Évtizedekre vissza kell nyúlni a múltba, ha valaki fel szándékozik idézni az általános honvédelem és a társadalmi önvédelem alapját, amely szerint „semmi sem lephet meg bennünket”. E célból vezérelve négy vagy öt évtizeddel ezelőtt törvényt hoztak, hogy minden objektum építésekor a beruházás 1,2 százalékát óvóhelyek építésére kell fordítani.
Már akkor sem aratott osztatlan sikert ez a jogszabály, hiszen bizonyos mértékben megdrágította a beruházást, de akkor nem nagyon lehetett lamentálni, hiszen amit a párt legfelsőbb szintjén eldöntöttek, az felért a szentírással.
Az elkülönített pénzből –igaz, hogy ímmel-ámmal, de – épültek óvóhelyek, amelyek befogadóképessége az adott város lakosságához viszonyítva nevetségesen kicsi volt. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy Zentán például a „homoki” óvoda is eredetileg óvóhelynek épült, de – hála Istennek!– egyetlen esetben sem volt rá szükség. Ez a tény abból a szempontból is lényeges, hogy nem derült ki: ha a huszonkétezer polgár közül talán ha százan beférnek volna oda, a többiek hova meneküljenek?
Tehát az értelmetlen törvények nem a jelenlegi „demokrácia” szüleményei. Ennek ellenére a mostani hatalom is szükségesnek tarthatja, hiszen az építtetők kötelesek szorgalmasan befizetni az említett 1,2 százalékot, s ez az összeg, Szerbia szintjén, elérte a 800 millió dinárt. Az Óvóhelyek közvállalatban százheten „gondoskodnak” arról, hogy észre ne vegye valaki: semmi szükség rájuk és a pénzre, hiszen hosszú idő után csak hamarosan Pirotban fog épülne egy ilyen objektum. A kivitelezés tervezett költsége nem egészen 73 millió dinár. Ennek négyötöde egyáltalán nem terheli a közvállalat költségvetését, hiszen csupán a tavalyi bérleti díj kamataiból futja a terv megvalósítására. Ugyanis 2011-ben az építkezők összesen 322 millió dinárt fizettek a közvállalat folyószámlájára. S tekintettel arra, hogy megépítésük óta nem volt szükség az óvóhelyeket eredeti rendeltetésük szerint használni, különféle bérleményként hasznosítják. Egy részük raktárrá lett alakítva, a többiekben pedig magánvállalkozók ütöttek tanyát. Természetesen nem ingyen, s így a bérleti díjból újabb 172 millió dinárt inkasszálhatott a cég.
Lévén, hogy a piroti lesz az első, amit építenek, a meglevők karbantartására pedig 182 millió dinárt költöttek, felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem szünteti meg az állam a fentebb említett 1,2 százalékos járulék megfizettetését? Nos, az ok pofonegyszerű. A mindenkori kormány a profit egy jelentős részét egyszerűen leemeli a vállalat számlájáról és egy egyre üresebb államkasszába irányítja. Ez az összeg tavaly 46,75 millió dinár volt. Marad azonban még jócskán osztalék az ott dolgozók számára is, hiszen a tavalyi zárszámadás után összesen 10,5 millió dinár prémium ütötte az egyébként 90000 dináros átlagkeresetű dolgozók markát.
A fentiek ismeretében már érthetőbbé válik az Óvóhelyek közvállalatnak a kormány(ok) által történő megtartása. Ide lehet irányítani a hű pártkatonának, s a költségvetésnek ez semmibe sem kerül, hiszen a nép fizeti a cehet.
És ki tudja, hány hasonló közvállalat, intézmény, igazgatóság… létezik még az országban? Amelyekből a polgároknak semmi hasznuk, de valaki(k) jól jár(nak) a létezésével.
