2024. szeptember 12., csütörtök

A gabonakiviteli tilalom miatt háborognak a termelők

A szerbiai földművesek, különösen a nagytermelők helytelenítik a kormánynak azt a döntését, mellyel betiltotta a gabonakivitelt (kivéve Albániába, ahova a múlt héten engedélyezték a kukorica és a búza exportját, de csak a korábban megkötött szerződések alapján). A termelők kifogásolják, hogy az intézkedés nyomán leállt a kereskedés, nem tudják értékesíteni az árufölösleget, és így pénzt teremteni a tavaszi vetéshez. Több gazdaegyesület is a tilalom sürgős feloldását követeli.

A Pancsovai földművesek, a dolovai (dolovói) Polgári engedetlenség és a szintén pancsovai Agrárfórum elnevezésű társulás közleményben adott hangot felháborodásának. Mint írják, a végsőkig elkeserítette őket a kormányhatározat, az intézkedés „zárolta a belső forgalmat, és lenyomta a kukorica meg a búza árát, így pedig lehetetlen pénzt biztosítani a vetéshez”. A bánáti gazdák szerint ebben a helyzetben az lenne a megoldás, hogy csak a legjobb földeket vessék be, a többit „hagyják pihenni, mint ahogyan a németek teszik minden negyedik-ötödik évben”. A termelők szerint a hatalom „káoszt okozott aratás előtt, és betiltotta a kivitelt, miközben nem vásárolt fel az árutartalékok számára legalább 200.000–400.000 tonna gabonát”, mint ahogyan az régen gyakorlat volt. Ezzel a lépéssel a főleg kivitelre termelő vajdasági földműveseknek okozott kárt.