2024. szeptember 11., szerda

Biztonsági üzemanyag-tartalékot hoznak létre

Július 1-jétől minden hazai kőolajipari céget négynapi tartalék felhalmozására köteleznek. Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületének főtitkára közölte: a rendelkezés a kőolajszármazékokkal kereskedő vállalatokra, a gyártókra és az importőrökre vonatkozik. Az országban 9-10 ilyen cég van, és ezeket arra kötelezik, hogy saját költségükön hozzanak létre (az idén még csak) négy napra elegendő tartalékot. A tartalék mennyiségét annak alapján határozzák meg, hogy az utóbbi három évben mennyi volt a napi értékesítési átlag.

„Fokozatosan növeljük a tartalékot úgy, hogy évről évre mind több napra elegendő üzemanyagot kell tartalékolni, míg végül tíznapi készlet áll majd rendelkezésre, ami meglehetősen nagy mennyiséget jelent” – magyarázta Mićović a közszolgálati televízió műsorában, hangsúlyozva, hogy a cégeknek a saját tőkéjük egy részét kell majd a tartalékba fektetniük, ami azt is jelenti, hogy növekednek az üzemanyag piacra dobásának költségei. Arra a kérdésre, hogy felkészültek-e erre a kőolajcégek, a főtitkár kifejtette, a négynapi tartalék még nem okoz gondot, de ahhoz, hogy tíz napra elegendő mennyiséget tartalékoljanak, már tároló létrehozásába is be kell fektetniük, főképpen a nagy importőröknek. Tudomása szerint a Szerbiai Kőolajipari Vállalatnak van elegendő tárolóhelye, ugyanis az újvidéki egykori kőolaj-finomító megfelel erre a célra.