Az átlagember valószínűleg el is hiszi a szavait, akik azonban valamit értenek a hazai és a nemzetközi bankhitelekhez, kapásból cáfolták az utóbbi állítását. A szakemberek szerint ugyanis itthon legalább 13, külföldön pedig legalább 7,3 százalékos kamattal juthat Szerbia némi pénzhez. Ha pedig szem előtt tartjuk, hogy azóta az országot alaposan leminősítették, könnyen megtörténhet, hogy még akkor sem állnak vele szóba, ha 10 százalék kamatot ígér, amikor a kincskereső kis ködmönjében felkeresi a külföldi pénzintézeteket.
Azt már a verebek is csiripelik, hogy friss tőkére volna szükség a részbeni talpra álláshoz, pontosabban ahhoz, hogy ne merüljünk el az adósságok tengerében. Pénzzé tehető „értéktárgy” azonban már nemigen akad. Minden bizonnyal szép összeget lehetne kapni a villanygazdaságért, de a jelenlegi hatalmi garnitúra még ellenzéki korában élesen bírálta Cvetkovićékat, amikor ezt a lehetőséget megemlítették. Elidegeníthetetlen nemzeti értékről beszéltek, holott ennél sokkal önösebb érdekük fűződik a villanygazdasághoz. Arról ugyanis egy szót sem ejtettek/ejtenek, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor még radikálisok voltak, ebből a közvállalatból folyt be a pártkasszába a legtöbb pénz. S azóta vajon miért változott volna meg a helyzet?
Tehát a villanygazdaság nem eladó. Akadna ugyan még néhány állami vállalat, mint például a JAT, de ezek a kutyának sem kellenek. Legalábbis ezt bizonyítják a sorra megbukott nemzetközi versenytárgyalásokra való felhívások. A külföldi befektetők számára hasonlóan érdektelen téma a smederevói vasművek, ahol a termelés áll, az adósságok növekednek, s az ország vezetése újabban már 1(!) dollárért szándékozik átpasszolni egy amerikai érdeklődőnek.
Honnan várható tehát némi pénzmag? Csak a Telekom, az egyetlen aranytojást tojó tyúk eladásából.
A miniszterek több milliárd eurós árról beszélnek, holott hozzáértő szakemberek szerint jó, ha 1,1 milliárd dinárt sikerül majd kipréselni valamelyik vevőből az 51 százalékos részvénycsomag fejében.
Persze joggal és okkal merül fel a kérdés, hogy hol van az a sok milliárd euró, ami befolyt a több ezer kis- és nagyvállalat eladásából? Nos, azt a pénzt az ország egyszerűen felélte. Az üres államkasszából kellett ugyanis fizetni a közszférában dolgozókat, valamint igen komoly összeggel pótolni a nyugdíjbiztosítási alapban az idősek járandóságának kifizetését szolgáló pénz hiányát.
Félő azonban, hogy – amint már hallatszik – a Telekomra is szemet vet Oroszország. A Nagy Testvér pedig vastagon megfizetteti a nemzetközi téren történő szóbeli támogatását. Más szóval: megeshet, hogy a Telekom is a kőolajipar sorsára jut, vagyis aprópénzért Putyin lába elé helyezi az új hatalom ezt a rendkívül értékes céget.
S akkor nem lesz se pénz, se posztó.
