Mivel a méhesben teljes a csend, a méhész számára a műhelymunkák kerülnek előtérbe. A következő évi terveket szem előtt tartva ilyenkor kell elvégezni a feladatok zömét
Hozzá lehet látni az év közben kiselejtezett kaptárok elkorhadt részeinek cseréjéhez, az aljdeszkák, fiókok javításához, a keretek előkészítéséhez. Mindezek mellett a méhész egyik legnagyobb szakértelmet és türelmet igénylő feladata a viaszolvasztás is. Az év közben összegyűjtött viaszmorzsákat, vad építményeket, kiselejtezett, fekete lépeket most lehet viaszkorongba önteni.
A méhek egészségének megőrzése érdekében és a betegségek terjedésének megakadályozása miatt célszerű a lépeket négyévente kicserélni. Mivel az összes keret egy időben történő cseréje nem praktikus, így a régi lépek egy negyede helyett minden évben új kerül a kaptárba. Így folyamatosan újul a lépállomány, és így lesz a méztermelő méhész viasztermelő is egyben. A méhek viaszpikkelyei hordásidény alatt állandóan termelődnek, ha építtetéssel ez nincs kihasználva, akkor kárba vész. Az egyik legismertebb építtetési mód abból áll, hogy a műlépes keretet a kaptárban egy cserére szoruló keret helyére teszi a méhész. Ezzel a lép cseréje is meg van oldva, és a méhek építési hajlama is ki van használva.
Az eladásra vagy cserére szánt viaszkorong értékét a tisztasága és a színe határozza meg, ezért fontos az olvasztást körültekintően elvégezni. Első lépésként az öreg lépeket a drótháló eltávolítása után tenyérnyi darabokra kell tördelni, majd pedig két napig áztatni, hogy a viaszsejtekben a kikelt méhek után visszamaradt úgynevezett bábing és a virágpormaradék elváljon a viasztól, így tisztább viasz lesz a végeredmény.
Lényeges megjegyezni, hogy a vas- és a rézedények nem alkalmasak a viasz főzésére, ugyanis beszínezik azt, csökkentve ezzel az értékét. Léteznek olyan viaszolvasztó edények, amelyek a vízgőz hőenergiáját használják ki, kisebb mennyiség esetén azonban a célnak bármilyen zománcozott edény is megfelel. Főzés előtt az edényt harmadáig vízzel kell tölteni, hogy a vízben oldódó szennyeződések ne keveredjenek a viasszal. Ügyelni kell arra is, hogy a felolvadt viasszal ne legyen tele az edény, mert ha forrásnak indul, erőteljesen habzani kezd.
A felolvadt viasz formába kerül, ami lehet egy vödör vagy bármilyen edény, amiből a kihűlt és megszilárdult viaszt könnyű kivenni. Minél lassabban hűl ki a massza, annál több szennyeződés ülepedik le az aljára, amit utána késsel el lehet távolítani.
Az így kapott viaszt a méhészek többsége műlépre cseréli. Sok méhész azonban inkább maga fog a műlépkészítésbe. Ez több okból is kifogásolható: a szakosított műhelyekben a viaszt 120-130 oC-on hőkezelik, ezáltal a nyúlós költésrothadás kórokozója is elpusztul. Háztáji műlépkészítésnél nem lehet ekkora hőt elérni, így nagyobb a fertőzések terjesztésének veszélye is. Nem mellékes az sem, hogy a modern technológiák alkalmazásával egy kilogramm viaszból 11-12 LR méretű műlépet tudnak készíteni, míg a háztáji műhelyekben csak 8-9-et.
Állategészség-ügyileg és gazdaságossági szempontból is indokolt a háztáji műlépkészítést hanyagolni, és szakosított műhelyekre bízni.
