2025. január 30., csütörtök

Csütörtökön nyílik az Agro Belgrade 2025

A zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermelőket várják a kiállításra

Több mint 500 résztvevőt várnak az Agro Belgrade 2025 elnevezésű kiállításra, amelyet január 30-tól február 1-jéig terveznek megtartani a fővárosban. A szervezők tegnap jelentették be, hogy a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermelők nemzetközi találkozóján a hazai kiállítók mellett a régióból is érkeznek mezőgazdászok, de mezőgépek és eszközök gyártásával, valamint kivitellel foglalkozó cégek is részt vesznek az eseményen. A régió értékesítői is Belgrádba érkeznek – mondták. A szervezők kiemelték, hogy számos európai felvásárló és kereskedő jelezte a részvételi szándékát: vásárlók érkeznek a többi között Magyarországról, Svájcból, az Egyesült Királyságból, Németországból, Romániából és Lengyelországból.

A bemutatkozási lehetőségen túl a szervezők biztosítják a B2B-típusú találkozásokat azoknak a hazai és régióból érkező termelőknek, akik szélesíteni szeretnék a piacukat. Ők ugyanis személyesen találkozhatnak és egyezményt köthetnek a felvásárlókkal. Az érdeklődők számos szakmai konferencián vehetnek részt majd – ismertették a programot a kiállítás sajtótájékoztatóján. Ugyanitt kiemeltek pár témát a kerekasztal-beszélgetések és tanácskozások széles palettájából. A háromnapos programsorozaton a szakemberek elemzik a szerbiai mezőgazdasági termelés és kivitel lehetőségeit, áttekintik a 2025. évre vonatkozó előrejelzéseket és a támogatási lehetőségeket is ismertetik.

A bejelentések szerint a kiállítást Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter nyitja meg. A tervek szerint a megnyitón Savo Minić, a Boszniai Szerb Köztársaság illetékes tárcavezetője és Vladimir Joković montenegrói mezőgazdasági miniszter is tiszteletét teszi. A kiállítást a Szerbiai Gazdasági Kamara és a mezőgazdasági minisztérium támogatásával valósítják meg. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel