Néhány nap múlva, vízkeresztkor (január 6-án) annak rendje és módja szerint lebontjuk a karácsonyfát, a díszeket selyempapírba csomagoljuk, bedobozoljuk, és felrakjuk a szekrény vagy a kamra legmagasabb polcára, hogy szenteste, december 24-én ismét előszedjük, majd miután nagy vesződések árán kibogoztuk a fényfűzért, kidíszítsük a leporolt fenyőfát. Legalábbis mi így tanultuk a szüleinktől, nagyszüleinktől, ebben nőttünk fel, és ehhez tartjuk magunkat. Azonban az utóbbi években annak lettünk szemtanúi, hogy nyugati mintára, egyre korábban kerülnek elő a karácsonyi díszek, mind az otthonokban, mind nyilvános helyeken. Egyes bevásárlóközpontok már novemberben teljes ünnepi díszben fogadják a látogatókat. Karácsonyi díszbe borulnak a kirakatok, és az egész város fényárban úszik. Az üzletek polcain ott csábítanak már a csokimikulások, a szaloncukrok, a havas tájakat idéző üveggömbök, a nagy népszerűségnek örvendő szakállas manók, cuki rénszarvasok, és miközben odakint szinte még le sem hullottak a fákról a levelek, odabent már javában szólnak az elmaradhatatlan karácsonyi dallamok.
Valójában nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen a mai fogyasztói társadalom egyik velejárója az, hogy vásárlásra biztat, maga az ünnep – legyen az karácsony vagy húsvét – elveszítette a lényegét. Az ünnepre való közös ráhangolódás mind jobban elhalványul, és átveszi a helyét az ajándékok utáni rohangálás, maga a bevásárlás, a tökéletes meglepetés hajszolása jelenti manapság a készülődést, mert azt látjuk mindenhol, hogy a fő szeretetnyelv immár a tárgyi ajándék lett. Sajnos sok helyütt ebben cseperednek fel a gyerekek, egyszerűbb megvásárolni készen a mézeskalácsot, mint otthon megsütni, vagy a díszeket megvenni, ahelyett hogy együtt készítenék el a szüleikkel, pedig ez mind-mind olyan rituálé, amely az ünnepre hangol, és amire évek múltán a gyerekek jóérzéssel emlékeznek vissza.
Ezért sem értem, hogy minek ez a rohanás, a sietség, és jogosan háborodnak fel sokan a karácsonyi áruk és utcai kivilágítás láttán novemberben, sőt egyes helyeken már október végén ellepik az üzleteket a karácsonyi akciók. Elképedve olvastam az egyik újvidéki csoportban egy hölgy bejegyzését és a hozzászólásokat azzal kapcsolatban, hogy ki mikor díszíti fel a karácsonyfát. Volt, aki azt írta, hogy nála már áll a fa, sőt, le sem szedi egész évben, csak cserélgeti rajta a díszeket az adott évszakhoz igazodva! Akkor, kérdem én, mivé lesz a varázslat? Ha egész évben kerülgetik a fát, minek örülnek meg decemberben? Valójában egy bútordarab lesz, egy olyan dísz, ami már nem hat az újdonság erejével akkor, amikor eljön az ideje.
Augusztusban a saját szememmel láttam, hogy a szomszédos épületben a nappali sarkában, az erkélyajtó mellett ott árválkodott az elfeledett karácsonyfa. Ez a látvány egyszerre volt számomra hihetetlen és szomorú.
A téma kapcsán felmerült bennem a gondolat, hogy ha már ősz végén teljes karácsonyi felszerelésben pompázik az egész város, akkor január elején már tojásfestés és sonkafőzés lesz napirenden? Sejtem, hogy már nagyban folyik a raktáron maradt csokimikulások csokinyuszi-ruhába való átcsomagolása.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
