Alig egy-két évvel ezelőtt a bankok szinte válogathattak abban, hogy melyik polgárnak adnak hitelt és melyiknek nem. Volt rá példa, hogy egyes pénzintézmények a szokásosnál nagyobb kamatot számoltak (volna) fel azoknak a magányosan élő igénylőknek, illetve érdeklődőknek, akik addig soha nem igényeltek bankhitelt, s mindemellett rendszeres havi bevételük átlagon felüli volt.
Ezt az időszakot a bankok virágkorának nevezhetjük, mert ahogy múlik az idő, s a napi létfenntartási költségek folyamatosan növekednek, egyre kevesebb ember szánja rá magát, hogy adósságot vegyen a nyakába. Ez alól csupán azok a polgárok kivételek, akiknek valami miatt nagyon körmére égett a gyertya, s más megoldás híján kénytelenek bankhitelből fedezni az éppen aktuális kiadásaikat.
A gazdasági helyzet sem úgy alakul, ahogyan a politikusok hangoztatják, ennélfogva a vállalkozók ódzkodnak attól, hogy jelentősebb összegű bankhitellel terheljék meg tevékenységüket. Ezzel szemben a bankokban annyi pénz van, hogy immár nem tudnak mit kezdeni vele. Ha ugyanis „ülnek rajta”, semmi haszon belőle. Számukra az volna a legjobb, ha egymás kezébe adnák a kilincset a hitelt igénylők.
Mivel a pénzintézmények legnagyobb része magánkézben van, a profit pedig számukra azonos az Istennel, igyekeznek újabbnál újabb ötletekkel magukhoz édesgetni a betéteseket.
Az egyik bank például 10–100 ezer dinár hitelt kínál három hónapos törlesztésre, évi „mindössze” 15 százalékos kamattal, míg a másik nagylelkűen eltekint a hiteligénylés elbírálásával kapcsolatos költségektől, s mindezt megfejeli egy háztartási biztosítással.
A fenti két példa alapján joggal várhatjuk, hogy a többiek sem maradnak le és kiötölnek valamit, hogy netán magukhoz csalogassák a szorult anyagi helyzetben levőket.
A kialakult helyzet meglehetősen egyértelmű. Október végén ugyanis a polgárok 602 milliárd dinárral tartoztak, s egy hónap alatt ez az összeg 597 milliárdra csökkent. Egyébként is az utóbbi hónapokban szembetűnő a bankhitel-igénylések számának csökkenése. Olyanok is akadnak, akiknek ugyan még nem járt le a törlesztési határidő, de – talán – előszedték rejtett tartalékaikat és egy összegben kifizették a még meglevő adósságukat. Igaz, hogy ilyen esetben a bank felszámol egy minimális összeget, de az érintett fél mentesül a hitel kapcsán esedékes kamat fizetésétől.
Arról ugyan nem beszélnek a bankok képviselői, hogy az elkövetkező időszakban (talán években?) várhatóan még kevesebb lesz a hitelek száma, mivel a dinár reálértéke folyamatosan csökken, tehát a megélhetési költségek növekednek. Ilyen körülmények között az emberek sokkal nehezebben szánják rá magukat arra, hogy tartós háztartási cikkek beszerzése céljából a bank „segítségét” kérjék.
És ezen a pénzintézetek ilyen-olyan hízelgése sem segít.
