2024. szeptember 15., vasárnap

Összekötik Szerbia és Bulgária földgázhálózatát

Szerbia kormányának székházában tegnap aláírták Niš–Dimitrovgrad földgáz-interkonnektor építésének finanszírozásáról szóló szerződést. Siniša Mali pénzügyminiszter és Lilyana Pavlova, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke látta el kézjegyével a dokumentumot. A projektum költsége 85,5 millió euró, ebből 25 milliót EIB-hitelből biztosítanak, 49,6 millió az Európai Unió IPA-alapjaiból érkezik, vissza nem térítendő juttatás formájában, a többit Szerbia költségvetéséből fedezik.

Az évi 1,8 milliárd köbméteres kapacitású vezeték 109 kilométer hosszú lesz, a munkálatok a tervek szerint az év végén kezdődnek és 2023 derekán fejeződnek be. Mali a pénzügyi szerződés aláírásakor a lakosság számára rendkívül fontosnak nevezte a bolgár és a szerbiai gázhálózatot összekötő interkonnektort, amely tovább bővíti a Szerbia földgázforrásait, tehát növeli az ország energiabiztonságát, és lehetővé teszi a közép-, kelet- és dél-szerbiai gázhálózat fejlesztését is. Szavai szerint a Szerbia 2025 elnevezésű terv részeként megvalósuló projektum ,,új lapot nyit a történelemben”, és hozzájárul a hazai gazdaság bővüléséhez, a GDP növekedéséhez.

Lilyana Pavlova kijelentette, kétoldalú érdek a vezeték kiépítése, melyre az EIB támogatásával kerül sor. Az Európai Beruházási Bank alelnöke egyúttal a pénzintézet újabb szerbiai projektumaira is utalt, köztük arra a mintegy 200 millió eurós befektetésre, amely az itteni kis- és középvállalkozások fejlesztését szolgálja. Az erről szóló szerződést, mint mondta, néhány hét múlva írják alá. Az EIB tárgyalásokat folytat a szerbiai kormányzattal a 10-es közúti folyosó korszerűsítésének támogatásáról is.

A Szerbia–Bulgária földgázvezeték összesen 170 kilométeren húzódik majd, ebből a Niš és Dimitrovgrad közötti szakasz majdnem 109 kilométer, a több mint 60 kilométeres bulgáriai rész pedig Szófiáig vezet. A hazai munkálatokra hamarosan kiírják a versenypályázatot, így ez a rész készül el elsőként. Tervben van az összes szomszédos vezetékrendszerrel való összeköttetés is, ami a regionális piacon vezető szerephez juttatná Szerbiát, és jelentősen növelné a tranzitdíjakból származó bevételt.

Az ötletként majdnem három évtizeddel ezelőtt felmerült Niš–Dimitrovgrad interkonnektor, melynek építéséről még 2010-ben írták alá a megállapodást, azt is lehetővé teszi, hogy az észak-görögországi Alekszandropolisz kikötőből cseppfolyósított gáz (LNG) érkezzen Szerbiába.