Elméletileg örömszerzés céljából indulok el új dolgokat vásárolni. De az öröm csak kevés ideig marad fenn. Átvált kellemetlen élménnyé. A beszerzés nyugtalanító tapasztalata pedig jó ideig megmarad. Olyan érzés ez, mint amikor egy akció vagy tett teljesen feleslegessé válik. Hiszen szükségtelen, sőt hiábavaló a sok ruha, tárgy, amit első pillantásra a magunkénak szeretnénk tudni. Nem lehet pontosan meghatározni a kényelmetlen impresszió okát. Több tényező is közrejátszik. Vegyük például azt, ami a legkézenfekvőbb: pénzt kell adnunk valamiért, abban a hitben, hogy a pénzünkért kapunk is valamit. Azonban az ár és a minőség aránya kiábrándító.
A divatos zenével fűszerezett, illatos bevásárlóközpontok neonáradatából kiragadva, hazavisszük a zsákmányt a többi ruha közé. Ekkor rájövünk, hogy sem jobbat, sem különlegesebbet nem szereztünk. Minden ruhadarab ugyanazt a hatást kelti, mint az eddigi ruhatárunk elemei. Ez is csak egy újabb vacak. Sajnos, az sem biztosíték, ha több pénzt is adunk egy-egy darabért, nem lesz feltétlenül jobb az alapanyag, így az nem biztos, hogy tovább is tart.
A divatláncok szinte hozzászoktatnak minket az ócska darabokhoz. Az egymásról lemásolt, az aktuális divatnak megfelelő ruhaáruk mind egyformák. Messziről vonzónak, sőt viselhetőnek tűnnek a fények és a forgatag közepette, míg jobban szemügyre véve kiderül, hogy semmilyen hosszútávú értéke sincs a darabnak.
Az anyaga silány – amiről átlagos vásárlóként egyébként is nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre. Az eldobható divat sorozatban olyan ruhákat dob színre, amelyek nagyon gyorsan tönkremennek. Néhány mosást követően tekerednek, bolyhosodnak, nyúlnak, elvesztik az eredeti formájukat és színüket. Sőt az új szerzemény sokszor teljesen másként áll otthon, a tükör előtt, mint az üzletben, amikor felpróbáljuk.
A keserű tapasztalatokért meg még borsos árat is kérnek az üzletek! Hiszen nincs az a trükk, amit ne vetnének be a divatláncok, hogy minél többször vásároljunk ruhadarabokat, cipőket, táskákat… Halmozzunk fel minél több kiegészítőt! Vadásszunk újabbnál újabb „értékre”!
Az ideológia célja és lényege, hogy az új holmival többnek, szebbnek, versenyképesebbnek hisszük magunkat, és eszközeivel arra ösztönöz, hogy mindig többet birtokoljunk, mint amennyire valóban szükségünk lenne. Így akkor is ránk tör a vásárlási láz, amikor már nincs is hová tenni a cipőt, ruhát a szekrényben. Sőt a gyártók folyamatosan új színeket, szabásvonalakat ötlenek ki, ezért egy ruhadarabhoz biztosan venni kell ugyanolyan cipőt vagy táskát is – ahhoz, hogy elérjük az áhított hatást.
Az egyik legbosszantóbb jelenség pedig az, amikor az üzletekben folyamatosan átpakolják a portékát. Nincs idő átgondolni, hogy valóban szükségünk van-e az adott darabra, mert mire legközelebb az üzletbe lépünk, „Álmunk Cipője” már egészen máshol áll, vagy legrosszabb esetben már az új kollekció került a helyére.
Az új zsákmánnyal hazatérve átgondoljuk, megérte-e a kiadott pénzösszeget a termék, majd ismét előáll a nyugtalanító érzés körforgása.
