Belgrádban tegnap hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit az Agro Belgrade Nemzetközi Gyümölcsészeti, Konyhakertészeti és Szőlészeti Kiállítás, amelyen mintegy 500 hazai és külföldi kiállító mutatja be termékeit. A három napon át tartó rendezvényen számos agrárcég, mezőgazdasági termelő, exportőr, mezőgépgyártó, kiskereskedelmi lánc, értékesítő képviselteti magát.
A rendezvényt Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter nyitotta meg. Kiemelte, hogy Szerbiában a mezőgazdaság az egyik legjelentősebb ágazat.
– Jelenleg azon munkálkodunk, hogy létrejöjjön az élelmiszeripari szuverenitás. Vagyis azt szeretnénk, hogy egyre kevesebb élelmiszert importáljunk, és minél több jusson kivitelre, nemcsak a környező országokba, hanem a világ minden tájára – fejtette ki Martinović.
Emlékeztetett arra, hogy Szerbia az idén 150 milliárd dinárt szán a mezőgazdaságra, amely a teljes szerbiai költségvetés 7,5 százaléka.
– Ez jól mutatja, hogy Szerbiának mennyire fontos az agrárium fejlesztése. Fontos, hogy a hazai mezőgazdaság versenyképes legyen, hiszen az európai és a globális élelmiszerpiac összetett, egyre nagyobbak az elvárások és a követelmények. Az ilyen rendezvények hidat képeznek a hazai termelők és a globális piac között, a szerbiai mezőgazdaságot pedig nemzetközi szintre emeli – fogalmazott a mezőgazdasági miniszter.
A kiállítói rész mellett konferenciákat is tartanak. A hazai és a külföldről érkező termelőknek a B2B-típusú találkozásokon lehetőségük lesz számos üzletet megkötniük. Vendégek érkeztek többek között Svájcból, Nagy-Britanniából, Németországból, Romániából, Magyarországról és Lengyelországból.
A rendezvény ideje alatt a jelenlévőket prezentációk és panelbeszélgetések is várják, amelyeken a szakértők számos fontos témát járnak körbe. Szó esik a mezőgazdasági termékek és a kivitel lehetőségeiről, előrejelzéseket adnak az idei évre, áttekintik a finanszírozás lehetőségeit is. Ezenkívül megvitatják a legidőszerűbb témákat a gyümölcsészet, a zöldségtermesztés és a szőlészet terén.
Az Agro Belgrade 2025 rendezvény a mezőgazdasági minisztérium, a Szerbiai Gazdasági Kamara, valamint Belgrád városa támogatásával valósul meg. A rendezvény szombatig várja a látogatókat.
Nyitókép: A gyümölcs- és zöldségtermesztéseben használt kisebb-nagyobb mezőgépek is megtekinthetők (Fotó: Beta)