Hamarosan a képviselőház elé kerül a közvállalatokról szóló új törvény, amely – elvileg – számos megszorítást tartalmaz. Ezek közül kétségkívül az a leglényegesebb, hogy a közvállalat teljes vagyonával felel a kötelezettségeiért. Ha tehát a JAT, a Srbijagas, a Szerbiai Vasutak, vagy éppen a villanygazdaság a rendes ügyviteli bevételeiből nem képes fizetni a beszállítók számláit, a hitelező egyszerűen ráteheti a kezét az adós vagyonának egy bizonyos, a tartozás értékének megfelelő részére.
Ha például a magánvállalkozó, amelyik a légitársaság büféjébe, vagy az utasok ellátására szendvicseket, üdítőket stb. szállít, s a JAT nem képes azt ugyancsak a leendő törvény által megszabott határidőben kifizetni, a maszek egyszerűen saját tulajdonába veszi – mondjuk – a kantint. Persze ezt a kisajátítást bírósági eljárás fogja megelőzni, s ha az igazságügyi szerv elfogadja a felperes követelését, jöhet az ingatlan kulcsának átvétele.
Ha az adósság olyannyira felduzzad, akár egy repülő lefoglalása is bekövetkezhet. Más lapra tartozik, hogy a hitelező mit kezdene egy kivénhedt légi tragaccsal, amelyet már a JAT is csak félve használ.
Ugyanez vonatkozhat a vasútra is. Akinek ugyanis ez az állami vállalat nem tud fizetni, igényt tarthat egy vagy több vagonra, mozdonyra. A villanygazdaság esetében átvehet egy trafóállomást(?), vagy néhány terepjáró gépkocsit.
A törvény, mint fentebb említettük, előkészületi szakaszban van, de a pénzügyminisztérium illetékese máris cáfolta, hogy a felsorolt módon lehetőség lesz az adósság megfizettetésére. Arról van szó ugyanis, hogy ugyanez a törvény minden félreértést kizáróan azt is tartalmazni fogja, hogy a közvállalat vagyonának jogi úton történő átvétele csak akkor lehetséges, ha ehhez a kormány is hozzájárul. Márpedig, s ezt már jó előre borítékolni lehet, a minisztertanács semmiképpen sem fogja megengedni egy közvállalat vagyonának ily módon történő elidegenítését.
S ezen a ponton meg kell állni egy gondolatfutam erejéig.
Nemrég ugyanis foglalkoztunk azzal, hogy a kormány a jövőben nem vállal szavatosságot a közvállalatok által felvett hitelekre, ami évtizedek óta bevett gyakorlat volt. Márpedig jó néhány állami cég nem képes úgy gazdálkodni, hogy hitelek nélkül fenn tudjon maradni. Arról nem is beszélve, hogy – például – a vasút a szerbiai költségvetés számára egy feneketlen zsák, ahol csak és kizárólag veszteséget „termelnek”, az ügyvezetés ennek ellenére havonta felveszi a több százezer dináros fizetését. Minden esztendőben ugyanis súlyos milliárdok úsznak el anélkül, hogy a vasút gazdálkodásában bármilyen javulás lenne tapasztalható.
A témának van még egy, nem is annyira kacifántos vetülete. A közvállalatoknak ugyanis nincs saját vagyonuk, hiszen mindegyikük esetében az ingatlanok és az ingóságok állami tulajdonban vannak. Ennél fogva nincs is rá mód, hogy a hitelezők a közvállalat (nemlétező) vagyonából fizettessék meg jogos járandóságukat. Ők ugyanis csupán használói a szóban forgó vagyonnak.
Más szóval ez azt jelenti, hogy bármekkora adósságot felhalmozhatnak, nem lehet rajtuk behajtani, mert nincs miből. Akárcsak a piti tolvaj esetében, akit hiába fog el a rendőrség, a károsult csak polgári per keretében keresheti igazát, de kártalanítani őt az elkövető nem fogja, mert nincsen semmije.
Talán nem felesleges a kérdés, hogy ha már így áll a helyzet a közvállalatokkal, akkor minek kell külön törvényt hozni olyasmire, aminek érvényesítésére még elméleti lehetőség sincs?
Ez amolyan: nesze semmi, fogd meg jól!
