(Fotó: Dávid Csilla)
Időnként elképedünk, amikor halljuk/látjuk a tévében, hogy Magyarországon a lelketlen uzsorások kiszipolyozzák még a szociális segélyből élőket is. Olykor havi száz százalékos kamatra adnak kölcsön pénzt, vagy hitelben élelmiszert, s amikor eljön a segély kifizetésének napja, az adósokat szinte a tolóablaknál várják a verőlegények. Aki nem hajlandó fizetni, azt először csak fenyegetik, majd alaposan el is látják a baját.
A naivabb ember azt gondolhatná, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. A szakemberek állítása szerint azonban ebből a szempontból Szerbia sem kivétel. Hozzávetőleges számítások szerint legalább negyed millió ember került eddig az uzsorások karmaiba, de lehet, hogy ez a szám akár az ötszázezret is eléri.
Az okok két ágra oszthatók. Az egyik, amikor a szerencsejátékosok hatalmas adósságba verik magukat, s a kitűzött határidőig nem tudnak fizetni. Ilyenkor kénytelenek bármilyen forrást találni, csak hogy megszabaduljanak a kártya-, vagy egyéb adósságtól. Leginkább ilyenkor fordulnak az uzsoráshoz, bízva abban, hogy belátható időn belül sikerül saját erejükből előteremteniük a felvett tőkét és az – általában – harminc százalékos havi kamat összegét. Ha minden pénzkereseti ötletük csődöt mond, apróbb, vagy éppen nagyobb vagyontárgyaikhoz nyúlnak, s azokat bocsátják árúba. A hitelezőnek nem sürgős a pénz visszakövetelése, hiszen az idő múlásával a kamatos kamatokkal terhelt adósság oly mértékben megnövekedik, hogy az adósnak elméleti esélye sincs a teljes törlesztésre.
A másik eset a hivatalos banki hitelekkel kapcsolatos. Az ingatlan, vagy tartós használati tárgy megvásárlására felvett, általában euró alapú hitel, valamint a szerződésben kisbetűvel feltüntetett, a kamat a bank által egyoldalúan történő változtatása (értsd: emelése) szinte kilátástalan helyzetbe sodorja a polgár. A bajt esetleg az is tetézheti, ha a hitelezett elveszíti munkahelyét, tehát semmilyen módon nem tud eleget tenni a bank irányában vállalt kötelezettségének. A hitelező pénzintézetekre sok mindent lehet mondani, csak azt nem hogy elnézők és szamaritánus viszonyulásukkal segítő kezet nyújtanak az ügyfélnek. Ilyenkor következik a biztosítékként felkínált ház, lakás bírósági úton történő elvétele, majd eladása. Az amúgy is kétségbeejtő helyzetben levő ember, családjával együtt, az utcára kerül.
Valószínűleg kevesünknek tűnik fel, ha az újságokban azt olvassuk, hogy „súlyos anyagi gondjai miatt az öngyilkosságba menekült”, hogy éppen egy végletesen eladósodott ember kereste hiába a kiutat, s minden más megoldás híján az életével fizetett – talán – egyetlen meggondolatlan lépéséért.
Egykori állambiztonsági szakemberek szerint az uzsorázással Szerbiában évente legalább 800 millió dinár fordult meg, de könnyen megeshet, hogy az összeg túllépi a milliárdot is.
Az uzsorázás, természetesen, Szerbiában sincs megengedve. A büntetőtörvénykönyv szerint három évig terjedő börtönnel büntethető, akit bizonyítottan uzsorázáson kapnak. Ilyesmire azonban régen nem volt példa, hiszen a károsultak, féltve saját és családjuk biztonságát, nem mernek feljelentést tenni. Pedig megtehetnék, s ezzel akár meg is szabadulhatnának az örökös anyagi béklyótól. A szóban forgó cselekedethez általában párosul a törvénytelen pénzbehajtás is. Márpedig a Btk a kényszer alatt történő megfizettetést egytől tizenöt évig terjedő elzárással fenyegeti.
Az ilyen helyzetek elkerülése csak úgy lehetséges, ha az ember tisztában van az alapvető szólással: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.
