2024. szeptember 11., szerda

Újabb támogatásokat utal az állam

Tízezer dinár a szociális intézményekben dolgozóknak

Az egészségügyi munkásoknak átutalt támogatást követően az állami vezetés úgy döntött, hogy a szociális intézményekben dolgozókat is egyszeri juttatásban részesíti. Ők tízezer dinár támogatásra számíthatnak, amelyet pénteken utalnak át a számláikra – erősítette meg a Blicnek Siniša Mali pénzügyminiszter azt, amit pár nappal ezelőtt Aleksandar Vućić jelentett be. Akkor az államfő kiemelte, hogy mivel az egészségügyi munkásokat segítette az állam, így „ezzel tartoznak a szociális intézmények dolgozóinak is”.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Az államfő a választási kampányban újabb 100 eurós támogatást ígért a fiataloknak is. A legfrissebb információk szerint ezt június elején tervezik átutalni számukra. Az állami segítségre minden 16 és 29 év közötti, szerb állampolgárságú ifjú jogosul. Az új támogatást csak azoknak kell kérelmezniük, akik január 13-a és május 31-e között töltötték be 16. életévüket. Ők május 16-a és 31-e között jelentkezhetnek: a Kincstári Igazgatóság honlapján kell megadniuk a személyi számukat és a bankszámlaszámukat. Amennyiben ez utóbbival nem rendelkeznek, választaniuk kell egy pénzintézményt, amelyben automatikusan számlát nyitnak a nevükre. Erről a személyes dokumentumuk bemutatásával vehetik majd fel a támogatást – részletezte nemrégiben a pénzügyminiszter. Hozzátette: a támogatást automatikus megkapják azok a fiatalok, akik februárban már részesültek állami segítségben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két és fél hónappal ezelőtt 1 millió 17 ezer ifjú részesült a 100 eurós állami támogatásban. Ezt megelőzően, az év elején az egészségügyben dolgozók tízezer dináros támogatást kaptak: őket az a rendelkezés is érintette, amely szerint a közszférában dolgozók fizetését az idén 7, illetve 8 százalékkal növelték.