2024. szeptember 12., csütörtök

Fizetett szakmai gyakorlaton a legjobb hallgatók

Kedvezményekre feljogosító egyetemista kártyák, a végzősök is jelentkezhetnek az Első fizetésem programra

A fizetett szakmai gyakorlat az egyetemisták számára április 1-jén, pénteken veszi kezdetét az állami szervekben és közszolgálatokban – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint kiemelte, ez egy kiváló mód arra, hogy az állam segítse a hallgatókat a továbbképzésükben és az első munkahelyük megtalálásában.

– A kormány egy olyan határozatot fogadott el, amellyel beleegyezik abba, hogy azok az hallgatók, akik a 2021/2022-es tanévben kezdték meg az alapfokú és integrált tanulmányukat a szerb állam által alapított egyetemeken, és akik a legjobb átlagot érik el az utolsó szemeszterrel bezárólag, április 1-jétől fizetett szakmai gyakorlaton vehetnek részt az állami szervekben, közszolgálatokban és a helyi önkormányzati egységekben – ismertette Mali.

Hozzátette, a képzés három hónapig tart, vagyis június 30-áig, legfeljebb heti 20 munkaórával, és még hátra van a szakmai gyakorlat teljesítésére vonatkozó szerződés aláírása.

Mali elmondta, hogy összesen 127 egyetemista kezdi meg a szakmai gyakorlatot, ebből 34 a Belgrádi Egyetemről, 23 az Újvidéki Egyetemről, 20 a Niši Egyetemről, 10 a Kragujevaci Egyetemről, 7 a Pristinai Egyetemről, 33 pedig a Novi Pazar-i Egyetemről.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a hallgatók maguk döntöttek arról, mely állami szervben szeretnének szakmai gyakorlaton részt venni, és hogy választhattak a minisztériumok, az önkormányzatok, a közvállalatok és az intézmények közül. A pénzügyminisztériumban három egyetemista kezdi meg a szakmai gyakorlatot, az adóhivatalban egy, és biztos vagyok abban, hogy jelentős tapasztalatra és tudásra tesznek szert, ami segít nekik a továbbképzésükben és a karrierükben.

A tárcavezető más intézkedésekre is felhívta a figyelmet, amelyeket megtárgyaltak a hallgatókkal annak érdekében, hogy javítsanak a helyzetükön. Ezek között szerepel az egyetemista kártyák bevezetése, az Első fizetésem program kibővítése, és hogy több, államilag támogatott helyet biztosítsanak a mesterképzésen.

– Az elmúlt hónapokban intenzív beszélgetéseket folytattunk az egyetemista szervezetek képviselőivel, mivel azt szerettük volna megtudni, mire van szükségük a hallgatóknak a tanulmányaik végzése során, és mi segíthet nekik az első munkahely megtalálásában. Az egyik ilyen beszélgetés eredménye az egyetemista kártyák bevezetése volt, ugyanis a kártyákat az index mellé kapják a hallgatók.

Ezzel az volt a célunk, hogy számos üzletben, moziban, színházban és sportrendezvényen kedvezményben részesüljenek az egyetemisták. Az Első fizetésem programmal pedig azt tervezzük, hogy változtatunk rajta, hogy azokat is érintse, akik az egyetemen az utolsó évet végzik, így ők is pályázhatnak a meghirdetett állásokra – fejtette ki Mali.

Hozzáfűzte, ezenkívül tervben van az ösztöndíj bevezetése a szociálisan veszélyeztetett egyetemisták számára, ezenkívül, hogy államilag finanszírozzák a mesterképzésen levő hallgatókat a szakfőiskolákon, valamint hogy a rokkant és roma nemzetiségű egyetemistáknak is államilag támogatott helyeket biztosítsanak a mesterképzésen.