2024. október 5., szombat
G CSOPORT

Klose csúcsbeállítása csak egy pontra volt elég Ghána ellen

A világbajnokság eddigi legjobb második félidejét játszották szombaton Fortalezában, ahol a Németország-Ghána találkozó sok helyzetet, kiváló iramot és négy gólt hozott. Ha az USA vasárnap legyőzi a sérüléshullámmal sújtott Portugáliát, úgy két forduló után Jürgen Klinsmann csapata áll majd a vb előtt halálcsoportnak kikiáltott kvartett élén.

A hárompontos, 4:0-s győzelemmel kezdő Németország és az amerikaiak elleni 2:1-es vereséggel rajtoló Ghána mérkőzése nyitotta a G csoport második fordulóját. A találkozó előtt a németek hatszor mérték össze erejüket világbajnokságon afrikai csapattal, s a négy győzelem és a két döntetlen mellett mindössze egy, 1982-ben elszenvedett vereségük van (Németország – Algéria 1:2). A németek csoportmérlege a világbajnokságokon igencsak impozáns: 19 csoportmeccsükön 14-szer győztek, négyszer játszottak döntetlent, s csak a Radomir Antić irányította Szerbiától szenvedtek 1:0-s vereséget 2010-ben.

Joachim Löw a Ghána elleni találkozón alkalmazta a sokak által hangoztatott tételt, mely szerint győztes csapaton ne változtass. Ghána három helyen, köztük a kapusposzton is változtatott (Kwarasey helyét Dauda foglalta el). A hatodik percben kicsit fellazult a német védelem, ám szerencséjükre a középre adást Asamoah Gyan egy védővel a nyakán csúnyán fölélőtte. A 12. percben Müller sarokkal készített le egy lövést Kroos elé, azonban a ghánai védelemnek sikerült blokkolni. Egy perccel később a ghánaiak másodszor is veszélyeztették Neuer kapuját, azonban a müncheni Bayern kapusának sikerült kiütnie Atsu erős lövését. A 18. percben egy gyors német ellentámadás során Özil húzott el a jobb szélen, s a visszagurított labdáját Khedira küldte kapura, de Dauda magabiztosan védett. 2010-ben Németország Özil góljával győzte le Ghánát, s az Arsenal játékosa ezúttal is aktív volt: a 21. percben jól adott középre, ám Müller előtt Boyének sikerült belepöckölnie, méghozzá úgy, hogy a labda az első mérkőzésen mesterhármast elért játékosról ment ki. Ahogy az várható is volt, a németek megbecsülték a labdát, így az első félóra elteltével 61 százalékban birtokolták. A 30. percben Götze kapott jó ütemben egy labdát, be is robogott vele a 16-osba, azonban Müllerhez nem jutott el a labda, mivel a ghánai védelem szögletre mentett. Sorozatban két szép támadást is vezettek a ghánaiak, s a második végén Ayew 23 méterről leadott bombaerős lövését Neuer csak öklözni tudta. Egy perccel később Gyan gyújtotta be a rakétákat a bal szélen, végigrobogott a 16-osig, ott azonban a kifutó Neuer, aki kiválóan zárta a szöget, annyira megzavarta, hogy a ghánai, mintha felszabadítani akarna, egyszerűen kirúgta a labdát. A 36. percben Götze próbálkozott a jobb szélen, egyből lőtt, de a középre tartó lövése csemege volt Daudának. Két-két kaput eltaláló lövés volt az első félidőben, amely igazán nagy helyzetet és gól sem hozott.

A második félidő elején Németország megszerezte a vezetést: az 51. percben Müller adott be, s Götze két ghánai védő között a saját térdére fejelte a labdát, amely onnan a kapuba került. Nem sokáig örülhettek a németek, mert a ghánaiak cseréltek (K. P. Boateng helyett J. Ayew), majd a következő támadásból egyenlítettek: A. Ayew megelőzve a német védőket, fejjel továbbította a labdát Neuer kapujának jobb felébe. És nemcsak egyenlített, ahogy tette ezt az első meccsén Ghána az USA ellen, hanem ezúttal fordított is. A 63. percben egy jó kiugratás A. Gyan maga elé engedte a labdát, kinézte a hosszú sarkot, s ahogy azt a nagykönyvben tanítják, szépen, félmagasan védhetetlenül szerezte meg Ghána újabb gólját. Neuernek ezúttal sem volt esélye a hárításra. A német csapatnak muszáj volt kitámadnia, s ezt a gyors ghánaiak azonnal kihasználták: három afrikaira csak két európai védő jutott, de J. Ayew lövését Neuer fogta. Löw csapata eléggé szétesett alakulatra hasonlított ezekben a percekben, ezért a német szövetségi kapitány kettős cserével próbált változtatni a játék képén (Götze helyére Klose, Khedira helyére Schweinsteiger). Alighogy beállt, Klose azonnal gólt lőtt: a 71. percben egy szöglet után Höwedes csúsztatta meg a labdát, Klose pedig a védő mögül kibújva a kapuba pofozta a labdát. Ez volt a német támadó 15. vb-gólja, amivel beállította a brazil Ronaldo vb-rekordját. Klose gólja pontosan beleillett a német statisztika, mivel a mérkőzés előtt a németek eddigi hét, Ghánának lőtt valamennyi gólja a 60. perc után született. A következő negyed órában mindkét csapatnak akadtak gólszerzési lehetőségei, de igazán nagy gólhelyzetet egyik együttes sem tudott kialakítani. A németeknek volt néhány ígéretes próbálkozásuk, de a ghánai védelem az utolsó pillanatokban mindig menteni tudott. A bírói ráadás második percében Ghána megszerezhette volna a győzelmet, ismét három támadóra csak két védő jutott, de az átadás rossz ütemű volt, így a partjelző beintette a lest.

A csoportban Németország két mérkőzésből négy pontot gyűjtött, Ghánának ugyanennyi találkozón egy pontot sikerült szereznie. Portugália az első mérkőzését elveszítette, s amennyiben vasárnap éjjel is hasonlóan tesz az Egyesült Államok ellen, akkor két forduló után az USA áll majd a csoport élén.

Fortaleza: Németország – Ghána 2:2 (0:0)

Estadio Castelao, 59 621 néző, vezette: Sandro Ricci (brazil). Góllövők: Götze az 51., Klose a 71., illetve A. Ayew az 54. és A. Gyan a 64. percben.

Németország: Neuer - J. Boateng (Mustafi, 46.), Mertesacker, Hummels, Höwedes - Lahm - Khedira (Schweinsteiger, 70.), T. Kroos - M. Götze (Klose, 69.), Özil - T. Müller. Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

Ghána: Dauda - Afful, Boye, Jonathan Mensah, Asamoah – Rabiu (Agyemang-Badu, 78.), Muntari – Atsu (Wakaso, 72.), K.-P. Boateng (J. Ayew, 52.), A. Ayew - Asamoah Gyan. Szövetségi kapitány: James Kwesi Appiah.

A csoport állása:

1. Németo.

2

1

1

0

6:2

4

2. USA

1

1

0

0

2:1

3

3. Ghána

2

0

1

1

3:4

1

4.Portugália

1

0

0

1

0:4

0