Az utóbbi hónapokban a mérvadó nemzetközi intézmények olyannyira leminősítették az ország nemzetközi befektetési és hitelezési besorolását, hogy – elvileg – emiatt most egyre nehezebben jutunk a számunkra létérdeket jelentő kölcsönökhöz. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap számos feltételhez köti az igényelt pénz esetleges átutalását. Valljuk be, nem egyszer politikai megkötésekről van szó, amelyeknek mi – egyelőre – nem vagyunk hajlandók eleget tenni.
Ezeknek a pénzforrásoknak a beszűkülését követően az ország pénzügyi vezetése más lehetőségeket keres. És talál, hiszen az oroszok és a kínaiak – igaz, bizonyos megkötésekkel – hajlandók segíteni Szerbián.
Mostanában egymilliárd dollárról van szó, amennyit az orosz kormány felajánlott. Arról most ne essék szó, hogy mekkora kamattal, mert tudjuk, hogy sokkal magasabb, mint amennyit a kapitalista blokk követel.
Látszólag azonban nincs más lehetőségünk, ha el akarjuk kerülni a görög (spanyol, portugál, olasz) forgatókönyv szerbiai bekövetkezését. Azért „látszólag”, mert volna más esélyünk is, de a hitelezők által előírt feltételekhez való komolytalan hozzáállásunk miatt nem jutunk pénzhez.
A nemzetközi pénzintézetek ugyanis nem hajlandók bianco csekket kiállítani, hanem konkrét programokat kérnek tőlünk, és ezeknek a megvalósításához hajlandók anyagilag hozzájárulni. Nekünk azonban kevés ilyesmink van.
A múltban is kaptunk jó néhány hitelt, de csak akkor hívhattuk le a kívánt összegeket, ha minden kétséget kizáróan bizonyítottuk, hogy mire fogjuk költeni. Nos, számos esetben ez nem sikerült.
Nyolc évvel ezelőtt – például – Újvidéknek jóváhagytak 15 millió eurót, de a tartományi székváros ebből egy centet sem volt képes megvalósítani. A Szerbia Utai közvállalatnak korábban jóváhagytak 60 milliót a belgrádi körgyűrű megépítésére, de csak 14 milliót tudtunk visszaigazolni. Annak idején a villanygazdaság 40 milliót kért és kapott az úgynevezett „okos” árammérők beszerzésére, de csak 1 milliót hívhatott le.
Ha nem is vég nélkül, de még egy ideig sorolhatnánk a hasonló példákat.
Egyébként az említett orosz példa kapcsán kell megemlíteni, hogy az Európai Unióban 1,6 milliárd euró áll a rendelkezésünkre, de megfelelő projektumok híján ennek az összegnek a közelébe sem kerülhetünk. Pedig a pénzügyminisztérium adatai szerint az elmúlt években két európai uniós bank összesen 3,47 milliárd dinárt hagyott jóvá, mi azonban ebből csak 1,44 milliárdot használtunk fel. A többi azért csúszott ki a kezünkből, mert nem voltak megfelelő programjaink.
Ennek pedig már a közeljövőben következményei lesznek. Egy nemzetközi rangú befektetési szakember szerint Szerbia a közeljövőben nem számíthat hitelre, mivel a maga hozta törvényeit sem tartja be. Pedig a fejlett világ az ilyesmire meglehetősen érzékenyen reagál. Féligazságnak nevezhető a pénzügyminiszter nem régi bejelentése is, miszerint 400 millió euró kölcsönt kaptunk a Világbanktól. Az odaítélés stimmel, de a pénznek még a közelébe sem juthatunk, mivel felhasználásának feltétele, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a társadalmi össztermék 45 százalékát. Viszont éppen a napokban látott napvilágot az adat, miszerint már a 60 százalékot is túlléptük. Ez az eset kissé hasonlít annak a magyar népmesében szereplő lánynak az agyafúrt megoldására, aki Mátyás király parancsa értelmében vitt is ajándékot, meg nem is, mivel a két szita közül a galamb kirepült.
Mindez lényegében a szóban forgó komoly problémához való komolytalan hozzáállás következménye.
