A válság még korántsem ért véget, sőt, annak epicentrumában helyezkedik el az ország – állapította meg a minap Nebojša Ćirić, a gazdasági tárca vezetője a költségvetéssel foglalkozó belgrádi fórumon. E megállapításnak a vita többi részvevője sem mondott ellent, a megoldás kulcsának tekintetében viszont már nem voltak a szakemberek teljesen egy hullámhosszon. Az államvezetés képviselői egyébként is inkább az infrastrukturális fejlesztéseket, a gazdasági serkentőintézkedések fontosságát szeretik hangsúlyozni, a közgazdászok viszont, elismerve, hogy mindez valóban fontos, egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy a takarékoskodásról sem kéne megfeledkezni. Prof. dr. Dušan Vujović gazdasági szakértővel, az USAID üzleti tanácsadójával a válság újabb hullámának hazai vonatkozásáról beszélgettünk.
Mint ismeretes, az euróövezet válsága olyan uniós tagállamokat is elért, melyek a legnagyobb szerbiai befektetőknek számítanak. Hogyan hat mindez a szerb gazdaságra, mennyiben gátolja annak felépülését?
– Itt tulajdonképpen az a kérdés, hogy, úgymond, mely „csatornákon” terjed a krízis. Az egyik legfontosabb a kiviteli árukereslet, vagyis a szerb áru európai piacon történő értékesítése. Nos, e csatornát biztosan érinteni fogja a válság. Ezek az államok válságba jutnak, a válság miatt alacsonyabb lesz saját gazdasági teljesítményük. Mindez negatív hatást fejt ki Szerbiára is. A finanszírozások, kifizetések csatornáját szintén megtámadhatja a krízis. Megtörténhet, hogy az euró nem számít majd eléggé „kiadósnak” ahhoz, hogy fedezni tudja, el tudja bírni mindazt, amivel most az eurozónában szembe kell nézni, vagy mindazt, amit kigondolásakor a szakemberek elképzeltek. Ha ez megtörténik, a külföldi bankok szerbiai működése változásokon megy majd át: kevesebb pénz juthat a határon átívelő, úgynevezett „cross-border” hitelekre, csökkenhet azok összege. Átszervezésen mehetnek át e bankok, ami azt jelenti, hogy nem lesznek olyan helyzetben, hogy az eddigi mértékben tudjanak finanszírozni hazai projektumokat. Véleményem szerint azonban, mindez nem számít majd meghatározó erejű problémának. Úgy gondolom, hogy a Szerbia európai uniós integrációjának sikerességéről szóló hírek sokkal erősebb hatással lesznek majd a külföldi befektetőkre, új kilátásokat tárhatnak elénk, melyeknek sokkal meghatározóbb szerepük lesz a krízis imént említett hatásainál. Más országok, melyek sikeresen beléptek a csatlakozás előszobájába, a beruházások hatalmas ugrását jegyezték, hiszen a befektetők ilyenkor sietnek nyélbe ütni az üzletet, amíg meg nem drágul az adott európai perspektívával rendelkező államban az üzletelés.
Megítélése szerint mekkora sikerrel tudott az állam reagálni a válság korábbi, első hullámára? Milyen tanulságokat lehetne e reakcióból levonni, s alkalmazni most, a második hullám fenyegetésekor?
– Az államnak nem lenne szabad kizárólag érzelmi vagy politikai módon reagálni az efféle kihívásokra. Valódi analíziseken alapuló reakciók kellenének. Abban, amit az állam cselekszik túl kis mértékben vállal szerepet az ész. A minisztériumok döntő többsége nem rendelkezik erős, professzionális szakértői csapatokkal. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának több ilyen csoportja is van, s ezek, a krízis egyetlen jelére néhány nap alatt konkrét intézkedéseket tartalmazó komplex választ tudnak adni. Ez az, ami nálunk hiányzik.
A következő év a választások jegyében telik majd. Hogyan hat az ország gazdasági-pénzügyi stabilitására az előttünk álló kampányidőszak, majd azt követően a kormányalakítás körüli elkerülhetetlen politikai huzavona időszaka?
– Ha a kormány kész lesz arra, hogy a szabályoknak megfelelően finanszírozza saját lépéseit, és felkészül azokra a kihívásokra, melyek e folyamattal járnak, akár fájdalommentesen is megúszhatjuk az egészet. Ismeretes, hogy a kormányváltás mindig a bizonytalanság hatását is magában hordozza. Ha a kormány erre rájátszik, s hozzájárul e bizonytalansági effektus erősítéséhez, kétségkívül komolyabbak lesznek e periódus negatív hatásai is.
A költségvetésről szóló fórumon hallhattuk a gazdasági miniszter azon véleményét, mely szerint előbb vagy utóbb mindenképp be kell következnie a bérekre kirótt adóterhek csökkentésének. Ennek az egyik elképzelhető útjának viszont éppen az áruforgalmi adó növelését tartja. Önnek mi a véleménye minderről?
– Ahhoz, hogy egy ilyen döntés megszülessen, előbb fel kell vázolni a várható következményeket. Léteznek a gazdaságban bizonyos modellek, melyet előrevetítik, milyen hatása lehet az egyik adóforrás átruházásának egy másikra. Számomra ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy a szerbiai gazdaság magánszektora tud-e fejlődni olyan körülmények között, amikor az állami szektor ilyen hatalmas méretű. Nem a források átcsomagolása, hanem a kiadások megfelelő csökkentése jelenti az igazi kihívást.
