Ismét fel kell tenni a (felesleges) kérdést: meddig fogja az állam nyúzni a parasztot? Az új kormány egyik első intézkedése látszólag a hazai ellátás védelmét szolgálja, de arra már nem tér ki a határozat, hogy ez mennyibe kerül – a parasztnak.
Hozzávetőleges számítások szerint ugyanis az olajos magvú növények és a cukorrépa kiviteli tilalma elsősorban néhány nábobnak felel meg. Az újvidéki Dnevnik napilap szerint az egyik – természetesen magánkézben levő – vállalat már régen szerződést kötött 80 000 tonna szója kivitelére. Nyilvánvalóan rögzített áron, vagyis tonnánként 400 euróért. Ha a kormány nem tiltotta volna meg a kivitelt, a szóban forgó cég köteles lenne ezen az áron leszállítani a teljes mennyiséget. A szinte világméretű aszály miatt a napraforgó és a szója ára is meredeken emelkedni kezdett, és ma már a szója tonnájáért gond nélkül meg lehet kapni a 600 eurót. Így tehát az exportőr nem kevesebb mint 16 millió eurót veszítene. Ugyanez a vállalat napraforgót is szándékozott külföldre szállítani, s a fentebb említett okokból kifolyólag legalább 4 millió eurót veszítene.
Mivel az ország vezetése betiltotta a kivitelt, a nemzetközi szerződéssel sarokba szorított pénzember megmenekült ettől a veszteségtől, hiszen a vevő sem tehet semmit, mivel nem az eladón múlik a szerződésben foglalt kötelezettség teljesítésének elmulasztása.
A cukorrépa esetében is ugyanez a helyzet. Sőt, ha lehetséges, még összetettebb. A cukorgyárak ugyanis pillanatnyilag 4 eurócentet kínálnak a terményért, holott a horvátországi üzemek gondolkodás nélkül kifizetnék az 5 centet. Az is közismert tény, hogy – elsősorban a horvát határhoz közel levő községekből – már évek óta elvándorol a cukorrépa tetemes része, hiszen a termelők annak adják, aki többet fizet. Most ezt nem tehetik meg, hiszen a kormány betiltotta. Ezáltal a gyárak lényegében páholyba kerültek, mivel a gazdák csak a hazai piacon értékesíthetik a cukorrépát.
Pedig a tiltás nyilvánosságra hozatala előtt már hallani lehetett, hogy az aszály alaposan „visszafogta” a hozamot, és igencsak kétséges volt, hogy lesz-e elegendő nyersanyaguk a szerbiai cukorgyáraknak. Az sem vigasztalhatta őket, hogy a termény cukorfoka az átlagosnál jóval magasabb, mivel a tervezett nyersanyagmennyiséget meg sem közelíti a valóban a gyárba kerülő szállítmány. Igaz, ezzel érezhetően lerövidül a kampány, kevesebb üzemanyagra lesz szükség, és az idényre felvett dolgozók munkája is a szokásosnál hamarább feleslegessé válik, de a gyárak kapacitáskihasználásának csökkenése komoly kiesést jelentett volna a pénzügyi terv megvalósításában.
Egyes szakemberek szerint nagyjából 50 millió euróra rúg az újgazdagoknak és a külföldi, a mi élelmiszeriparunkba befektetőknek a kormányrendeletből eredő haszna.
Alapjában véve nem ez a legnagyobb gond, hiszen ne legyünk irigyek, ha másoknak több pénz jut. Legnagyobb probléma, hogy a földművesek nem piaci, hanem várhatóan „nyomott áron” lesznek kénytelenek eladni a napraforgót, a szóját és a cukorrépát.
Mondjuk ki nyíltan: ilyen körülmények között a gyárak szemrebbenés nélkül zsarolhatják a termelőt: vagy átadja nekik a terményét az általuk szabott áron, vagy pedig egy év munkája tönkremegy a parcellákon. Pedig már a nyár elején komoly gondot okozott az áprilisi fagy, főleg a cukorrépa-termesztőknek. Zentán például az egyik gazda kénytelen volt több mint száz holdat újravetni, mert a szokatlanul alacsony hőmérséklet elpusztította a zsenge vetést. Újból tárcsázni kellett a földet, és ez legalább 700 eurójába került, s a vetőmagot sem adták ingyen.
Ha az elmondottakat összegezzük, okkal tehető fel a kérdés: kinek kedvezett a kormány a kivitel betiltásával? A válasz egyértelmű: néhány nagyvállalkozónak. Mégpedig sok ezer paraszt számlájára, akik most kész tények elé kerültek.
Hiszen nemcsak a fagy és az aszály, hanem a termény értékesítésével kapcsolatos „muszáj” is(mét) alaposan eret vágott rajtuk.
A kormány hazai piacot védő „bölcs” intézkedésének köszönhetően.
