2024. október 5., szombat

Ez az igazi bombameglepetés: Uruguay–Costa Rica 1:3!

D CSOPORT - Pinto: Történelmi győzelmet arattunk!

Az 1930-ban hazai, valamint az 1950-ben brazíliai rendezésű világbajnokságot nyerő Uruguay és a vb-selejtezők során a Mexikót, illetve Hondurast megelőző Costa Rica nyitotta meg a D csoport küzdelmeit a XX. labdarúgó-világbajnokságon. A statisztika nem sok jót ígért az ötödik világbajnokságán szereplő Costa Rica szempontjából, hiszen a két csapat eddig nyolcszor találkozott, s hat uruguayi győzelem mellett két döntetlen született.

A mérkőzés előtt már biztossá vált, hogy Luis Suárezre nem számíthat Oscar Tabarez, az uruguayiak szövetségi kapitánya: a Liverpool csatára, aki 31 gólt lőtt az idényben még nem épült fel teljesen:

- Folyamatosan növeljük Suárez edzéseinek az intenzitását, de nem akarjuk őt idő előtt pályára küldeni, nehogy a sérülése kiújuljon, mivel később nagy szükségünk lehet még rá – mondta Tabarez, akinek nincsenek csatárgondjai, hiszen Edison Cavani mellett a rutinos, 110-szeres válogatott, a japán Cerezo Oszakában szereplő, 35 éves Diego Forlán is a rendelkezésére állt.

A várakozásoknak megfelelően Urugay birtokolta többet a labdát, s a 15. percben Godín be is talált az ellenfél kapujába, azonban az akciót les előzte meg, így a német Brych helyesen járt el, amikor érvénytelenítette a találatot. Egy perccel később a Costa Rica-i védelem hibája után Cavani került gólhelyzetbe, de eltörte a labdát, így a lövése csúnyán mellément.

A 22. percben Luganót rántották le a 16-osban, a megítélt büntetőt Cavani váltotta gólra: a kapus jó felé vetődött, de a bal alsó sarokba tartó erős és pontos lövést nem tudta hárítani. A vb ötödik mérkőzésén ez volt a harmadik 11-es: korábban a brazil Neymar és a spanyol Xabi Alonso is eredményes volt. A 44. percben Forlán lövését blokkolta a védő, s a kapuba tartó labdát Navas, a spanyol Levante kapusa óriási bravúrral szögletre mentette.

A második játékrészben a csöppet sem megilletődötten játszó Costa Rica-i válogatott előtt nagy helyzet adódott: Lugano lemaradt az emberéről, de Duarte közeli fejest Muslera nagy bravúrral védte. Az 54. percben megismétlődött a pár perccel korábbi helyzet, azzal, hogy most nem Duartére, hanem Campbellre nem jutott ember, aki ezt kihasználva, bal lábbal, mintegy tíz méterről védhetetlent gólt lőtt, Muslera mozdulni sem tudott a lövésre.

Aztán bebizonyosodott, hogy az uruguayi védőknek a beadások óriási gondot okoznak: az 57. percben egy újabb szabadrúgás után a baloldalon érkező Duarte gyönyörű csukafejessel a hosszú sarokba helyezte a labdát. Hiába az uruguayi cserék (Forlán és Gargano is lejött), Costa Rica lendületben maradt, s Campbell legalább 30 méterről leadott lövése centiméterekkel kerülte el a kaput, Muslera csak nézte a jobb felső sarok felé tartó labdát. Várható volt, hogy ezután már felébrednek az uruguayiak: Cavani fejesét Navas szögletre ütötte. Jorge Pinto, a Costa Rica-i válogatott szövetségi kapitánya is érezte, hogy erősödni fog a nyomás csapatára, s ezért ő is cserélt: a 75. percben Cuberót, a 83. minutumban pedig Ureñát küldte be: ez utóbbinak mindössze egy perc kellett, hogy eldöntse a meccset. A 84. percben Campbell remek átadása után Ureña faképnél hagyta a védőket, s a rosszul kimozduló Muslera mellett nagyon szép és okos mozdulattal elgurította a kapus mellett a labdát, s megszerezte csapata harmadik gólját. Costa Ricának a világbajnokságok történetében egy mérkőzésen négyszer sikerült két gólt szereznie (Svédország, Brazília, Kína, Németország), az új rekord az előző világbajnokság negyedik helyezettje ellen jött össze. A hajrában Pereira nem tudta elviselni a vereséget, nemes egyszerűséggel belerúgott az előtte levő Costa Rica-i játékosba, amiért Brych játékvezető habozás nélkül kiállította.

A titkos esélyesnek kikiáltott Uruguay egy kétgólos vereséggel és tíz emberrel kezdte meg szereplését a vb-n, s a szintén világbajnoki címmel rendelkező olaszok, illetve angolok ellen kell javítania. Costa Rica igazi belevaló csapat benyomását keltette, amely ellen a két európai válogatottnak is meg kell majd izzadnia a győzelemért.

Jorge Pinto, a Costa Rica-i válogatott szövetségi kapitánya: - Történelmi győzelmet arattunk egy nagy válogatott, egy erős ellenfél ellen.

Joel Campbell, a mérkőzés legjobbja: - Nagyon boldog vagyok. Optimisták voltunk, s tudtuk, hogy nyerhetünk. A gólomnak külön örülök, a szüleimnek ajánlom. Előttünk van még két találkozó, s nincs semmi ok rá, hogy azokat ne nyerjük meg. A továbbjutáshoz még egy győzelemre lesz szükségünk.

Diego Lugano, az uruguayiak játékosa: - Bizonytalanok voltunk, erről nincs mit beszélni. Ilyen a foci, Costa Rica egy jó csapat, nekünk pedig minden balul sült el. Már az elején láttuk, hogy nem lesz könnyű, de arra nem gondoltunk, hogy vesztesként hagyjuk el a pályát. Most már az Anglia elleni meccsre kell gondolnunk.

A mérkőzés jegyzőkönyve: Uruguay–Costa Rica 1:3 (1:0)

Fortaleza, vezette: Felix Brych (német). Góllövők: Cavani (11-esből) a 24., illetve Campbell az 54., Duarte az 57. és Ureña a 84. percben.

Uruguay: Muslera – Pereira, Lugano, Godín, Cáceres – Stuani, Arévalo, Gargano (Gonzalez, 61.), Rodríguez (Hernandez, 76.) – Cavani, Forlán (Lodeiro, 60.). Szövetségi kapitány: Oscar Tabárez.

Costa Rica: Navas – Gamboa, Duarte, González, Umana, Díaz – Tejeda (Cubero, 75.), Borges – Bolanos (Barrantes, 88.), Ruíz (Urena, 83.) – Campbell. Szövetségi kapitány: Jorge Pinto.