Első hallásra hihetetlennek tűnik, s lehet, hogy az is marad, a kormány azonban, legalábbis ígéreteiben, eldöntötte, hogy pontot tesz a pénzfaló állami vállalatok további, a költségvetésen való élősködésére. Azokról az Isten tudja mióta veszteséges cégekről van szó, amelyek a magánosítás során nem találtak gazdára, mert sem az értékük, sem a tevékenységük nem felelt meg a befektetőknek. Azóta az állam vezetősége kitalált egy nem új, de nem is túl öreg kifejezést: „átszervezés alatt”, s tulajdonképpen teljes körű védelmet biztosított számukra a csőd vagy a felszámolás ellen. Pedig ezek az arra érdemes pártkatonákat kenyérhez juttató vállalatok már régen megértek arra, hogy eltűnjenek a gazdasági nyilvántartásból, hiszen egyrészt a büdzsén csüngnek, másrészt pedig akkora adósságot halmoztak fel – jórészt éppen az őket pátyolgató állam számára –, hogy ma már legnagyobb részüknél elméleti esély sincs arra, hogy valamikor kikecmeregjenek ebből az ingoványból.
Nem kevés, napjainkban már több mint 160 közvállalatról van szó. A szakemberek szerint a legjobb esetben is harmaduk vagy negyedük menekülhet meg a csődtől és a felszámolástól, de még ez sem egészen bizonyos.
Hogy a probléma mennyire komoly, az is bizonyítja, hogy a Világbank kerek perec kimondta, ha a kormány májusban nem talál megoldást, Szerbia törölheti szemét-száját a nemzetközi pénzintézet által korábban ígért 250 millió dollár hitelt illetően.
Tíz nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy valóban igen komoly lépés megtételére szánta rá magát a minisztertanács, hiszen az alkotmánybíróság már korábban kimondta, hogy a fentebb említett időpont után megszűnik az állam védelme a közvállalatok adósságával kapcsolatosan, és a hitelezők a legrosszabb módon, vagyis a végrehajtók által kezdeményezhetik jogos követelésüket. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nyakig eladósodott cégeket dobra lehet verni, s minden ingóságukat és ingatlanjukat eladni.
Az ügyben érdekelt bankok és más hitelezők már elégedetten dörzsölték a tenyerüket, annak reményében, hogy végre hozzájutnak a pénzük legalább egy részéhez, amikor a régi, de felállásában a jelenleginél alig különböző kormány lefújta az egészet.
Mi van az alkotmánybíróságnak, az ország legmagasabb jogi instanciájának a szavával? Ez kit érdekel! A veszélyben levő közvállalatok még egy ideig, pontosabban öt hónapig, a „medvecsoportba” tartoznak, és tovább élvezik a kormány védelmét, prédálják az adófizetők pénzét.
Pedig nagy szükség lenne arra, hogy végre működésbe lépjen a piacgazdaság nagy lyukú rostája, és „hulljon a férgese”, hiszen a különféle állami támogatások minden évben felemésztenek háromnegyed milliárd eurót, és ennek nincs látszata.
Persze nem ez az egyetlen dolog, amit a személyi kultuszra törő miniszterelnök megígért. Sorolhatnánk ezeket a légvárakat, de ennek nincs értelme, hiszen aki egy kicsit is figyel a napi politikai eseményekre, tudja, hogy miről van szó. Arról, aminek, legalábbis egyelőre, semmi köze nincs a valósághoz, s aligha valószínű, hogy lesz.
Mindez azt eredményezi, hogy a széltében-hosszában beígért rosta még ki tudja meddig a fészerben fog kihasználatlanul kushadni.
