2024. október 2., szerda

MERRE TART A VILÁG?

SIMA 2009
Díjazott szarvasmarhák

Mezőgazdasági kiállítás volt Párizsban

A világ minden ismert gyártója jelen volt, és a kiállítási terület sem csökkent, ellenkezőleg, az idén már egy új csarnokban is jutott hely a kiállítóknak. Az új, a 7-es számú csarnok a „Mezőgazdaság és energia” című kiállításnak adott teret.Itt elsősorban az alternatív energiákra, a környezetbarát megoldásokra és az erdőgazdálkodásra fektették a hangsúlyt. A többi csarnokban a talajművelő gépesítés teljes skálája és legkülönbözőbb variációi vonultak fel teljes pompában. Ez alkalommal igen nagy teret kapott az állattartás gépesítése is. A gépek mellett majd háromszáz szarvasmarha- és fejőstehénfajta került bemutatásra és díjazásra.

Az ötnapos kiállításon folyamatosan értékes előadásokon vehettek részt az érdeklődők. A vásár tudományos-szakmai része izgalmasnak bizonyult, hiszen olyan témákat ölelt fel, mint pl. az energiatakarékos gazdálkodás, az erdőgazdálkodás és biomassza-előállitás, valamint a fenntartható mezőgazdasági fejlődés, melyek nélkül a jövő életképes gazdasága elképzelhetetlen.

A vásár hangulata a sok-sok érdeklődőnek köszönhetően szinte zsibvásári volt. Az óriási tömegesség ellenére mégis minden a helyén volt, a vásári szervezés az idén is a világszintű rendezvényt megillető összhangról és rendezettségről tett tanúbizonyságot. A színvonalat sokban emelték a különböző szakmai intézmények, kutatóállomások, és a francia mezőgazdasági minisztérium küldöttsége is. A bankok, biztosítótársaságok is képvisletették magukat, igaz standjaikon nem volt nagy a tolongás.

A legnagyobb tolongás azokban a pavilonokban volt, amelyekben a világhírű gyártók állították ki gépeiket. A Claas, John Deere, Case, New Holland, az AGCO és az ARGO csoport termékei rengeteg érdeklődőt vonzottak a csarnokokba. Szinte minden gyártó előállt újításokkal, és hagyományosan az évről évre nagyobb és nagyobb teljesítményű gépekkel.

A New Holland standján nagy feltűnést keltett a T9000 sorozat vezérhajója, azaz az 535 lóerős, csuklós, összkerék meghajtású, mind a mellső, mind a hátsó tengelyen ikerkerekkel szerelt traktor. A több mint 19 tonnás traktor, minden bizonnyal nem a kisparcellás gazdálkodás erőgépe, és elsősorban az észak-amerikai gazdálkodóknak készült.

Szinte minden traktorgyártó bevezette a biodízel üzemanyaggal működő motorokat is a sorozatgyártásba. Így a biodízeles motorok már nem keltenek feltűnést sem szakmailag sem újdonságként. Az alternatív üzemanyagok felhasználása terén azonban egy rendkívüli bemutatóra került sor a New Holland révén: a világ egyik legnagyobb traktorgyártó cége bemutatta a hidrogénnel működö traktor prototípusát. A traktor New Holland NH2 néven egy olyan megoldás, amely a teljesen önálló és energiafüggetlen mezőgazdasági birtok erőgépe. A teljesen funkcionális traktor valószinűleg öt éven belül kerül sorozatgyártásba. A koncepció azt előlegezi, hogy a mezőgazdasági birtokon keletkező hulladékból biogáz készüljön, ami aztán a víz hidrogénre és oxigénre történő lebontásához biztosít energiát. Az így keletkezett hidrogén azután a traktor elektromos energiáját biztosító „üzemanyag” lesz.

Az előbb emlitett New Holland NH2 traktor nyerte el a SIMA Innovation 2009 nagydíjat. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen forradalmi újitásról van szó. Ezenkívül 24 gépet, ill. műszaki megoldást díjazott a birálóbizottság. Többek között díjat kapott a Comer cég GPS rendszerrel ellátott öntözőberendezése, a Fendt fokozat nélküli váltószerkezete, a Biogaz Planet kisméretű, teljesen automatikusan működő szerves hulladékból villamos energiát előállító rendszere, a Tecnoma permetezést követő elektronikus rendszere stb.

Párizst legalább a nemzetközi mezőgazdasági kiállítás helyszínén és ideje alatt biztosan elkerülte a globális gazdasági válság. A nyugati, de meglepően sok kelet-európai gazdálkodó és vallálkozó jelenlétével azt nyugtázta, hogy a mezőgépipar egyelőre nincs komoly válságban. Talán ez érthető is, hiszen élelmiszerre mindig szükség van, előállításához pedig mezőgazdasági gépekre is folyamatosan szükség lesz.

Vásári hangulat

T9000-es óriási traktor
New Holland, hidrogén erőforrású traktor
Biogáz-előállító rendszer
Öntözőberendezés GPS vezérléssel

A Tecnoma permetezést követő elektronikus rendszere