2024. szeptember 15., vasárnap

Mezőgazdasági napok Újvidéken

Az esemény a digitális térben nyújt színhelyet a kapcsolati hálók fenntartására

Továbbra sincs lehetőség az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megrendezésére a hagyományos körülmények között, ezért a vásár szervezői, az illetékes intézményekkel karöltve online formában tartják meg a Mezőgazdasági napok elnevezésű eseményt az expoonline.rs weboldalon.

Kedden délelőtt a rendezvény megnyitóján elsőként Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója igazolta az esemény létjogosultságát. Mint elmondta, a jelenlegi körülmények között minden új információ értékes, így valamennyire meg lehet ismerni a termékeket, és a kapcsolati hálók kialakítására is van lehetőség.

Milorad Radojević, a városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, immár második éve nem szervezik meg Újvidéken a mezőgazdasági vásárt, s ez komoly veszteség a termelők, a város és az egész régió számára.

– Az egyik legpozitívabb dolog, amit hallottam az elmúlt napokban elhangzani, hogy ez valójában csak a felkészülés, a reklám a szeptember során tartandó újvidéki mezőgazdasági vásárra, amely az idei év második felében remélhetőleg teljesen hagyományos módon kerül megrendezésre – mondta  Radojević.

Čedomir Božić egy képernyőre való kattintással nyitotta meg az eseményt – remélhetőleg utoljára ilyen formában (Fotó: Győri Norbert)

Čedomir Božić egy képernyőre való kattintással nyitotta meg az eseményt – remélhetőleg utoljára ilyen formában (Fotó: Győri Norbert)

A szerbiai mezőgazdaság jól teljesített a nehezített körülmények között is az elmúlt évben, ami leginkább a termelők kitartásának köszönhető. Senad Mahmutović mezőgazdasági államtitkár elmondása szerint az állam továbbra is a termelők mellett áll, s ez jól látszik a rendelkezésre bocsátott állami eszközök fokozatos növeléséről.

– A mezőgazdaság segítése folyamatos célja a kormánynak. Jelentős támogatások érkeztek az Európai Uniótól az országba az IPA pályázati rendszernek köszönhetően, de az állam is folyamatosan kutatja a lehetőségeket. A napokban is tart egy nyilvános pályázati felhívás, amit a Világbankkal közösen viteleztünk ki. A pályázat  összértéke több mint 38 millió dollár, és kedvező feltételekkel kínál kölcsönt a termelőknek a mezőgazdaság fejlesztésére – mondta a mezőgazdasági államtitkár.

Az ünnepi megnyitás szerepe Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági titkár személyére hárult. Mint elmondta, nagy hangsúlyt kell fektetni az organikus termelésre, valamint a fiatal termelők támogatására is, amely tevékenységnek a rendezvény ideje alatt kiemelt szerep jut.

– Az idei év azért vihet minket előre, mert alkalmazkodott mindenki a helyzethez. Ez igaz a termelőkre és a mezőgazdasági ágazat minden dolgozójára, akiknek a legnagyobb köszönet jár. Ugyanez elmondható az Újvidéki Vásár szervezőiről is, akik dacolva a körülményekkel, igyekeztek alternatív megoldásokat találni arra, hogy az egészséges gazdasági légkör megmaradjon – jelentette ki a tartományi mezőgazdasági titkár.
A Mezőgazdasági napokra május 18-a és 21-e között látogathatnak el az érdeklődők a virtuális térben. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy miután felmegyünk a poljoprivreda expoonline oldalra, végignézhetjük a különféle opciókat, attól függően, mire van szükségünk. Különféle mezőgazdasági tematikájú előadásokat kísérhetünk, megnézhetjük a virtuális kiállítók termékeit. A kommunikációhoz azonban regisztráció szükséges, amit a nyitóoldalon keresztül tehetünk meg.