Bennfentes politikai körökben kisebbfajta botrányt okozott a Szerbia Utai Közvállalatnak a kormányhoz eljuttatott idei gazdálkodási terve, mert az igazgató „tévedésből” az előre megbeszélt 1,2 milliárd dinár állami támogatás helyett 7,2 milliárdot csempészett a tervezetbe. Kevés híján megjegyzés nélkül át is siklott volna a kormánytagok szeme előtt, de az akkori gazdaságügyi miniszter észrevette, s így nem sikerült a stikli. Pedig a szóban forgó közvállalatnak igencsak jól jött volna a pluszpénz, hiszen efelett az ország költségvetésében beruházási céleszközként még 6 milliárd dinár szerepelt.
Ha tudjuk, hogy az úthasználati díj évente 17,5 milliárdot tesz ki, akkor okkal hihetnénk, hogy a Szerbia Utai horribilis összegből gazdálkodhat. Ez azonban csak a látszat, hiszen az említett közvállalat kötelessége (lenne) 15.000 kilométer főút és 650 kilométer autóút folyamatos karbantartása, s ennek a feladatnak a teljesítéséhez a jelenleg rendelkezésre álló pénznek a két és félszeresére volna szükség. Talán ez sem volna nagyobb gond, ha a kormány 2012-ben nem szünteti meg az üzemanyagok kiskereskedelmi árából erre a célra fordítható bizonyos százalék jövedéki adó inkasszálását. Pedig a fejlett világban lényegében erre alapozzák az utak karbantartását.
Az olykor külföldön járó polgáraink leplezetlen irigységgel mesélik, hogy Nyugat-Európába kiváló minőségű utakon lehet autózni. Ez tény, akárcsak az, hogy azokban az országokban a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árának 35–65 százalékát az útkarbantartóknak utalják át. Nálunk négy évvel ezelőtt ez az arány mindössze 8 százalékot tett ki, s mégis egy év alatt 150 millió euró értékű dinár (és valuta) ütötte a Szerbia Utai Közvállalatnak a markát. Az már más lapra tartozik, hogy még ebből a pénzből sem lehet nyugati minőségi szinten folyamatosan karbantartani az utakat.
Egyébként a közvállalat elsődleges célja, hogy az autóutak és az ibari főút minél jobb állapotban legyen, hiszen ott bonyolódik le a szerbiai forgalom igen jelentős része. A többi főút karbantartását illetően még komolyabb beruházási terv sem készült. Lényegében nincs is rá szükség, hiszen az erre vonatkozó komolyabb elképzelések megvalósítása megfenekelne a pénzhiány mocsarában. Arról nem is szólva, hogy a valós állapot felmérése is komoly nehézségekbe ütközne. Jó példa erre a Péterréve és Óbecse közötti szakasz egy része, amelyen évekig szinte életveszélyes volt közlekedni, s az illetékesek csak a közelmúltban kapartak össze annyi pénzt, hogy a legrosszabb állapotban levőt elfogadhatóvá tegyék.
Az is hűen tükrözi e téren a hátrányunkat, hogy a világ legelmaradottabb országaiban az utak egyharmada van rossz állapotban, nálunk azonban ez az arány 75 százalékot tesz ki.
Persze nem csupán pénzhiányról van szó. A 10-es úton beszedett használati díj legnagyobb részét olyan utak aszfaltozására költik, amelyeken alig van forgalom. Ez is azt bizonyítja, hogy aligha beszélhetünk megfontolt karbantartási politikáról. A folyamatos karbantartásra évente legalább 220 millió eurót kellene fordítani, négy évvel ezelőtt azonban csak 140 milliót költöttek rá, 2013-ban pedig ennek az összegnek csupán a felét. Éppen ezért szinte nevetségesnek tűnik a hamarosan hatályba lépő 10 százalékos úthasználati díj növelése, mivel alig 13 millió euró pluszbevételt fog eredményezni, ami a szükséges eszközökhöz viszonyítva csepp a tengerben.
Az útjaink állapotához való viszonyulást jelzi az is, hogy Horvátországnak negyedannyi közúti folyosója van, mint Szerbiának, mégis négyszer annyit költ rájuk. A szükséges eszközöket pedig az úthasználati díjból, költségvetési támogatásból és az üzemanyag árába foglat jövedéki adóból teremti elő. Aki az utóbbi években járt a szomszédos országban, tapasztalhatta, hogy az utak minősége összehasonlíthatatlanul jobb, mint nálunk.
Igaz, nálunk viszonylag kisebb a teherjármű-forgalom, Szerbia ugyanis egyfajta összekötő kapocs Nyugat-Európa és Törökország között, s erre vonulnak a 20–40 tonna teherbírású kamionok. Márpedig a szakemberek szerint egyetlen kamion annyi kárt tud okozni az úton, mint kétezer személygépkocsi.
Akárhogy is forgatjuk a problémát, a foltozáshoz nemcsak az útdíj növeléséből eredő összeg, hanem még a teljes költségvetés sem elegendő.
