Tombol a választási kampány, s ahogyan az szinte mindenhol a világon lenni szokott, záporoznak az ígéretek. Ha ebből indulnánk ki, akár azt is hihetnénk, hogy belátható időn belül hozzánk is elérkezik a Kánaán. A képet csupán egy külhoni miniszterelnök disszonáns nyilatkozata zavarja. Ő ugyanis, igaz, kampányidőszakon kívül, nyíltan megmondta, hogy ami a választások előtti időszakban elhangzik, azt nem kell komolyan venni. Vagyis alátámasztotta a viccbeli kérdés válaszát:
– Mikor hazudnak legtöbbet a férfiak?
– Udvarláskor, pecázás után és a választási kampányban.
Nálunk az üres ígérgetések nem korlátozódnak erre a –hála Istennek– viszonylag rövid időszakra. S az „üres zsebből való fizetés” terén mindenképpen élen jár a mi kormányelnökünk. Neki még választási kampányra sincs szüksége ahhoz, hogy jó populista demagóg módjára, ahol csak megfordul (márpedig folyamatosan úton van!), megtegye az aktuális környezet számára oly kedvesen hangzó ígéretét.
Ha azonban összegezzük a folyamatosan elhangzó ámításokat és azoknak a megvalósulását, csupán az elégedetlen munkások igen hosszú listáját láthatjuk.
Az igazság érdekében azt is el kell mondani, hogy ezen a téren jószerivel a teljes kormány, valamint az uralkodó (és ellenzéki) párt vezetői is „jelest” érdemelnek.
A jelenleg hatalmon levőknek – úgy tűnik – kisebb gondjuk is nagyobb az ígéretek beváltásánál. Szó se róla, nekik is szükségük van a szavazatokra, de a felmérések szerint nincs okuk aggodalomra, a bársonyszékeket senki nem fogja kirántani alóluk. Pedig ezt minden bizonnyal megtennék az egykori, a nagy privatizálási hullámban a Miškovićnak és Kostićnak eladott Genex volt alkalmazottai, hiszen immár hét éve várják, hogy az állam kifizesse nekik a munkaévenkénti kétszáz euró végkielégítést, aminek jogosságát még az akotmánybíróság sem vitatta el.
Hasonló „élményeik” vannak az Ivanjica környéki parasztoknak is. Az elemi csapás okozta károk felének megtérítését ígérte nekik Vučić. Adott szavának megtartására a kormányépületben három alkalommal is emlékeztették, de azóta semmi sem történt.
A priboji FAP dolgozói is ugyanebben a cipőben járnak. A valamikor óriási tekintélynek örvendő Beograd áruházak alkalmazottai még az utcára is kivonultak, de mindhiába. Pedig nekik is azt ígérték az illetékesek, hogy minden rendben lesz.
Semmi sem lett rendben. Munkahely, kereset, létfenntartási lehetőség nélkül maradtak.
Az elkeseredett emberek tömege nem csupán a fentebb említett, nagy múltú cégek dolgozóiból áll. Vannak még sokan, akik továbbra is rendületlenül bíznak abban, hogy a politikusok egy szép napon betartják ígéreteiket.
Merthogy: Ígéret szép szó... A folytatásnak két változata is van. Az egyik: …ha betartják, úgy jó, a másik pedig: …a bolondnak öröm.
