2024. szeptember 11., szerda

A Sberbank eladta a Fortenova vállalatban lévő részesedését

Az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar–amerikai Indotek Csoportnak – adták hírül a horvát lapok. Az információt a Fortenova is megerősítette. Az árat nem közölték, de az akvizíciót még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak – írta a Jutarnji List. Fabris Peruško, a Fortenova Csoport vezérigazgatója az adásvételi szerződés aláírását követően üdvözölte az Indotek belépését az új tulajdonosi struktúrába. Jelezte: hosszú távú stratégiai partnerként számítanak a magyar–amerikai alapra. A Fortenova nemrég óta 100 százalékos tulajdonosa a szlovén Mercatornak is, amely az Idea üzletlánc révén Montenegróban is jelen van.

A Sberbank a csődközelbe jutott Agrokor hitelezőjeként szerzett részesedést a két évig tartó, rendkívüli eljárás után jogutódként megalakult Fortenova Csoportban, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszer-kereskedő és -termelő vállalatában. A Fortenova több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is.

Az Indotek Csoport alapítója, többségi tulajdonosa és vezérigazgatója Jellinek Dániel 46 éves magyar közgazdász, vállalkozó, aki a Forbes értékelése szerint a maga több mint 300 millió eurós vagyonával tavaly Magyarország 9. leggazdagabb személye volt. Jellinek 2009-ben úgy döntött, hogy a cégcsoport tulajdonának egyharmadát eladja egy amerikai befektető partnernek, a Bohemian Groupnak, amely nem sokkal később jelentős tőkeemelést hajtott végre a csoportban. A mintegy 240 főt foglalkoztató Indotek cégcsoport csak Magyarországon több mint 300 ingatlan felett rendelkezik, tulajdonában egyebek mellett több mint 20 irodaház, 11 vidéki bevásárlóközpont, több szálloda és számtalan raktárépület van. Az év elején a cégcsoport Belgrádban is vásárolt 11 üzletházat és 5 üzleti parkot, Szlovéniában pedig – sajtóértesülések szerint – szállodákat venne.