2024. szeptember 15., vasárnap

Amikor a cégtulajdonos önkényeskedik

Leállt a munka a hét elején a knjaževaci Giuseppe Leva inggyárban, mert a munkások havonta mindössze 20 000–25 000 dinárt kapnak, betegszabadság idejére pedig semmit. A 19 varrónő a hírközlő eszközök segítségét kéri, mert – mint mondják – az állami szervektől semmit sem várhatnak.

– Hétfőn betelt a pohár, leállítottuk a termelést, a tulajdonos nem jött el Belgrádból tárgyalni, hanem sorra felhívott bennünket, és felmondással fenyegetőzött. Rávett bennünket, hogy írjuk alá a tavalyi évi szabadságból megmaradt 6 nap kihasználását, hogy utána mi lesz, nem tudjuk – nyilatkozták az alkalmazottak, akik saját biztonságuk érdekében nevüket nem merik közölni. Habár a szombatokat is a gyárban töltik, már az idei évre megszabott minimálbérrel is megelégednének (ami 32 000 dinár), és azt szeretnék még elérni, hogy ha betegszabadságra kényszerülnek, kapják meg az ilyenkor járó, csökkentett fizetést.

– Február óta egy dinárt nem kaptak azok, akik betegszabadságon voltak. Van egy rákbeteg kolléganőnk, akit a napokban műtenek, ő sem kap a cégtől semmiféle juttatást. Egy másik munkatársunk a koronavírus miatt volt kénytelen otthon maradni, arra az időre semmit sem kapott. A múlt év végén a tulajdonos 12 embert elbocsátott, a többieknek pedig novemberi bér gyanánt 200 eurót fizetett, zsebből. Van olyan, akinek azért mondott fel, mert meg merte kérdezni, hogy mikor lesz fizetés, és olyan is, akit azért küldött el, mert munka közben fázott, és a fejére húzta a csuklyát. Panaszkodtunk a felügyelőségnél, de nem reagált. Ez a helyzet már több mint öt éve, miközben a cég neve háromszor változott (volt már Azzaro és Revita is) – mondják a készruhaüzemben dolgozó nők.

Rado Simikić tulajdonos mindeddig nem válaszolt a Beta megkeresésére, a cég internetes oldalán megadott telefonszám pedig téves.