diktált, szokatlan és hagyományromboló szerelése révén így kiérdemelte a paradicsommadár bece- vagy gúnynevet, annak függvényében, hogy valakinek tetszett-e vagy sem. 2006-os visszavonulásakor egyes szerzők a sporttörténet minden idők talán legnagyobb csillagának nevezték, aki a 90-es években jelentős mértékben hozzájárult a tenisz hallatlan fokú népszerűsítéséhez.

Andre Kirk Agassi 1970. április 29-én született Las Vegasban. Apja, Emmanuel „Mike” Agassi iráni öklöző olimpikonként vált ismertté, akinek ősei viszont asszírok és örmények voltak. Innen az eredeti Agaszjan családnév, amelyet Amerikában egyszerűsített. Anyja, Elizabeth háziasszony volt, sikeresen kigyógyult a mellrákból, és még három gyermeket szült, akik közül csak a legidősebb, Rita került az érdeklődés központjába, azzal, hogy a korábbi teniszcsillag, Pancho Gonzales utolsó felesége volt.

Agassi első edzője apja volt, aki csak 1983-ban határozta el, hogy fiát szabályos teniszoktatásban részesíti, de anyagi helyzete nem engedte meg, hogy három hónapnál több időre küldje Floridába a híres Nick Bollettieri akadémiájára. A jó szemű mesternek fél órára sem volt szüksége, hogy felmérje a 13 éves ifjoncot, visszaadta Mike-nak a csekket azzal a magyarázattal, hogy fia a tenisz legnagyobb tehetsége, akit valaha is látott. Nem sokkal később ugyanezt mondta el Szeles Mónikával kapcsolatban is, s azután e két később egyformán világelső képe volt látható az akadémia plakátjain és közlönyei borítólapján.

Agassi azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy romantikus kapcsolatban volt a nála 28 évvel idősebb Barbra Streisand színész- és énekesnővel, két évig volt házasságban Brooke Shields színésznővel, 2001-től pedig a szintén teniszcsillag Steffi Graf férje, és két gyermekük van.

Agassi, termetét meghazudtolva, támadó szellemben teniszezett, legerősebb fegyvereinek pedig a fogadás és a páros kezű fonák voltak, igazi gyöngéjét azonban nem lehet megnevezni, hisz tenyeressel is nagyszerűen támadott, alkalomadtán feltalálta magát a hálójátékban, rövidített labdával, átemeléssel és inkább pontos és ravasz, mintsem gyilkos erejű adogatással is. Röviden, sok volt a hasonlatossága a mai Đokovićtyal, akinek elsősorban, óriási tapasztalata révén, technikai és taktikai apróságokkal, és pszichikai erősítéssel tud segíteni, ami esetleg elegendő is lehetne arra, hogy a szerb visszanyerje korábbi erejét és önbizalmát.