Emlékezünk még arra, hogy évekig tartott a tévéelőfizetés körüli hercehurca, mígnem a kormány belátta, hogy nem képes rákényszeríteni a népet ennek a kötelezettségnek a teljesítésére, ezért egyszerűen megszüntette. Tekintettel arra, hogy egy túlságosan és feleslegesen nagy létszámú, az uralkodó politika szempontjából azonban rendkívül fontos médiaházról van szó, nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy belátható időn belül újból bevezetik az előfizetést. A gond azonban ott kezdődik, hogy az idő múlásával egyre apadt a polgárokban a hazafias érzelem, s látványosan lemorzsolódott az előfizetést törlesztők száma.
A fővárosi televízió nyilvántartása szerint Szerbiában 2,8 millió előfizető van. Kilenc évvel ezelőtt 56 százalékuk rendszeresen befizette az esedékes összeget, tavalyelőtt azonban ez az arány megfeleződött. Okkal hihetjük, hogy ma már még a 28 százalék sem időszerű. Mi több, a tévéállomás vezetésének értékelése szerint félmillió embernek, különféle anyagi okokból, ma sincs lehetősége, hogy fizessen.
Már magában véve az is kérdés, hogy honnan tudják ezt a tévében? Végeztek valamilyen felmérést? Vagy csak a hasukra csaptak? Nagyon valószínű.
Dragan Bujošević, az SZRT nemrég kinevezett vezérigazgatója a minap kijelentette, hogy jelenleg félmilliárd euróra rúg a kinnlevőségük, amit csupán azért nem tudnak behajtani, mert hatalmas összegre lenne szükségük, amellyel megelőlegezhetnék az illetékes állami szerveknél a végrehajtás költségeit. Pénzük azonban erre nincs.
Úgy tűnik, hogy a vezérigazgatónak nemcsak pénz, de jogi tudás is hiányzik. Az egyébként politikai tudományok karán újságírói végzettséget szerzett vezérnek illene tudni, hogy a szolgáltatásuk közmű jellegű, s a kötelmi viszonyokról szóló törvény szerint minden ilyen követelés tizenkét hónap leteltével elévül. Vagyis, amit most szeretnének inkasszálni, az nem ér egy pipa dohányt sem.
Azt már most borítékolni lehet, hogy újévig az illetékesek megtalálják a módját az előfizetés újbóli bevezetésének, de a vezérigazgató töredelmesen bevallotta, hogy még most sem tudják, milyen módon valósítják meg.
Ennek ellenére „korszakalkotó” ötlettel állt elő. Szerinte ugyanis követni kellene a horvát példát, amely szerint a melós mindaddig nem kapja meg a fizetését, amíg nem utalja át a tévéelőfizetést.
Az utóbbi évszázadban ritkán fordult elő olyasmi, hogy a szerbek az „ősellenség” horvátokról vennének példát. Most azonban pénzről, mégpedig hatalmas összegről van szó, tehát ha kell, akár az ördöggel is hajlandók cimborálni annak érdekében, hogy havonta hozzájussanak a 2,3 milliószor 500, vagyis jóval több mint egymilliárd dinárhoz. Ez, a tévé vezetése szerint, elegendő lenne a szolgáltatás fenntartásához.
A másik, nem kevésbé megdöbbentő tény, hogy Bujošević úgy véli, semmi szükség a jelenlegi program tartalmának lényeges változtatására. Vagyis minden úgy jó, ahogy van. Arra azonban nem tért ki, hogy vajon tovább fogják bővíteni a műsorismétlések mennyiségét? Amelyek még a fekete-fehér korszakban készültek és a szerb humor legendái, vagyis Pavle Vujišić, Čkalja és Mija Aleksić ragadtatta el szereplésével a nézőket.
A horvát példát pedig akár meg lehetne fordítani, s elrendelni, hogy a belgrádi tévé 3300 dolgozója, de elsősorban a vezetőség, addig nem kapja meg a fizetését, amíg nem tud adásba engedni nézhető műsorokat.
Talán akkor a vezérigazgató sem lebegtetné az emberek zsarolására irányuló elképzeléseit.
