Növekvő bérek, növekvő infláció, emelkedő alapanyagárak, és nem utolsósorban kritikus szakemberhiány jellemzi jelenleg gazdaságunkat. Nem vagyunk ezzel egyedül, jóformán világjelenségről beszélhetünk. Mindezek nyomán egyre nehezebb helyzetben vannak a vállalkozások, de a kormányoknak és a jegybankoknak sem könnyű most megtalálni és jól alkalmazni is azokat a fiskális és monetáris intézkedéseket, melyek a helyzet javítását eredményeznék. A szakemberhiány például rövid távon jóformán orvosolhatatlan. Hosszú távon is csak a külföldre vándoroltak egy részének hazavonzásával, valamint megfelelő demográfiai és oktatáspolitikával lehet enyhíteni a hiányt. A gépesítés, automatizálás is oda hat, hogy kevesebb ember kell a termeléshez, az élő munka aránya csökken, egyben a termelékenység is általában nő, illetve a gép a hibák elkövetésére is kevésbé „hajlamos”.
A hazai nyilvántartásban szereplő munkanélküliek száma csaknem 350 ezer. A gyakorlatban azonban – ennek ellenére – sok munkaadó bizonyos állások betöltésére hónapokig vagy akár évekig sem talál megfelelő munkaerőt. Bizonyos profilú szakemberekből, meghatározott tudású és képességű egyénekből már-már krónikus a hiány. Strukturális, vagyis szerkezeti munkanélküliségről, illetve strukturális munkaerőhiányról beszélhetünk. Mert ha mindenki alkalmas volna bármely munkahely betöltésére, még akkor is deficit volna, de mivel nem így van, a GDP-növekedésnek máris jelentős korlátja a szakemberhiány, és a jövőben még inkább az lesz.
AZ SEM JÓ, HA SOK A DIPLOMÁS?
Sokan az egyetemeket okolják azért, hogy hatalmas a hiány például kőművesből vagy villanyszerelőből. Emellett a külföldi munkavállalás is gondot okoz. Mert a kőműves vagy a villanyszerelő is inkább elvégzi ugyanazt a munkát kicsit nyugatabbra, sokkal több pénzért. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy önmagában, ha az itt és az ott megkeresett pénzt összehasonlítjuk, az csak számszerű összehasonlítás, miközben például vásárlóerő-paritásban mérve már nem is olyan nagy a különbség. Még olyan is van, hogy az itthon megkeresett pénz valójában többet ér, ha számoljuk azt is, hogy nem kell sokat fizetni a lakhatásért, kisebb a rezsiköltség, olcsóbb az energia stb. De vannak olyan dolgok is, amiknek az értéke nem is fejezhető ki pénzben, ez azonban külön téma lehetne.
Mind általánosabb azonban a vélekedés, hogy most már túl sok a diplomás hazánkban. Ahelyett, hogy a fiatalok szakmát tanulnának, a felsőfokú végzettség megszerzése a cél. Sok esetben sajnos megkérdőjelezhető, hogy az egyes magánegyetemeken szerzett oklevél mögött mekkora tudás „rejlik”. De akárcsak az előző, ez is külön téma lehetne.
A gazdasági növekedés és a munkaerőpiac kölcsönhatásai nehezen írhatók le röviden. Nem is számszerűsíthető minden hatás. Ezért is nagyon összetett dolog. A folyamatokat befolyásoló tényezők magas száma miatt is bonyolult. Sok esetben a mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás dilemma is megjelenik. Vajon a gazdasági növekedés húzza maga után a munkaerőpiacot, vagy fordítva? Kijelenthető, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható változások vannak hatással a gazdaságra, miközben a hatás-ellenhatás is megnyilvánul. Valójában sokrétű kölcsönhatásról van szó.
A GDP-növekedést alapvetően a munkaerő, a tőke és a technológiai fejlődés határozza meg. Tőke és technológia érkezhet külföldről is, a munkaerő esetében – noha van rá példa – viszont nem várható, hogy a külföldi munkavállalók tömegesen jöjjenek viszonylag még mindig alacsony bérekért dolgozni. A munkaerőpiaci helyzet Szerbiában a jövőre nézve is visszafogó hatással lehet a növekedésre.
Az elmúlt években a gazdasági bővülés és a foglalkoztatottak számának növekedése párhuzamos mozgást, szoros kölcsönhatást mutatott. A logika is emellett szól egyébként, s nincs is benne semmi furcsaság.
Az eddig kialakított gazdaságfejlesztési modell ugyanis a gazdasági növekedést elsősorban a foglalkoztatás bővítésére építi, a további fejlődéshez azonban elengedhetetlen a megfelelő tudásállomány. A szakképzett munkaerő hiánya akadálya lehet a további fejlődésnek.
LÉPÉSELŐNYBEN A MUNKAVÁLLALÓK
A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy a képzett munkavállalók számára kedvező a munkaerőpiaci helyzet. Alkupozíciót jelent ez a jó szakemberek számára. A reményeink szerint növekedő pályán maradó, a teljes foglalkoztatottság irányába tartó gazdaság bizonyos szektorokban mindenképpen munkaerőhiányt fog eredményezni. A mostanihoz hasonló helyzetben, amikor magas a fluktuáció és nehéz jól képzett vagy jó képességű új munkavállalókat toborozni, kiemelten fontos megtartani a meglévőt. Nem csak a bérek nagysága mérvadó ilyenkor, noha kétségtelenül az egyik legfontosabb tényező. Sok egyéb olyan feltétel is van, amiknek a megteremtése azt eredményezi, hogy a munkavállaló jól érezze magát egy környezetben. A bónuszok, az előrelépés lehetősége a ranglétrán, a jó munkahelyi körülmények és a jó légkör marasztaló tényező lehet.
