2024. október 2., szerda

Mindenki célja: tisztességes jövedelmet!

Szövetkezet létrehozását tervezik a bácsfeketehegyi Gazdakörben – Előadás az állati takarmányozásról
A bácsfeketehegyi Gazdakörben már hosszabb ideje témának számít a szövetkezeti tömörülés kérdése. A gazdák helyzetén segíthetne ez, akik egyik oldalon a fölvásárlóknak, a másik oldalon az állami intézkedéseknek vannak kiszolgáltatva. Egy modern szövetkezeti formában tömörülve már sokkal hatékonyabban képviselhetik az érdekeiket. December végén e célból jártak a bácsfeketehegyi Gazdakör képviselői Gospođincin, ahol norvég szövetkezeti modell alapján működő helyi mezőgazdasági társulás munkájával ismerkedtek meg.

A gospođinci szövetkezet 27 magántermelő összefogásával a 90-es évek közepén alakult, eleinte a közgyűlésen döntöttek minden fontos kérdésről, ahol a norvég szövetkezeti modell alapelve szerint minden tag külön szavazati joggal bírt. Ma már igazgatója és saját könyvelője van a szövetkezetnek. Lassan gyarapodik a szövetkezeti vagyon is, ma már rendelkeznek egy 50 tonnás digitális mérleggel, raktárhelyiségekkel és egyéb technikai fölszereléssel. A norvég állami alapítványtól 10 termelő 5000 eurós kölcsönt kapott kamatmentesen 5 évi visszafizetési időre. Ebből az összegből 10 IMT 539 traktort vásároltak.

Orosz Kálmán, az egyesület elnöke így összegezi a norvég szövetkezeti modell működési alapelvét: „Sima képlet, érthető munkamegosztás és tisztességes jövedelem minden mezőgazdasági ágazatban.”

Egyébként az ünnepi szünet után a bácsfeketehegyi Gazdakörben folytatták a téli előadássorozatot. A múlt szerdai téma az állati takarmányozás volt. A Velika Plana-i Sto posto takarmánygyár munkatársa, Stanko Milutinov beszélt a keverékek, a vitaminok és az ásványi anyagok fölhasználásának a fontosságáról. Hozzátehetnénk: a hasznossági, tömegtermelői szempontú fölhasználásáról. Mondanivalóját ugyanis egyetlen központi gondolat fűzte egybe: hogyan lehet a költséghatékonyan maximális napi súlygyarapodást elérni a hízóállatoknál. Előadásának végkifejletében természetesen cége termékeit kínálta föl, mint a legjobb megoldást e kívánatos cél elérése érdekében. Előtte azonban egy általánosságokban mozgó bevezető értekezést tartott a takarmánykeverékek fontosságáról. Mint mondta, a jó eredmények megvalósításához a gazdának három területre kell nagy figyelmet fordítania: a megfelelő genetikai állomány kialakítására, a megfelelő elhelyezésére és azok élelmezésére. A keverés összetett feladat, akár a takarmány illata is oka lehet, hogy a hízóállat kevesebb táplálékot fogyaszt. A megfelelő aromákkal a szagot is az ízt is följavíthatjuk. A vitaminhiány jelei az immunrendszer meggyengülése az állatoknál, a méhlepény eldobásának elmaradása, a tőggyuladás. Az ásványi anyagok hiányát próbálják az állatok pótolni azzal, hogy a közelükbe kerülő különféle tárgyakat nyalják, az étvágycsökkenés is erre a hiányra utalhat.

Ahogyan az általánosságokról a konkrétumok mezejére terelődött a szó, egyértelművé vált, hogy az előadásra nagy számban megjelent bácsfeketegyi és szeghegyi gazdákat vita fölött álló, tudományosan is alátámasztott alapelveknél sokkal jobban izgatja a mezőgazdaságot, azon belül pedig az állattenyésztést sújtó áldatlan helyzet. A kialakult beszélgetés során szinte csak az elégedetlenség hangját lehetett hallani, hol keserű nyíltsággal, hol humorba csomagoltan megfogalmazva. A pénztelenség megköti a kezüket, s ez azt is befolyásolja, hogy milyen színvonalon alkalmazhatják az előadásban említett, a kiváló eredmények előföltételének mondható három követelményt. S nyilván azt is, hogy milyen takarmánnyal etethetik a jószágjaikat.