2024. október 2., szerda

Legfeljebb 23 millió eurót ér a Lasta

A magánosításról szóló pályázatot várhatóan júniusban írják ki

Tizenhat és huszonhárom millió euró között mozog a Lasta közlekedési vállalat össztőkéjének az értéke a BDO Szerbia tanácsadói cég becslése szerint. A magánosításról szóló pályázatot várhatóan júniusban írják ki.

A BDO Szerbia vállalatot január végén nevezték ki tanácsadónak – hétfőn nyújtotta be a Lasta cégről szóló dokumentációt a Gazdasági Minisztérium illetékeseinek. A részleteket holnap vitatják meg. Az állami részesedés összegének meghatározása nélkül azonban nem tehetik meg a soron lévő lépéseket – tette közzé a minisztérium.

A teljes tőke értékén kívül a BDO Szerbia a benyújtott dokumentáció alapján megállapította az adósságok rendezésének eladások útján történő módját.

A közlekedési vállalatnak ugyanis 600 millió dinár adóssága van, amelyet a pénzügyi hitelezőkkel 2015-ben megkötött adósságviszonyokról szóló szerződés szabályoz, s az említett időpont előtt keletkezett kötelezettségekre vonatkozik. A vállalat vezetői és alkalmazottai szerint az értékelés nem zajlott megfelelőképpen, hiszen a cég a rá háruló kötelezettségeket rendszeresen fizeti. A vállalat az utóbbi néhány évben nyereségesen működik. A Lasta illetékese a Blic napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az értékelés nem tükrözi a valóságot.

Dragan Stevanović államtitkár szerint a Lasta magánosításáról szóló pályázatát még az év első felében meghirdetik, mivel minden szükséges dokumentációnak el kell készülnie.

– Fontos, hogy minél előbb közzétegyük a pályázatot, és hogy felkeltsük a befektetők figyelmét. A Lasta vállalatnak kiválóak a lehetőségei, hiszen megfelelő beruházással hazai körülmények között is sikeresen működhetne – mondta Stevanović a Blicnek.