A világban zajló folyamatok mögött jól megfigyelhetően most is ott sejlenek a vallási meggyőződésből eredő „motívumok”. A politikai és gazdasági folyamatok sok esetben vezethetők vissza a közösségek vallásból eredő, vagy legalábbis arra visszavezethető viselkedési formáira. Ugyanakkor sok esetben az is megfigyelhető, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a vallási háttérnek, miközben az esetleg csak ürügy, a valós indíték pedig „csupán” az eredendő emberi önzésben leledzik.
Max Weber szociológus már a kapitalizmus egy kezdeti szakaszában olyan következtetésre jutott, hogy a protestáns etika erkölcsi legitimitást ad az egyéni vállalkozói szellemnek. Ez lehetővé teszi az ember számára, hogy szakítson a hagyományokkal, és egyben arra ösztönzi, hogy racionálisan a munkájának szentelje ideje nagy részét. Ez az etika teszi lehetővé a kapitalizmus kibontakozását, legalábbis erre világít rá Weber az egyik legolvasottabb és egyben legvitatottabb művében, melyben a protestáns etikát véli felfedezni a kapitalizmus szellemében. Weber a gazdaságot nem egy önálló, saját törvényekkel rendelkező rendszernek tekintette, hanem az emberek szociális berögződései irányából vizsgálódik. Mostani perspektívából nézve azonban lehet, hogy Weber viszont túl nagy szerepet tulajdonít a vallásnak, miközben elhanyagolja a kapitalizmust alapvetően meghatározó ösztönös emberi önzést és kapzsiságot, ami vallástól függetlenül jellemzi fajunkat.
Max Weber a Protestáns etika és a kapitalizmus kialakulása című munkája a protestantizmus és a kapitalizmus kapcsolatát feszegeti. De szinte minden vallás, illetve a vallás tagadása is akarva-akaratlanul szocializálja a követőit egyfajta gazdasági magatartásra. Nyilván mégsem vezethető vissza minden a vallásra. Nehéz azonban átlátni, hogy mely folyamatok esetében mekkora lehet a befolyása.
AZ ANYAGI JÓLÉT, MINT A KIVÁLASZTOTTSÁG JELE
Valójában merőben eltérő módon magyarázzák sok esetben Weber „tanait” is. Amíg sokan leegyszerűsítik egészen annyira, hogy a protestáns etika önmaga felelős a kapitalizmusért, maga Weber is valójában ennél árnyaltabban fogalmaz. Sehol nem állítja azt, hogy a kapitalizmus kialakulása teljesen a protestantizmusnak köszönhető. Csupán utal arra, hogy a hagyományos kapitalizmus modern, racionális kapitalizmussá való átalakulását a protestantizmus terjedése elősegítette.
Azt nyilván helyesen láthatta, hogy a protestantizmus „hibáztatható” azért, hogy a középkor kolostorba zárkózó, keresztény aszkézise átalakult, és a hatékony, kemény munka vált a mindenható dicsőítésének elsődleges eszközévé. Az olyan összetett és hosszú ideig tartó történelmi folyamatokat, mint amilyen a modern kapitalizmus kialakulása, nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Ellentmondás fedezhető fel abban a teóriában is, hogy a vallás egyedül képes volt egy olyan társadalmi folyamatot előidézni, amely aztán önállósulva a vallás ellen fordult, és tulajdonképpen visszaszorította a vallást. Ugyanakkor igaz az a tény, hogy az emberek cselekedeteit sok esetben a hitbeli és erkölcsi meggyőződésük határozza meg.
Azt is figyelembe kell venni, hogy Weber a protestantizmus és a kapitalizmus közötti ok-okozati összefüggést a 16. és 17. századbeli protestáns szekták korában vizsgálta. Az ilyen szekták tagjai meg voltak győződve arról, hogy a gazdasági siker és az azzal járó anyagi jólét az Istentől eredő kiválasztottság jele.
ORTODOX ETIKA
Ha szétnézünk magunk körül, majd kitekintünk a régióba, azt követően Európára, majd pedig a világra, valóban sejlik valami összefüggés azzal, hogy az egyes gazdaságok eltérő teljesítménye esetleg a vallásban vagy az ateizmusban gyökerezik. Sokan az Unió déli tagállamaiban tapasztalható lemaradást is ilyesmivel próbálják megmagyarázni. Figyelembe kell azonban venni, hogy – noha vallásos meggyőződés és a munkamorál között kétségtelenül szoros összefüggés van –, a hagyományosan katolikus dél-európai államok ma már erősen szekularizáltak.
Korunkban a vallástól teljesen függetlenül is nagy kihívást jelent az emberek erkölcsi nevelése. A megfelelő erkölcsi szemlélet híján lehetetlen emberséges társadalmi viszonyokat létrehozni. A nyugati és keleti kereszténység egyfajta közeledése tapasztalható most. Első királyunk intelmeit ebben az évben is gyakran idézték a különféle rendezvényeken, megbeszéléseken, de magánbeszélgetések során is. Ezért érdemes megemlíteni, hogy Szent István halálakor, 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység. A szétválás, majd pedig a reformáció is csak jóval később történt meg.
Az is tény, hogy a XX. század gazdasági fellendülése során előbb történt meg az államok elvilágosodása, és utána jött a gazdasági fellendülés. Önmagában azonban ez nem azt jelenti, hogy szoros ok-okozati összefüggés lenne a két dolog között. Ez önmagában nem bizonyítja azt, hogy a vallásnak a politikából és a társadalmi életből való kiszorítására törekvő felfogás elterjedése gazdasági fellendülést okoz. Megállapítást nyert ugyanakkor, hogy a vallásos emberek jobban megbíznak másokban, jobban bíznak a kormányzatban és a jogrendszerben, kevésbé hajlandók megszegni a törvényt, s hajlamosabbak a piac többi szereplőjéről feltételezni, hogy tisztességes úton érték el eredményeiket.
