A közalkalmazottakat és a nyugdíjasokat már hetek óta két, illetve csak egy kérdés tartja lázban. A kormány, pontosabban a miniszterelnök bejelentette, hogy márpedig mindenképpen lesz fizetés-, illetve nyugdíjemelés! Nos, a társadalom e két érintett rétege azóta is csak azt latolgatja, hogy mikor, de főleg azt, hogy milyen mértékű. S ahogyan ilyenkor lenni szokott, ezúttal sem maradtak el a találgatások. A témában véleményt nyilvánítottak szakemberek, az esetlegesen érintettek és a „kibicek” is. Tekintettel arra, hogy a kormányfő két változatot emlegetett, ezek körül csoportosulnak a tippek is. Az egyik arról szó, hogy – esetleg – már újév előtt a nyugdíjasok 5 és 7 ezer dinár közötti egyszeri segélyt kapnának, a másik változat pedig 2,5–4 százalékos tartós emelésre vonatkozik. Az 1,7 millió, átlagban 23.462 dináros havi bevétellel rendelkező nyugdíjas és a több mint félmillió közalkalmazott anyagi helyzetének még enyhének sem mondható esetleges javítása még annak ellenére is kétséges, hogy az utóbbi hónapokban érezhető előrelépés történt az államkassza tartalmának növekedését illetően. A pénzügyi tanács emberei ugyanis azt állítják, hogy ez a javulás éppen a komolyan lefaragott nyugdíjak és fizetések következtében történt, tehát a juttatások esetleges emelése tulajdonképpen visszarántja az országot a korábbi, egyáltalán nem rózsás helyzetébe. Nagyjából ezt úgy lehetne illusztrálni, mintha volna egy jól tejelő tehenünk, amelyik a fejés után egyszerűen felrúgja a sajtárt.
S amíg a közalkalmazottak mélyen hallgatnak, hiszen örülnek, hogy egyáltalán van még munkahelyük és havi fizetésük, addig a nyugállományban levők váltig hangoztatják, hogy ők nem akarnak alamizsnát kapni, hanem csupán azt szeretnék elérni, hogy a Rokkant- és nyugdíjbiztosításról szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazását állítsák vissza az előírásos szintre. A szóban forgó törvény szerint ugyanis a nyugdíjakat a megélhetési költségek alakulásával kell(ene) összehangolni, de az utóbbi négy évben a kormány ezt teljesen szem elől „tévesztette”. Mi több, az ő megfogalmazásuk szerint a pénzügyi helyzet megszilárdítása érdekében a 25.000 és 40.000 dinár közötti nyugdíjak 22, a negyvenezer felettiek esetében pedig a 25 százalékát egyszerűen elvették. Nem kis érvágás volt ez, de a vezető politikusok arra számítottak, hogy a választások alkalmával a hazafiasság sokkal nagyobb súllyal esik majd latba, mint az a jó néhány ezer törvénytelenül kisajátított dinár. Sajnos igazuk lett! A nép a korábbinál is nagyobb arányban rájuk szavazott.
Persze azt sem kell elfelejteni, hogy időközben 1,25 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de ennek a fentebb említett összeg határain belül a 22, illetve 25 százalékát nem is adták oda.
Okkal várható tehát, hogy ha újabb „emelés” mellett dönt a kormány, ez a levonás sem marad el. Statisztikailag tehát hiába mutatják ki a nyugdíjcsekken, hogy az illető polgárnak 39.800 dinár a havi juttatása, amikor gyakorlatilag az összeg a 35.000 dinárt sem éri el.
Ha valóban rendezett jogállamban élnénk, akkor ez a probléma fel sem vetődhetne. Így azonban hetekre, sőt hónapokra beszédtémát biztosít a „ráérő öregeknek”.
A túlzottan derűlátók figyelmét azonban valami módon fel kellene hívni arra a „mellékes” körülményre, hogy a Nemzetközi Valutaalap már jó előre kifejezte rosszallását, hogy a kormány a nyugdíjak igen jelentős részét, újabban csaknem a felét, a költségvetésből biztosítja, tehát szerintük nem helyes, ha újabb kiadással terhelik a büdzsét. Márpedig tapasztalatból tudjuk, hogy ennek a pénzintézetnek a szava ha nem is szentírás, de mindenképpen megszívlelendő, hiszen az ő kezükben van annak a kasszának a kulcsa, amelyből Szerbia (is) folyamatosan kunyerálja az újabb hiteleket.
Ha mégis lesz valami az „emelésből”, nem sok köszönet várható tőle. Lett légyen egyszeri segély, vagy alig-százalékos emelés, a folyamatos áremelkedés miatt igen gyorsan elveszíti a hatását.
Akárhogyan is dönt a kormány, a „kedvezményezetteknek” sehogy sem lesz jó.
