2024. szeptember 15., vasárnap

Egy év alatt a duplájára ugrott a szója ára

Az Újvidéki Terménytőzsdén a szója ára hétfőn elérte a történelminek számító 86 dinárt, volt iránta kereslet, de az eladók visszatartották az árut, mert a további áremelkedésben bíznak, hiszen a világ legfontosabbnak kikiáltott olajnövénye mindössze néhány nappal ezelőtt 85,50 dinárt ért, ami azt jelenti, hogy 2020 májusához képest 100 százalékkal drágult.

Sunčica Saković, a Žita Srbije gabona- és olajnövény-termelői társulás igazgatója azt nyilatkozta, a szója hirtelen drágulása annak következménye, hogy a pénzalapok és a spekulánsok is bekapcsolódtak a kereskedelembe. ,,A szója ára technikai okokból csökken vagy emelkedik, amikor a chicagói tőzsdén a nyerészkedők és a pénzalapok is belépnek a kereskedésbe. Vásárlóként és eladóként egyaránt megjelenhetnek, és ettől függően mozognak az árak. Ezért van az is, hogy a szójaár alakulásának nincs egy stabil irányzata. Tavaly április óta folyamatosan drágul, de most felgyorsult az áremelkedés, mert kevesebb a tavalyról megmaradt tartalék. Ugyanakkor az amerikai agrárminisztérium 2021/22-re vonatkozó, májusi jelentése szerint az idén a világ szójatermése 20 millió tonnával növekszik, így várható, hogy megnyugszik az ára – mondta Saković. Ismertette, hogy Szerbiának pillanatnyilag még 158 000 tonna szójája van tartalékban, valamint hogy tavaly szeptembertől az idén áprilisig 142 000 tonnát szállítottunk külföldre, mintegy 27 000 tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Miloš Janjić, az Újvidéki Terménytőzsde igazgatója elmondta: hétfőn volt kereslet a szója iránt, de az eladók nem bocsátották áruba, mert további drágulásra számítanak. ,,A chicagói tőzsdén csökkenőben van ugyan a szója ára, de itthon a drágulást tartják valószínűnek, mert tavaly aratáskor még 42-43 dinár volt az ára, és azok, akik mindjárt túladtak rajta, a jövedelem felét elveszítették – magyarázta Janjić. Hozzátette: a múlt hét derekán a kukorica ára a terménytőzsdén elérte a 2012 óta példátlan szintet, 27,30 dinárra emelkedett.