Tíz gazdasági mutató felhasználásával a NIN hetilap a közelmúltban egyedülálló felmérést végzett: a hetilap újságírócsapata a régió nyolc országának – Albánia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Horvátország, Macedónia, Románia, Szerbia – gazdasági erőnlétét vizsgálván arra próbált választ kapni, hogy Szerbia valóban a Balkán gazdasági tigrise-e, ahogyan azt Aleksandar Vučić kormányfő állította idén januárban Davosban a Világgazdasági Fórumon.
Mint az elemzésből kiderült, a legtöbb mutató tekintetében Szerbia nemcsak a régió górcső alá vett országai közül tölt be utolsó helyet, hanem európai viszonylatban is alulteljesít. Egyetlen paraméter – átlagbér, államadósság, a GDP növekedése, az egy polgárra eső GDP, közadósság, infláció, munkanélküliség, bérek növekedése, vásárlóerő, az állam fizetőképessége – sem katapultálta Szerbiát a régió országainak viszonylatában első helyre. A nyolc ország közül mindegyiknek sikerült egy-egy mutató tekintetében első, vagy esetleg második helyen végeznie, kivéve Szerbiát, ugyanis legjobb helyezése a negyedik volt. A hetilap az elemzés befejeztét követően hét szakértőnek küldte el az eredményeket, azzal, hogy a régió országait egy-egy betű jelölte, a szakértők nem tudhatták, melyik országról van szó. A H betű takarta Szerbiát. Az országokban jellemző helyzet áttekintését követően a legtöbb szakértő arra a megállapításra jutott, hogy a gazdasági állapotok H országban a legkilátástalanabbak. Az elemző írásról és a Szerbiában jellemző valós gazdasági állapotokról Milan Ćulibrk, a NIN fő- és felelős szerkesztője nyilatkozott lapunknak.
Milyen módszerrel elemezték a régió országainak gazdasági erőnlétét?
– A NIN újságírócsapata közösen dolgozta ki a módszert, vagyis mi határoztuk meg, hogy mely paramétereket vesszük alapul. Véleményünk szerint az elemzést reprezentatívnak nevezhetjük, hiszen tíz különböző gazdasági mutatóval dolgoztunk. Ehhez képest például a Bloomberg index csak a munkanélküliség arányát és az inflációt veszi alapul. Az általunk kiválasztott tíz mutató szinte maradéktalanul rávilágít egy-egy ország gazdasági helyzetére. Ebbéli meggyőződésemben az általunk felkeresett hét gazdasági szakértő is megerősített, hiszen mindannyian pozitívan értékelték a felmérést, az alkalmazott módszert.
A kapott eredmények alapján minek nevezné Szerbiát, a Balkán tigrisének, vagy inkább doromboló kismacskának?
– Tigrisnek semmi esetre sem nevezném, messze vagyunk mi attól. Még csak doromboló kismacskának sem minősíteném. Szerbia inkább egy beteges cica, amelynek már egerekre sincsen ereje vadászni, ehelyett várja, hogy valaki megetesse, segítsen rajta. A NIN csapata által kapott eredmények szöges ellentétben állnak az államhatalom értékeléseivel és nyilatkozataival. Szerbia nem lehet tigris, ha a vizsgált paraméterek egyikének köszönhetően sem lett aranyérmes, vagy legalább dobogós.
Mióta áldozata a szerbiai társadalom az államhatalom ilyen jellegű félrevezetésének?
– A kilencvenes években, majd 2008-tól napjainkig a legjellemzőbb az államhatalom által gyakorolt megtévesztés. A kilencvenes években azt hallgathattuk, hogy a kormány sikeres stabilizációs intézkedéseket foganatosít, miközben 1994 januárjában az infláció akkora volt, hogy az árak naponta átlagban 60 százalékkal növekedtek. 25 éve ugyanaz történik: az állam élén állók kizárólag azokról a gazdasági mutatókról beszélnek, amelyek nekik megfelelnek.
Mikor kezdődtek el a folyamatok, amelyek ilyen válságos helyzetbe juttatták Szerbiát?
– Szinte közvetlenül Ante Markovićot követően. Akkor szakították meg azokat a reformokat, amelyeknek volt értelme és amelyek javíthatták volna Szerbia gazdaság erőnlétét. Majd jött a háború, a szankciók, később a bombázások, a helyzet pedig egyre rosszabb lett, a GDP több mint 50 százalékkal visszaesett. Azóta sem tudtunk talpra állni. Szerbia továbbra is csak álmodozhat arról a GDP-ről, amelyet 1989-ben valósított meg. Ehhez képest a tranzíción áteső európai államok legtöbbje réges-régen elérte, majd túllépte a GDP-nek azt a szintjét, amely közvetlenül a rendszerváltozást megelőzően volt jellemző. Ellenben ezekkel az országokkal Szerbia soha nem fejezte be az állami vállalatok átalakítását, a közszféra átszervezését és a kulcsfontosságú reformokat.
A megkérdezett elemzők némelyike arra is rámutatott, hogy a külföldi beruházók számára az adott ország politikai stabilitása is fontos szempont. Milyen benyomást szerezhettek a beruházók Szerbiáról?
– A külföldi befektetők ezzel kapcsolatos álláspontját legjobban az tükrözi, hogy beruháznak-e Szerbiában, vagy sem. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy nincsen fényes véleményük a Szerbiában uralkodó politikai stabilitásról. Mellékesen ennek a kérdésnek az elemzését az is megnehezíti, hogy napjainkra megváltozott a külföldi beruházások mérésére szolgáló módszer. Szerbia újabban arra is külföldi beruházásként tekint, amikor a már korábban az országban üzletelő külföldi vállalatok nyereségük egy részét nem viszik ki az országból, hanem úgymond visszaforgatják. Az állam arra is külföldi beruházásként tekint, amikor külföldiek államkötvényt vásárolnak Szerbiában.
A nyolc állam közül a legnagyobb potenciállal rendelkezőnek Románia, majd Bulgária tűnik. Hogyan sikerült ennek a két államnak feltornáznia magát erre a szintre?
– Azt azért szögezzük le, hogy a mutatók alapján valóban e két ország szénája áll a legjobban, mégsem állíthatjuk, hogy Romániában, vagy Bulgáriában sokkal jobb lenne a helyzet. Szerbia egyszerűen csak túlságosan rossz állapotban van, ezért tűnhet úgy, hogy az említett két ország jóval országunk előtt jár. Románia és Bulgária helyzetét megkönnyítette az Európai Unióhoz való csatlakozás, szinte rákényszerítették őket, hogy elvégezzék azokat a feladatokat, amelyeket korábban elodáztak. Ez akár példaként is szolgálhat a szerb kormánynak, hogy miért lenne érdemes felgyorsítania az uniós integrációt.
Ha vállalkozó lenne, a szerbiai gazdaság mely ágazatába fektetné pénzét?
– Első helyen a gyümölcstermesztést, másodikon pedig a szőlőtermesztést, bortermelést említeném. A gyümölcsnek biztos piaca van. A szerbiai gazdáknak természetesen az EU és az Oroszország között uralkodó viszonyokból is haszna származik, a gyümölcsöt mindig el lehet adni. Szerintem mások is így vélekednek, hiszen a szerbiai mágnások közül egyre többen kezdenek el beruházni a gyümölcstermesztésbe és a bortermelésbe. Egyetlen olyan jelentős szerbiai üzletember sincsen, aki ne fektetett volna pénzt a szóban forgó ágazatok egyikébe, vagy mindkettőbe.
Hogyan vélekedik az állami támogatások politikájáról, amelyre a szerb kormány a külföldi beruházások bevonzásának egyik zálogaként tekint?
– Szerbia túlságosan szegény ahhoz, hogy azokkal a költségvetési eszközökkel, amelyekkel valójában nem is rendelkezik, dúsgazdag multinacionális cégeknek fizessen azért, hogy termelési részleget nyissanak az országban. Egyébként Szerbia úgy teremti elő ezeket az összegeket, hogy túlságosan nagy kamatok mellett kölcsönöket vesz fel. Sokkal ésszerűbb lenne, ha az állam például térítésmentesen bocsátaná az építési területeket a külföldi beruházók rendelkezésére, vagy felmentené őket 5–10 évre a nyereségi adó fizetése alól. A külföldi beruházó számára ugyanaz, ha állami támogatást kap minden újonnan megnyíló munkahely után, vagy ha 5, esetleg 10 évig nem fizet nyereségi adót.
A NIN-ben megjelent írást azzal zárta, hogy reméli, az ország legégetőbb gazdasági problémái a szerbiai Davoson, a Kopaonik Üzleti Fórumon is napirenden szerepelnek. Így történt?
– Az elemző írásban kivesézett problémák csak mellékes témaként szerepeltek napirenden. A Költségvetési Tanács tagjain kívül minden résztvevő rendkívül optimista volt. Egyedül Pavle Petrović és Vladimir Vučković, a Költségvetési Tanács tagjai voltak azok, akik az általunk is felvázolt problémákról próbáltak értekezni. Az üzleti fórum résztvevőinek a legtöbbje úgy beszélt, mintha Szerbia tejjel-mézzel folyó Kánaán, vagy valóban a Balkán tigrise lenne. Pedig az őszinték és a racionálisok azzal a tudattal tértek vissza Kopaonikról, hogy Szerbia nem tigris és nem is Kánaán.
