2024. december 22., vasárnap

Bharat felemelkedése borítékolható

Új nevet kaphat India. A világsajtóban kelt szárnyra a hír, miszerint az ország polgárai hamarosan szavazhatnak arról, hogy a későbbiekben Bharati Köztársaság néven szerepeljen a térképen. A G20 csúcs meghívóin Bharat szerepelt. Ennek apropóján keltek szárnyra a találgatások, melyek szerint Narendra Modi indiai miniszterelnök kormánya az angol elnevezés fokozatos kivezetését tervezi. A nacionalistának tartott kormány törekvésére sokan úgy tekintenek, hogy az indiaiak végre ledobhatják magukról a gyarmati láncokat. Vannak azonban olyan vélemények is, hogy csupán a kormányfő hiúsági projektumáról van szó, mert ezzel írná be magát a történelembe.

Az országnak több neve is volt a múltban. Az India elnevezésről úgy tartják, szanszkrit eredetű, és az Indus folyóra utal. A perzsák, a görögök, a delhi szultánok és a mogulok évszázadokon át használták a Hindustan elnevezést. A Bharat sem új névalkotás. Egy ősi szanszkrit szövegben a Bharata klánt említik, ami állítólag egy törzs neve volt. Mahábhárata nevű király pedig egy szanszkrit eposzban szerepel.

A NÉV IS KÖTELEZ

A brit gyarmati rendszer megszűnése után, 1949-ben született döntés India alkotmányának megalkotásáról. Akkor is téma volt, hogy India vagy Bharat legyen-e. Végül mindkettő hivatalos elnevezés lett, a Hindustan elnevezést elhagyták. Hivatalos, angol nyelvű alkotmány első sorában úgy szerepel, hogy India, azaz Bharat államok szövetsége az ország neve. Valójában szinte minden indiai nyelvű szövegben a Bharat szerepel, ezért ez csak azoknak újdonság, akik megszokták a saját nyelvükben, hogy Indiát használnak. Az indiai útlevelekben a Bharat és India elnevezés egyaránt szerepel. A dilemma tehát ma már jóformán úgy egyszerűsödött le, hogy megmaradjon-e az India név is, vagy azt végleg töröljék.

A névvita talán sokak szempontjából mellékesnek tűnhet, viszont tudni kell, hogy a világ legnépesebb országáról van szó. Az aktuális hatalom a brit gyarmati múlttól utak és műemlékek átnevezésével is próbál megszabadulni.

INDIA GAZDASÁGI FELEMELKEDÉSE

India gazdasága megdöbbentő eredményeket ér el az utóbbi időben. Az ország, nevezzék bárhogyan is, ma a világkereskedelem élvonalában áll. A Goldman Sachs szerint 2075-re a világ második legnagyobb gazdaságává válhat. Bizonyos elemzések szerint ez már előbb is bekövetkezhet. Az űrkutatás terén is komoly eredményeket jegyeznek, de India ma már a világ hatodik legnagyobb gazdasága, nem mellékesen a világ második legjelentősebb szoftvernagyhatalma. Sokat cikkeznek arról, hogy Indiában alakult ki a második Szilícium-völgy. India egy ország, ahol szinte mindent gyártanak, miközben gazdag ásványkincsekben. Önmagában is óriási felvevőpiacot is jelent, ezért egyre vonzza a külföldi befektetőket.

A szoftvergyártás központja az ottani Szilícium-völgyként emlegetett Bangalore. A high-tech szektor is virágzik. Mumbai, az egykori Bombay és Kalkutta pedig ma már nem csupán ipari, hanem pénzügyi és kereskedelmi központ is. Az ország GDP-jének felét a banki és üzleti szolgáltatás adja. A kommunikációs és szolgáltató szektor óriási hálózattá vált. Érdekes azt is megjegyezni, hogy az USA után Indiában beszélik legtöbben az angol nyelvet. Miközben a világ arra figyel, hogy az USA és Kína között hogyan zajlik a verseny a világ vezető gazdasági nagyhatalma címért, India olyan tempóban fejlődik, hogy már most az esélyesek közé emelkedett. Az S&P Global előrejelzése szerint India bruttó hazai össztermékének (GDP) növekedése 2030-ig átlagban évente 6,3 százalékos lesz. A Morgan Stanley szakértői eközben arra számítanak, hogy India GDP-je 2031-re a jelenlegi szint több mint kétszeresére növekedhet. Az ország versenyelőnyei közé tartozik a bőségesen rendelkezésre álló olcsó munkaerő, az erős fogyasztói bázist alkotó fiatal demográfia, az alacsony gyártási költségek, valamint a beruházás- és vállalkozásbarát környezet. India most vált a világ legnépesebb országává. Egészséges demográfiai szerkezettel, jelentős létszámú munkaképes korosztályokkal büszkélkedik. Egyúttal a népességszámot tekintve a világ legnagyobb demokráciájának tekinthető, ami szintén egyfajta versenyelőnnyé válhat Kínával szemben, ahol gyakoriak az állami beavatkozások, melyek elbizonytalaníthatják a lehetséges befektetőket. Indiában ez a gyors növekedési szakasz az elmúlt évtizedben kezdődött. Az ország gazdasági teljesítmény szempontjából meg is előzte Franciaországot és Nagy-Britanniát. Mivel azonban India népessége nagyjából 20-szorosa az említett országokénak, ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó GDP huszadrésze annak, amit ott megvalósítanak. Van tehát hová növekedni. Az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt a fejlemények úgy alakultak, hogy India lett az orosz energiahordozók legnagyobb felvevőpiaca. Ha a dolgok menete nem változik meg drasztikusan, Bharat gyors gazdasági felemelkedése egyszerűen kódolva van a folyamatokban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás