A közelmúltban a Tartományi Végrehajtó Tanács napirendre tűzte az első félév pénzügyi eredményeit, és bizonyos módosításokat hajtott végre. A nyilvánossággal is közölt adatok szerint valamivel több mint 61 milliárd dinár érkezett a tartományi kasszába, a költségvetési kiigazítás után több mint 2 milliárd dinár bevételi többlettel számolnak.
Esetünkben másodlagos dolog, hogy köztársasági szinten merőben más a helyzet, hiszen már a következő esztendőre vonatkozó tervezés is legalább egymilliárd euró hiánnyal készül.
Ha a betűk hangosak volnának, azt lehetne mondani, hogy néhány dolog megütné az ember fülét. Elsősorban az, hogy – a kincstári igazgatóság nem teljes körű kimutatása szerint – fél év alatt Vajdaság bevétele 131,8 milliárd dinárra rúgott. Ennek az összegnek csak egy kis része „saját tulajdon”. A szerbiai törvények ugyanis úgy vannak megalkotva, hogy a bevételek jelentős részét továbbítani kell a köztársasági költségvetésbe, s onnan valamennyit – az alkotmány szerint 7 százalékot – visszajuttatnak, de erre az utóbbi években nem volt példa. Belgrád mindenféle nyakatekert számítással igyekszik minél többen elsíbolni. A matematika azonban meglehetősen könyörtelen, s aki hajlandó vele foglalkozni, annak sok mindent képes leleplezni és bebizonyítani.
A köztársasági parlament ugyanis nemrég módosította az idei költségvetést. Ebből kiderül, hogy 1291 milliárd dinár bevételt remélnek. Ha Vajdaság hozzájárulása a korábbi évek szintjén marad (márpedig ezt nyilván kiköveteli tőle a főváros), és a teljes összeg 42 százalékát a Szávától északra eső területek lesznek kénytelenek feltölteni, akkor tartományunkból 542 milliárd dinár folyik be a központi kasszába. Tehát ha fél év alatt 131,8 milliárdot valósítottunk meg, akkor egész évben 263,6 milliárd a vazallusi kötelezettségünk. Az 542 milliárdig terjedő különbségről Belgrád nem beszél. Pedig a tisztesség ezt megkívánná.
Kérdés tehát, hogy a báni palotában honnan szednek elő még nagyjából 298 milliárd dinárt, hogy elérjék a tőlük elvárt 42 százalékos részesedést?
A válasz több mint egyszerű. A szóban forgó, eddig megvalósított 131,8 milliárd dináros bevétel nem öleli fel azokat a tételeket, amelyek a vajdasági polgárok és jogi személyek részéről történő befizetések után egyenesen a központi büdzsébe irányulnak. S ezek igen komoly tételek, hiszen a forgalmi adóról, a vámilletékekről, a jövedéki adóról és egyéb, behozatallal kapcsolatos befizetésekre vonatkoznak.
Talán mondani sem kell, hogy a tartományi kormány is szeretné tudni az összeg nagyságát, de erre mindaddig nincs esélye, amíg köztársasági szinten nem változtatják meg a közbevételek nyilvántartásáról és vezetési módjáról szóló szabályzatot. Mivel a központi állam vezetésének egy ilyen változtatás nem érdeke (sőt!), aligha hihető, hogy a közeljövőben a tartományi szervek tudomására jutnak a Vajdaság területéről származó közbevételek adatai.
Az már más téma, hogy ha Szerbia költségvetésénél 1291 milliárd dinár bevételt terveztek, és – az alkotmány szerint – Vajdaságnak legalább 7 százalékkal, vagyis több mint 90 milliárddal kellene részesülnie belőle, hogyan lehetséges, hogy az átutalások meg sem közelítik ezt az alkotmányos előírást?
A fentebb felsorolt adatok kuszaságából valószínűleg csak egy mindenbe beavatott könyvelő tudná megállapítani, hogy tulajdonképpen mennyi is az annyi?
