A gazdasági válság begyűrűzése óta egyértelmű, hogy az állam a legfőbb kiváltója az adósságok felhalmozódásának és a vállalatokat egyre inkább sújtó fizetésképtelenség kialakulásának. Ezt azzal idézte elő, hogy a kivitelezőknek kirótt feladatot, amit ők becsületesen elvégeztek, nem hajlandók kifizetni. Vagy ha nagy nehezen rászánják magukat, hogy törlesszék az adósságot, azt óriási késéssel teszik meg. Előfordul, hogy akár egy évig is várnak a fizetendő összeg átutalásával. Egyébként az átlagos fizetési határidő 130 nap, azaz majdnem fél év.
Állítólag senki sem tudja, hogy az állam mennyivel maradt adós. A vállalkozók társulásának adatai szerint vannak akik azt állítják, hogy 40 milliárdra, mások szerint 60-ra, de olyanok is akadnak, akik szerint akár 80 milliárd dinárra lehet becsülni a felhalmozódott összeget, amivel az állam tartozik a magánvállalkozóknak. Az állami csúcsvezetésben 2002 óta nem összegzik a kinnlevőségek értékét, így sejtelmük sincs arról, hogy mekkora az adósság valós mértéke. Azt mindenesetre tudni lehet, hogy nagyon sok.
A minap Nebojša Ćirić gazdasági miniszter olyan javaslattal állt elő, hogy július 1-jéig össze kellene számolni, hogy pontosan mennyi is valójában az állam, az önkormányzatok, a köz- és kommunális vállalatok tartozása, amit a határidők eltolódása miatt felhalmoztak. Számba kell venni az összes kifizetendő összeget, meghúzni egy vonalat és kijelenteni, hogy mától kezdve, amit megrendelünk, azt legkésőbb 60 napon belül kifizetjük. Ez lenne a megoldás arra, hogy ne tolódjon még tovább a késés. A korábbi adósságok rendezésére a miniszternek az az ötlete támadt, hogy át kellene ütemezni a tartozást, legalább egy évre elhalasztani annak kifizetését.
A gazdasági tárca vezetőjének a felvetése alapján mihamarabb el kellene fogadni egy olyan törvényt, amely arra sarkallja az államot, hogy kötelezettségeit 60 napon belül kifizesse. Nem egy rossz gondolat ez, hiszen Európában ez a gyakorlat, vannak olyan csatlakozásra váró országok, amelyek ezt már régen megtették, csak hogy egyet említsünk közülük, Horvátországot, ahol még 2009-ben megszületett ez a jogszabály. Egyértelmű, hogy nálunk is ez lesz a történet vége, mert az uniós csatlakozásnak ez is egy feltétele, de kérdés, hogy nálunk mikor hozzák meg a törvényt. Ameddig az nincs, addig csak az adott szóra lehet számítani, ami errefelé nem túl sokat ér.
A kis- és középvállalkozások társulásának az elnöke, Milan Knežević a miniszter felvetéséről úgy vélekedik, hogy az úri becsületszó, miszerint január 1-jétől minden másként lesz, nem sokat ér. Ha eddig nem voltak képesek idejekorán fizetni, akkor ezután sem fognak, ez csak egy módszer arra, hogy trükkösen újabb adósságokkal terheljék magukat. Eddig is megvolt a lehetőség, hogy az államot ráncba szedjék azok, akik irányába felhalmozódott a tartozás. Bírósági úton a késedelem miatt bárkit be lehet perelni, és ily módon be lehet hajtani az adóstól a pénzt. Igen ám, csakhogy azok, akik jelentkeztek a közbeszerzési pályázatra, és felvállalták a munkát, szerződési viszonyt létesítettek az állammal, azok attól tartanak, hogy ha a pereskedésre viszik a dolgot, akkor a jövőre nézve teljesen elássák magukat. Szinte biztosra vehetik, hogy ha ilyen drasztikus módszerhez folyamodnak, akkor az állam bácsitól többé nem kapnak felkérést. Így inkább behúzzák a nyakukat, és kivárnak. Időközben persze tönkremehetnek, fizetésképtelenné válhatnak, mert nekik, ha az állam nem is fizet az elvégzett munkáért, maguknak attól még az adót, a járulékokat, az áfát és a többi kötelezettségüket időben kell törleszteniük. Ha nem teszik, jön a végrehajtó, a csőd, a tönkremenés és még sorolhatnánk, mi minden más.
